2020. november 27., péntek

Amy Adams & Glenn Close | "Hillbilly Elegy" (2020)

Ron Howard rendezésében a "Hillbilly Elegy" J. D. Vance életéről szól, aki egy olyan szegény, lehetőségek nélküli ohiói családból emelkedik fel egészen a Yale Egyetem kapujáig, amiről a hozzá hasonló körülmények és viszontagságok között felnövő fiatalok csak álmodni mernek. A pozitív hangvételű melodrámát szétszedték a kritikusok, s bár kétségkívül vannak a filmnek gyenge pontjai, a kritikusok álláspontja meglehetősen politikai, tehát különböző szűrőkön keresztül értékelték a filmet, ami közel sem olyan rossz, mint, amilyennek a kritikusi konszenzus tartja. A film az amerikai álomról és összetett családi kapcsolatokról mutat személyes, életrajzi példát.

A hatszoros Oscar-jelölt Amy Adams J. D. Vance drogos és személyiségzavarral küzdő édesanyját alakítja, aki a történet során végig érzelmi hullámvasúton ül: egyszer jó a kedve, a következő jelenetben pedig kiabál, átkozódik, verekszik. A színésznő alakítása elrettentő példája a rossz rendezés és forgatókönyv kettősének: nem elég, hogy az Oscar-jelölt Vanessa Taylor egysíkú, érző emberi lényhez nem hasonló karakterré írta meg Bev Vance szerepét, de a kétszeres Oscar-díjas Ron Howard egyáltalán nem találta el, hogy mi áll jól a színésznőnek és olyan túlzó reakciókat várt el tőle, aminek Adams nem tudott megfelelni.
Félreértés ne essék, a rendezővel ellentétben Amy Adams próbálkozik bemutatni Bev problematikus helyzetét, de mivel a film forgatókönyve nem igazán magyarázza meg, hogy a nő mi okból került ebbe a nehéz élethelyzetbe, a néző aligha tud együtt érezni az édesanyával. Az egész karakter egy nagyon rosszul megálmodott karikatúrának tűnik, amelyből az ügyetlen rendezés kiszívta az életerőt. Adams mentségére szóljon, hogy még így is sikerül egy-két olyan pillanatot kivívnia magának, amiben legalább egy kicsit megmutatja, hogy miért őt tartják Hollywood egyik legjobb színésznőjének. ★★☆☆☆ 

Mamaw Vance (Close) csak megjelenésre és stílusában rémisztő, egyébként ő a család összetartó ereje, aki a maga módján embert farag az édesanyja által hanyag módon nevelt főszereplő karakterből.
A hétszeres Oscar-jelölt Glenn Close nem annyira hangos és zavaróan sok, mint kolléganője, Amy Adams, sőt, Close képes megtalálni a balanszot a grandiózusabb színészi jelenetek és az érzelmekre ható, lassabb pillanatok között. A színésznő arckifejezései egy kicsit manírosak, de ez sohasem megy az alakítása hatására.
A sok átlagosan jó alakítás között a filmben, Glenn Close performansza az egyetlen kiemelkedő színészi teljesítmény. Close nem csak a film átlagos szentimentalizmusán emelkedik felül, de ugyancsak ő biztosítja a legemlékezetesebb perceket is a drámában. Míg a többi jelenet a feledés homályába merül, a néző napokkal később is élesen emlékszik Mamaw megmozdulásaira. ★★★★☆

2020. november 22., vasárnap

Olivia Colman | "Tyrannosaur" (2011)

Paddy Considine első filmje a nehezebbik végét fogja meg az emberi lélektan bemutatásának, ez mellett pedig nem riad vissza attól sem, hogy állatkínzással, családon belüli erőszakkal, gyilkossággal sokkolja a nézőit. A "Tyrannosaur" két ismeretlen találkozásáról szól, akik olyan útkereső életszakaszban találkoznak egymással, amikor mindkettejüknek irányadásra van szüksége. Joseph (Peter Mullan) és Hannah (Colman) története nem a romantikázásra épül, mégis gyengéd kötődés alakul ki közöttük, s kölcsönösen kisegítik egymást a bajban.
Hannah istenhívő, keresztény gondolkodású nő, aki nem veszi zokon, amikor egyik nap Joseph zilált állapotban megjelenik a boltjában. Míg a férfiről már az első pillanatokban kiderül, hogy problémás alak, Hannah nehézségeit eleinte homály fedi. Aztán ahogy halad a film előre, megismerjük a nő élethelyzetét is. Megtudjuk róla, hogy férjével (Eddie Marsan) évek óta próbálkoznak a teherbeeséssel, sikertelenül, de azt is, hogy a férfi erőszakos és sokszor bántalmazza a feleségét. Bár Joseph abban reménykedik, hogy Hannah fogja kihúzni a pácból, inkább az eladónőnek van szüksége a férfi védelmére.
Az Oscar-díjas Olivia Colmannek minden szerep jól áll, de szerintem igazán akkor átütő, amikor hétköznapi embereket kell eljátszania a színen, hisz egyszerre tudja megjeleníteni a jó értelemben való egyszerűséget, s ennek az egyszerűségnek a mély, komplex drámaiságát. Hannah rossz döntéseinek sorozata sajnos kevésbé kecsegtető finálét tartogat a karakter számára, ami talán még letargikusabbá teszi a filmes élményt. A legérdekesebb az egészben, hogy a néző nem számít a csattanóra, de együtt tud érezni Hannah reakciójával. Persze az is végig ott motoszkál az emberben, hogy milyen ironikus is az, hogy a nő Joseph személyében pont egy a férjéhez hasonló mentalitású, erőszakos ember mellett találja meg a nyugalmat. ★★★★★

2020. november 17., kedd

Ellen Burstyn | "Same Time, Next Year" (1978)

Doris (Burstyn) és George (Alan Alda) 1951-ben találkoznak először a tengerparti kis fogadóban, s akkor még ők sem sejtik, hogy a találkozásukat követő egyéjszakás kalandot sokszor újra élhetik majd a következő évtizedek során. A két fiatal ugyanis elhatározza, hogy minden évben ugyanazon a hétvégén találkoznak a fogadóban és engednek a csábításnak. Mindketten családos emberek, ezért sokszor terelődik a beszélgetés a lelkiismeret-furdalásukra, de a következő közel három évtizeden keresztül a politikától kezdve, az üzleten át, egészen a személyes tragédiákig, minden érzésükről, gondolatukról beszámolnak egymásnak. A film romantikus, szerethető, vicces és szomorú, s realisztikusan mutatja be Doris és George jellemváltozását az évek alatt.
Doris az első képkockákon naivaként tűnik fel, aki nem sokat tud a világról, majd ahogy telnek-múlnak az évek, egyre érettebb személyiség válik belőle, aki nem csak saját véleményre tesz szert, de sikeres üzletasszonnyá is avanzsálódik. Az Oscar-díjas Ellen Burstyn alakítása minden részegységben egy kicsit más, de ez nem következetlenséget jelez a színésznő játékában, hanem a karakterfejlődést. Doris jól formálható személyiség, így ahogy változik a világ, ő is hagyja magát formálni általa. Egyszer naiva, utána hippi, majd politikai aktivista, üzletasszony és bölcs nagymama. Ellen pedig kortalan a filmben, ugyanolyan hiteles huszonéves csitriként, mint nagymamaként. Persze sokat segít ebben neki filmes partnere, Alan Alda is - ők ketten tényleg új értelmet adnak ebben a filmben a romantikának, s úgy sem esnek át a ló túloldalára, hogy egy alapvetően melodramatikus, túlfűtött forgatókönyvvel kell dolgozniuk, amelynek dinamikája inkább való a színházba, mint sem a filmvászonra. ★★★★★

2020. november 12., csütörtök

Lucy Liu | "Charlie's Angels" (2000)

Az egybevágó címmel ellátott televíziós sorozaton ("Charlie's Angels" - 1976-1981) alapuló filmfeldolgozásban három bombasztikusan kinéző kémnő (Drew Barrymore, Cameron Diaz, Lucy Liu) kalandjait követhetjük nyomon, akik egy ismeretlen milliomosnak dolgoznak. A férfiban az a különleges, hogy kiléte ismeretlen és hangszóró segítségével kommunikál a lányokkal. Charlie új feladatra jelöli ki az angyalokat, amelyben egy elrabolt szoftverfejlesztőt, Erik Knox-ot (Sam Rockwell) kell megtalálniuk. Csakhogy a lángész Knox megvezeti a három nőt, amivel egy másfajta történet veszi kezdetét a filmben.
Alex Munday (Liu) tehetséges, belevaló kémnő, mégis fejtörést okoz neki, hogy mikképpen tálalja szerelmének (Matt LeBlanc), hogy mivel foglalkozik. Az egzotikus szépségű szuperkém magánéletében megélt bizonytalanság végighúzódik a filmen, de a történet forgatagában az őszinteség pillanata ebben a részben végül elmarad. Az egyébként amatőr szakácsként is megmutatkozó Alexről körülbelül ennyit tudhat meg a néző a film egésze alatt, amivel elérkeztünk a "Charlie's Angels" egyetlen negatív sajátosságához. Habár a film látványos és tele van akcióval, a három főszereplőről és egymáshoz fűződő kapcsolatukról apróbb mozzanatokon kívül nem informál minket a történet. Mármint mindhárman büszkén viselik a nőiességüket, ismerik a kém trükköket, tisztában vannak a harci fogásokkal és lojálisak munkaadójukhoz, de számomra ez nem elég ahhoz, hogy konkrét karaktert lássak a színészek megjelenése mögé. Ha valakit nagyon ki kellene emelni a hármasból, Drew Barrymore legalább villant valami pluszt saját karakteréből, míg Cameron Diaz és Lucy Liu teljesen a szegényes forgatókönyvre támaszkodnak, s megelégszenek azzal, hogy gyönyörűek a színen. Bár a kritikusok nem illették dicsérő szavakkal és több "az év legrosszabbja" listán szerepelt, a második film ("Charlie's Angels: Full Throttle" - 2003)  szerintem sokkal jobb, s nem csak a történet vagy az akció tekintetében, de az angyalok kötelékének bemutatásában is - persze abban a filmben is Barrymore a legkiemelkedőbb a három színésznő közül. ★★☆☆☆ 

2020. november 8., vasárnap

Koltai Róbert | "Ámbár tanár úr" (1998)

Két évtizeddel ezelőtt még csak halkan vetette fel az ember a film kapcsán azokat a bizonyos morális kérdéseket, de most már mindenképpen beszélni kell az "Ámbár tanár úr" című film által rózsaszín ködfelhőben és nyugodt természetességgel bemutatott történetről. Félreértés ne essék, egy filmet a saját korában, idejében kell értékelni, s a Koltai Róbert főszereplésével készült film ma sem kevésbé szórakoztató, mint régen volt, ugyanakkor a tinédzser diákjába beleszerető Baradlay Rómeó históriája sok erkölcsi és legális problémát foglal magában, amiről sajnos a film teljes mértékben hallgat. 
Miután a Bajza Gimnázium végzős osztályának osztályfőnöke felmond, Baradlay Rómeó (Koltai) kapja meg az osztályt. A matematikatanár bűvésztrükkökkel és fejszámolós játékkal próbálja belopni magát a fegyelmezetlen csoport szívébe, ám érdeklődése egy idő után kizárólagosan Kapy Tímeára (Dobó Kata) összpontosul. A vöröshasú fiatal lány bukásra áll matematikából, így Baradlay eleinte segítő szándékkal fordul Kapy felé, később azonban szerelemes lesz a lányba, aki inkább tekint a tanárra barátként, meghatározó férfialakként, mint sem lehetséges partnerként. 
A filmben nyílt titok, hogy a középkorú Rómeónak tetszik a gimnazista lány, valamiért azonban ez senki sem zavar. Sem az igazgatót, sem a tanári kart, sem a diákokat, sőt, Tímea anyját, Stefit (Hernádi Judit) is csak egy kicsit. Az egész helyzet döbbenetes - igaz, hogy Koltai szerethető a régi-vágású lovagias főhős szerepében, de korban mégis csak jobban illene hozzá Mimike (Pogány Judit) vagy Stefi. A film is eljut erre a következtetésre, de későn és nagyon kacifántos úton-módon.
Koltai Róbert szinte eggyé válik az idős édesapjával élő, lelkiismeretes pedagógus alakjával, akit összezavarnak a nőkhöz fűződő érzelmei. Először Tímea tetszik neki, aztán Tímea édesanyja, Stefi, s végül utóbbi mellett állapodik meg. Az szerencsés viszont, hogy Rómeó ténylegesen nem mozdul rá Tímeára, szóval erkölcsi vétek nem történik, s ez menti meg a filmet attól, hogy rosszat propagáljon. A különös útkeresési folyamat jelentheti csupán azt is, hogy a férfi a válása után az első olyan nőbe beleszeret, aki kedves hozzá, még ha ez bonyodalmakat is szül a számára. ★★★★☆ 

2020. november 5., csütörtök

Marthe Villalonga | "Ma saison préférée" (1993)

Miután édesanyjuk egészsége rohamosan romlani kezd, Émilie (Catherine Deneuve) és Antoine (Daniel Auteuil) hosszú évek után újra találkoznak, hogy megvitassák mit kezdjenek az asszony helyzetével. Berthe (Villalonga) eleinte lánya családjánál lakik, de úgy érzi, hogy teher számukra, így a karácsonyi perpatvart követően ismét visszaköltözik a saját házába. Az asszonynak azonban nem kell sok idő ahhoz, hogy rájöjjön, nem tudja magát ellátni, így gyermekei újabb lépésre szánják el magukat és idősotthonba viszik a nőt. A francia film a testvérpár lelki útjára koncentrál, amely az elengedésről és a múlt ki nem mondott érzéseinek megvallásáról szól.
Marthe Villalonga makacs karaktert játszik, aki nehezen adja fel függetlenségét. A nő hihetetlenül dühös mindenkire, amiért megfosztják privát szférájától és jól megszokott életvitelétől. Berthe a film első percétől kezdve minden jelenetben egyre kevésbé önmaga, míg végül teljesen elnyeli őt a szürkeség. A César-jelölt színésznő tökéletesen ábrázolja a zavartságot, s a küzdőszellemet - Berthe nem adja olyan könnyen át magát az aggasztó helyzetnek és sokáig fenn tudja tartani a látszatot, hogy képes boldogulni gyermekei vagy szakértő segítség nélkül.
Villalonga biztosan sokakat emlékeztet szüleikre, nagyszüleikre, a velük közösen eltöltött utolsó pillanatokra. Szörnyű látni, ahogy szeretteink megöregszenek, megbetegszenek, s egykor erős jellemük, személyiségük elhalványul. Egy idős rokonnal sokszor nehéz boldogulni, hisz az mellett, hogy fájdalmas a búcsú, lelkünk mélyén tudjuk, hogy egyszer mi is kerülhetünk hasonló helyzetbe. ★★★★☆

2020. november 1., vasárnap

Drew Barrymore & Courteney Cox & Rose McGowan | "Scream" (1996)

Édesanyja halálának évfordulója közeledtével Sidney Prescott (Neve Campbell) riasztó telefonhívásokat kap egy ismeretlen férfitől, akinek egyértelmű szándéka, hogy megölje a lányt. A maszkos figura a következő napokban többször megtámadja a gimnazistát, majd egy házibulin vérfürdőt rendez a fiatalok között. Csakhogy minden idők legjobb tini-horrorjában senki sem az, akinek látszik. A filmben sok izgalmas csavar, ötletes utalás és irónia van, amikor pedig az utolsó percekben lehullik a maszk, barátból ellenség, szeretőből gyilkos pszichopata válik. 

A Golden Globe-díjas Drew Barrymore akár a főszerepet is játszhatta volna a filmsorozatban, de úgy döntött, hogy egy meghökkentő cameo szerep kedvéért lemond erről az ajánlatról. Mivel Courteney Cox ("Friends" - 1994-2004) mellett ő volt a legnagyobb név a szereplőgárdában, a nézőket egyenesen sokkolta, hogy Barrymore karaktere mindössze pár perces játékidő után meghal a filmben, ezzel szemléltetve, hogy bármi megtörténhet a "Scream" világában.
Egyik este Casey Becker (Barrymore) éppen egy horror film megnézésére készül, amikor egy ismeretlen felhívja őt telefonon. A kedves, bájos diáklány eleinte észre sem veszi a helyzet súlyosságát, válaszol az idegen kérdéseire, de amikor a férfi egyre egyértelműbb utalásokat tesz arra, hogy figyeli őt, Casey megretten és leblokkol. Mivel a karakter nem olyan intuitív és találékony, mint Sidney, ezért esélye sincs a túlélésre. Casey és szerelme Steve (Kevin Patrick Walls) 'Ghostface' első áldozatai, a legemlékezetesebbek.
Nem sokan vannak, akik ilyen rövid játékidő mellett el tudják érni, hogy a néző átérezze a filmes lélekjelenlétüket, de Barrymore abszolút közéjük tartozik. A néző szurkol Casey-ért, bízik abban, hogy a lány fel tudja venni a harcot féktelen zaklatójával, s nagyon csalódott, amikor ez nem sikerül neki. Casey halála talán az egész filmsorozat legszomorúbb gyilkossága. ★★★★★

A történetből kiderül, hogy Gale Weathers (Cox) nem az új gyilkossági ügyek okán találkozik először a Neve Campbell által játszott, 'final girlnek' (utolsó lány/túlélő) becézett Sidneyvel, hisz korábban Gale tudósított a lány édesanyjának brutális meggyilkolásáról is. A törtető riporter ráadásul könyvet is írt az esetről, amelyben Sidney-t hazugnak nevezte és megkérdőjelezte a szerinte ártatlanul megvádolt Cotton Weary (Liev Schreiber) bűnös ítéletét is (ezt a történetszálat a következő részek bontják ki), így Sidneyvel való kapcsolata az első perctől kezdve zűrös. Munkája során Gale nem foglalkozik a saját érzéseivel, idegeníti magát a tragédiától, a sztorira koncentrál. Ez a mentalitása akkor változik meg, amikor a saját élete veszélybe kerül és maga is részese lesz a horrornak.
Cox küzdött a szerepért, mert szerette volna bizonyítani, hogy egy kevésbé szerethető karaktert is életre tud kelteni. Bár Gale nem válik ellenszenvessé a film alatt, a Golden Globe-jelölt színésznő nem téveszt a maximalista és előretörő riporter szerepében és derűs momentumaival mindenképpen kitűnik a drámaibb női szereplők közül. Cox egyébként a folytatásban ("Scream 2" - 1997) még ennél is jobb. ★★★★☆

Tatum Riley (McGowan) a kultuszfilm legkevésbé értékelt karaktere, akiről ritkán vagy egyáltalán nem esik szó, ha a film örökségét emlegetjük. Mindez igazságtalan, hisz McGowan feltétlen fontos szereplője az első résznek. Tatum talán légmérvadóbb tulajdonsága, hogy lojális, támogató barát. Sőt, olyannyira Sidney érdekeit és boldogulását tartja szem előtt, hogy azt sem veszi észre, amikor saját maga kerül pácba. A "Scream" talán legtalálóbb mondatai is tőle hangoznak el: "Can I be the helpless victim? No, please don't kill me, Mr. Ghostface. I wanna be in the sequel!" (azaz "Lehetek én a következő bajba jutott/tehetetlen áldozat? Ne, kérem ne öljön meg, Mr. Ghostface. Szeretnék benne lenni a folytatásban!").
Tatum laza, szabadszájú és belevaló barátnő figurája szöges ellentétben áll Sidney introvertált karakterével, ezért is működnek olyan jól egymás mellett a filmben, hisz mindketten másmilyenek. A "Charmed" (1998-2006) sztárját a társaival ellentétben a forgatókönyv nem segíti, de McGowan így is tudja bizonyítani rátermettségét. Sajnálatos, hogy a filmen, az előbb említett ikonikus sorozaton, illetve a "Jawbreaker" (1999) és "Grindhouse" (2007) című horror-vígjátékokon kívül a színésznőnek nem igazán sikerült érvényt szereznie a tehetségének. ★★★★☆