Roseanne Barr & Meryl Streep | "She-Devil" (1989)

A "Nőstényördög" című vígjáték két nőről, két végletről szól. Egyikük egy megpróbáltatott családanya (Roseanne Barr), másikuk ünnepelt regényíró (Meryl Streep). Előbbi nincs megelégedve a kinézetével és mindig balszerencsés helyzetekbe keveredik, utóbbi úszik a pénzben és egy hatalmas tengerparti villában él. Egyetlen közös bennük, hogy mindketten ugyanazt a férfit szeretik (Ed Begley Jr.). Ez a film kiindulópontja és innen ágazik két felé a történet is. 

Ruth (Barr), az átlagos kinézetű családanya és férje, Bob (Begley Jr.) között évek óta kihűlt a szerelem. A férfi, akivel Ruth egy kertvárosi házban neveli két gyermeküket, teljesen lemondott a nőről, mintegy cselédnek használja a saját boldogulásához. Ruth ezzel szemben próbál változtatni az elhidegült házasságon, ám kevés sikerrel. Amikor Bob beleszeret a gyönyörű novellista Mary Fisherbe (Streep), vagy még inkább, a nő pénzébe, Ruth megelégeli, hogy lábtörlőnek használják és négy lépésből álló tervet eszel ki, hogy tönkretegye férjét és annak szeretőjét. 
Roseanne, aki a narrátor szerepét is betölti a filmben, a vígjáték első képkockáin még bajusszal és bibircsókkal az arcán, ápolatlan külsővel jelenik meg, majd a film végére egy elegáns nő válik belőle. A színésznő alakítása pedig pont fordítva működik a filmben: eleinte figyelemfelkeltő, később eltompult, jellegtelen. 
A film a férje által mellőzött és megcsalt Ruth bosszúállását tűzte ki bemutatása céljául, de féltávon elkanyarodott és elkalauzolta a nézőt Mary Fisher tündérmeséből lett rémálmába, amivel mindannyian jól jártunk. Roseanne és az Oscar-díjas Linda Hunt kettőse jópofa, de amikor elérkezünk a történetben a két nő fondorlatos cégalapításához, a film már szinte teljes egészében Meryl Streep-re koncentrál. Ha jóindulatú lennék, akkor azt írnám, hogy a forgatókönyv hibája az egész, de nem, Mary Fisher egyszerűen érdekesebb, viccesebb jelenség, mint Ruth, így Roseanne is illedelmesen átadja Streepnek a stafétát, ezzel átengedve neki a film legjobb pillanatait is. ★★★☆☆

Mary Fisher (Streep) szabadúszó novellista, aki főleg romantikus ponyvaregényeket szerez. A nőnek látszólag mindene megvan: sikeres, gazdag és nem mellesleg gyönyörű. Mary azonban magányos, így amikor megpillantja a szoknyapecér könyvelő Bobot, azonnal lecsap rá, s teszi ezt úgy, hogy tisztában van vele, hogy a férfi családos ember. Mary ezzel rossz döntést hoz, hisz az átvert Ruth diabolikus terve részeként nem csak férjére, de Maryre is rászabadítja a poklot. Mary pedig azon veszi észre magát, hogy a korábban számára a nyugalom szigetét jelentő villa csatatérré változik, ahol a káosz uralkodik. 
Streep karaktere sokat dacol a helyzettel: eleinte nem akarja elhinni, hogy vele ez megtörténhet, majd amikor már úgy érzi, hogy felé kerekedik a helyzet, összeomlik. Szerencsére Fisher nem üresfejű, így az összeomlást a kínos és váratlan eseményeken való felülkerekedés jellemzi. A háromszoros Oscar-díjas Meryl Streep jobb vígjátékokban ("Death Becomes Her" - 1992 vagy "The Devil Wears Prada" - 2006) is megmutatta már a komikus vénáját, de nem vagyok benne biztos, hogy bármelyikben is viccesebb lett volna, mint Mary Fisherként volt. Ezerféle reakciót látunk a színésznőtől, különleges, eredeti reakciókat, amelyek nem csak megmosolyogtatóak, de egyben Mary Fisher komplexitását, küzdőszellemét és strapabírását is felfedik. ★★★★★

Amy Adams & Viola Davis & Philip Seymour Hoffman & Meryl Streep | "Doubt" (2008)

Az 1960-as évek közepén egy katolikus iskolában a gyanú sejtelmes szele kerít hatalmába két apácát, akik azt veszik észre, hogy a gyülekezet papja, Brendan Flynn atya (Philip Seymour Hoffman) túlságosan intim viszonyba kerül az egyik diákkal. A férfi állítja, hogy csak barátságos a fiúval, s bár a fiatalabb apácát, James nővért (Amy Adams) sikerül meggyőznie érveivel, Aloysius Beauvier nővér (Meryl Streep) kétkedő marad és mindent elkövet annak érdekében, hogy bizonyítsa a pap bűnösségét. 

Először a kedves, szerethető James nővérnek (Adams) tűnik fel Flynn atya szokatlan kapcsolata a ministráns fiúval, ő szól Aloysius nővérnek, s mélyíti el a tapasztaltabb apácában az unszimpátiát a pap irányába. James nővér később megbánja tettét, sőt, álmatlan éjszakái lesznek, amiért beárulta a férfit, de ezen a ponton már tehetetlen, nem tudja menteni a helyzetet.
A hatszoros Oscar-jelölt Amy Adams a 2000-es években többször játszott hasonló naivákat a filmvásznon ("Junebug" - 2005; "Enchanted" - 2007; Julie & Julia - 2009), akikben közös az emberekhez való jóindulatú hozzáállás, pozitív életszemlélet és energikusság. Az apáca mélységesen tiszteli feljebbvalóit, de ha olyan helyzetbe kerül, mégis kiáll az igazáért. Persze nem veszik komolyan a szavát, de ahogy alakul a dráma története, úgy fejlődik, tapasztal ő is. Úgy gondolom, hogy bár James nővér egy idő után megpróbál elvonatkoztatni az események folyásától, fontos része marad ezeknek, s a kényes ügy elengedhetetlen komponense a fiatal apáca lélekfejlődésének. 

Amy Adams kimagasló teljesítményt nyújt James nővér szerepében, és nem csak azért, mert a néző látni véli benne a naiva tapasztalatlanságát, a saját lelkiismeretével, jóérzésével küzdő nőt, de Adams még ennél is többet ad a filmben. Ő képviseli ugyanis a lelkiséget, a jót az alkotásban. Míg Aloysius Beauvier nővér túl konok és Brendan Flynn atya ellentmondásos, addig James nővér az a pozitív, friss jelenlét, aki nélkül tízszer nyomasztóbb lenne végigülni a filmet. ★★★★★

Korábban már írtam cameo alakításról, amelynek jellegzetessége, hogy az adott szereplő csak pillanatokra tűnik fel a színen, s rövid ideje van arra, hogy felépítse a karakterét. Donald édesanyja, Mrs. Miller (Davis) először akkor kerül képbe, amikor Aloysius nővér behívatja magához a fiú és az atya fura viszonya miatt. A nő azonban más reakciót mutat a hír hallatára, mint amit a néző vár tőle. Nem lesz mérges, nem aggódik a fiáért, sőt, egyáltalán nem lepi meg a dolog. Egyedül az érdekli, hogy a fiát ne tegyék ki az iskolából mielőtt elvégezné azt.
Sokat elmélkedtem azon, hogy Mrs. Miller anyaképével mennyire lehet azonosulni és mindig arra jutottam, hogy sokkal szövevényesebb a kérdés, mint alapvetően gondolná az ember, s nem lehet végletekben beszélni róla. Először is Mrs. Miller családja egy afroamerikai dolgozó család az 1960-as években. Ez már magában hordozza a lehetőségnélküliséget, a kiszolgáltatottságot és a nehéz boldogulást. Szóval persze, azt várjuk a takarítóként dolgozó nőtől, hogy vérbe forgó szemmel rángassa meg a gyanúsítottat, de az ő élettapasztalatával és kilátástalanságával az is érthető, hogy gyermeke tanulmányi előmenetelébe helyezi minden reménységét, s abba, hogy ha Donald elvégzi az iskolát, több lehetősége lesz az életben, mint neki volt. Ráadásul ismerve Mrs. Miller családi helyzetét, még komplikáltabb képet kapunk a miértekről.
Ha elítéljük az anya közömbösségét, ha nem, egy dolog biztos: nehéz levenni a tekintetünket az Oscar-díjas színésznőről, és bizony a nagy jelenetében még Meryl Streepet is lejátssza a filmvászonról. ★★★★☆

Brendan Flynn atya (Hoffman) jó kapcsolatot ápol a gyülekezetével. A pap nem csak a misei szolgálatokban végez áldozatos munkát, de a St. Nicholas iskola tanárként az iskolába járó gyerekek is felnéznek rá. Az új szemeszterben egy afroamerikai kisfiú (Donald Miller - Joseph Foster) érkezik az iskolába, így féltve a többiektől, Flynn atya különös figyelmet fordít a fiúra, s segíteni próbálja boldogulását az iskola falai között. Ám ezt a feltételezhetően jó szándékra épülő törekvését kinézi két apáca, s gyanúba keverik a papot, ez által elültetve a kétséget a nézőben: vajon a katolikus elöljáró más is akar a fiútól, vagy tényleg csak kedves vele?
Az Oscar-díjas Philip Seymour Hoffman körültekintően járt el, hogy felvértezze magát egy ilyen egyházi személyiség minden tulajdonságával. Hoffman karizmatikus, jó szónoki hangon szólal meg a filmben, s megteremti egy lelkigondozó típusú pap lelkiségét a színen. Brendan Flynn atya, s így Hoffman legjobb pillanata a pletykáról szóló igehirdetés jelenete, amelyben a férfi nyíltan kritizálja az apácák viselkedését és áskálódását. A film végére a néző pedig állást foglal: felmenti a papot a gyanúsítás alól vagy ő is beáll a vádlók sorába. ★★★★★

Aloysius Beauvier nővér (Streep) vérmes határozottsággal, a fegyelmet minden helyzetben megkövetelve vezeti a katolikus iskolát. Amikor James nővér megemlíti neki az atya közeledését a diák felé, Aloysius Beauvier boszorkányüldözésbe kezd, s módszeresen próbálja felépíteni Flynn atya ellen a vádat. 
Bár az apáca inkább a kemény oldalát mutatja a történetben, azért látunk olyan jeleneteket is, amelyben szívén viseli mások gondját, sőt, kollégáit segíti. A Donald Milleres ügyben azonban elsősorban nem a fiú jóléte, hanem az igazságszolgáltatás, a katolikus előjárói rend megbolygatása foglalkoztatja. Bevallom, a háromszoros Oscar-díjas Meryl Streep alakítását csak többszöri megnézés után értettem meg. Amikor tizenkét évvel ezelőtt először láttam a filmet, egyáltalán nem tetszett az, amit látok, túlságosan egysíkúnak gondoltam a színésznő karakterét, de Streep tolmácsolásában ezúttal sikerült meglátom az apáca mélységét - az erős nő kétségekkel, bizonytalansággal telített lelkét. Aloysius Beauvier nővér már az első pillanattól fogva ellenszenvesnek tartja Hoffman karakterét, olyannyira, hogy amikor megérinti a gyanakvás érzése, kapva-kap az alkalmon, hogy harcba induljon a férfi ellen. A néző nem biztos benne, hogy az apáca tapasztalata vagy a Brendan Flynn atya ellen való gyűlölete az, ami előre viszi őt ebben a küzdelemben, de van valami becsületre méltó abban, ahogy egy alárendelt katolikus igazgatónő nem fél szembe szállni az egész papi renddel, tudva, hogyan viszonyulnak egymáshoz ezek a vezetők, és mennyire könnyen eltusolják a hasonló botrányokat a katolikus egyházban. Bár a film végére Aloysius Beauvier egyedül marad a meggyőződésével és nem sikerül bizonyítania a pap bűnösségét, Meryl Streep ebben a szerepben is maradandó alakítást nyújt. ★★★★☆

Jessica Chastain | "Molly's Game" (2017)

Molly Bloom (Jessica Chastain) egykori amerikai válogatott freestyle síelő egy síbaleset következtében feladni kényszerül sportolói karrierjét, s az új helyzet egy teljesen másik világba repíti őt, ami eleinte sikerrel és csillogással kecsegtet, később  azonban szenvedélybetegséggel, magánnyal és veszéllyel fertőz. Miután Molly megismerkedik a házi pókerjátszmák világával, gyorsan kitanulja a dolog csínját-bínját, olyannyira, hogy saját bizniszt indít, ahol filmsztárok, híres sportolók és befolyásos üzletemberek teszik tiszteletüket és bőségesen meghálálják a nő vendégszeretetét. Ennek okán Molly illegális ügyletekbe keveredik, amely miatt az FBI látókörébe kerül és magyarázkodnia kell az underground pókerjátszmákról. Aaron Sorkin debütáló rendezése igaz történet alapján készült. 

A kétszeres Oscar-jelölt Jessica Chastain a realisztikus határokat súrolja azzal, hogy a húszas éveiben járó Molly-t is ő alakítja a filmben, mégis azt kell írnom, hogy a színésznő alakítása az egyik legeffektívebb, legérdekesebb, legszexibb színészi megmozdulás, amit az elmúlt időszakban láttam. Nincsenek a filmben nagy színészi jelenetek, de a karakterizáció annyira erős és Chastain olyan babonázó jelenléttel bír, ami mellett nehéz szó nélkül elmenni. Molly Bloom temperamentuma és ragaszkodása a sikerhez jól áll a színésznőnek, aki szebbnél szebb ruhákban utasítja rendre a kiéhezett férfiakat, s játssza el a hostess szerepét a pókermeccseken. Habár Chastain küllemre is megfogó, leginkább a karakter észjárásába, stílusába, sikerorientáltságába szeret bele a néző. Ez az energia viszi előre a filmet, ettől marad végig érdekes a történet. 

Az Oscar-díjas Aaron Sorkin élete eddigi legjobb forgatókönyvét írta meg ehhez a sztorihoz, de ami még ennél is nagyobb teljesítmény tőle, hogy újra eszébe juttatta sokaknak, hogy 2011-ben miért alélt el a legtöbb filmrajongó Jessica Chastain hollywoodi áttörésétől. ★★★★★

Kate Winslet | "Ammonite" (2020)

A film az 1840-es évek Angliájában játszódik és két nő szerelmi kalandjáról szól, akik rossz korban szeretnek egymásba, olyan időben, amikor még nem kész a világ egy ilyen kapcsolatra. Az "Ammonite" fiktív története ezért is kerüli a melodramatikus kliséket, amelyek eltúloznák, irreálissá tennék a helyzetet. A történet a nők közötti kapcsolatot nyers, bonyolult gordiuszi csomóként mutatja be: két különböző lélek, akik csak az egymás iránti vonzalomban találják meg a közös hangot.

Kate Winslet valós történelmi személyt alakít - Mary Anning fosszíliagyűjtő kutatásaival hozzájárult az őskori életről kialakított mai gondolkodáshoz. Az Oscar-díjas színésznő nagyon jól eltalálja a karakter introvertáltságát és ezerféle arckifejezéssel közvetíti a zárkózott és melankolikus nő érzéseit. A magányos és  munka-orientált Mary bár nem szeret kimozdulni a komfortzónájából, elfogadja és viszonozza a férjezett Charlotte Murchison (Saoirse Ronan) közeledését, s bár kettejük kapcsolata bizonytalan módon végződik a filmben, a néző végig érdeklődve figyeli Winslet és Ronan évődését a színen. 

A két színésznő közötti kémia sajnos nincs mindig meg, hisz Ronan gyereknek néz ki Winslet mellett, így csak pillanatokra születik meg az intimitás. Winslet annyira elszippantja a teret a négyszeres Oscar-jelölt Saoirse Ronan elől, hogy utóbbi teljesen feledhető alakítást nyújt. 

A stílusos film gyönyörködtető fényképezése (Stéphane Fontaine), káprázatos kosztümei (Michael O'Connor) és a kiváló karakterszínészek (Fiona Shaw, Gemma Jones, James McArdle és Alec Secăreanu), akik egy-egy jelenetben tűnnek fel a filmvásznon, különleges élménnyé teszik az "Ammonite" című drámát, de igazán Kate Winslet meghökkentően bátor alakítása az, amire hosszú idő után is emlékezni fog a néző. ★★★★★