Joan Crawford | "A Woman's Face" (1941)

Anna Holm (Crawford) piti szélhámos, aki abból csinál bizniszt, hogy tehetős embereket zsarol meg titkaikkal. Miután Anna megismerkedik egy Torsten Barring (Conrad Veidt) nevű férfival, beleszeret a hasonló észjárású férfiba és közösen sátáni ügyletekbe kezdenek. 
A harmincas nő egy tűzeset során égési sérüléseket szenvedett, így seb borítja az arcát. Anna ebből fakadóan mérges a világra, ami elvette tőle a szépségét, tönkretette az életét, s úgy érzi, hogy neki is jogában áll elvenni valamit a világtól, illetve azoktól a gazdag, szerencsés emberektől, akiknek mindene megvan, ami neki nem lehet.     
Az Oscar-díjas Joan Crawford tartalmas filmográfiájából egy újabb gyöngyszemet halásztam ki, - "A szerető két arca" a tárgyalótermi drámát, a film noirt és a thriller műfajokat is szállítja, ráadásul mindegyiket kegyetlen originalitással. Crawford eleinte félénk, sebhelye miatt szégyenkező, de célorientált figurájával nehéz azonosulni, mégis, a néző érteni véli, hogy miért az ő történetét meséli el a film. Aztán, amikor Anna egy véletlen "szerencse" folytán találkozik egy plasztikai sebésszel (Melvyn Douglas) és a férfi helyre hozza a nő arcát, Anna már nem látja annyira szörnyűnek a világot - spirituális átalakulásba kezd, amely során feladja bűnözői lelkületét, s kiolt egy életet, hogy megmentsen egy másikat. A színésznő hattyúvá érése a színen tehát nem a sikeres szépészeti beavatkozással, hanem a karakter emberségének megtalálásával következik be. Joan komplex és izgalmas alakítása magában foglalja egy megkeseredett nő versenyfutását a saját lelkiismeretével és egy új fejezet kezdetét, ráadásul megannyi tehetséges karakterszínész (Marjorie Main, Albert Bassermann vagy Donald Meek) segíti megismerni, feltérképezni Anna karakterét, ami által a szenzációs Joan Crawford minden reakciója értelmet nyer a néző számára a filmben. ★★★★★

Melissa McCarthy | "Spy" (2015)

A nem hétköznapi szuperkém botladozását bemutató akció-vígjátékot minden idők legjobb mozis élményeim közé sorolom. Véleményem szerint Susan Cooper (McCarthy) története az egyik leginspirálóbb vígjáték-ötlet, amit Hollywood a 2010-es években kitermelt magából. A nagyrészt Magyarországon forgatott és két Golden Globe-díjra jelölt kasszasiker bemutat a kémfilmek sztereotípiáinak, szerethetőségével és humorával abszolút élményt ad minden korosztálynak. 

Susan Cooper (McCarthy) CIA-ügynök, aki a háttérből, az iroda biztonságos légköréből irányít, ami persze nem kevésbé felelősségteljes feladat, ugyanakkor a nő többre vágyik: akcióba szeretne lendülni, s a terepen megtapasztalni a munkát. Amikor egy nagy horderejű ügy felderítése során Susan egyik legjobb barátját meggyilkolják, s a CIA ügynökeinek kilétét leleplezik, a nő összeszedi a bátorságát és szolgálatra jelentkezik főnökénél, aki kapva-kap a lehetőségen, hogy a tömegben könnyen elvegyülő Susanra bízza a küldetést.  
A kétszeres Oscar-jelölt Melissa McCarthy 2011-es hollywoodi áttörése óta sok vígjátékban szerepelt ("Bridesmaids" - 2011; "Identity Thief" - 2013; "The Heat" - 2013), s mindegyikben megnevettette a publikumot, ám "A kém" című filmben nyújtott teljesítménye nem csak a színésznő filmográfiájában mutat jól, de minden idők legviccesebb és legjobb vígjáték alakításai közé tartozik. Ahogy maga a film is minőségi helyet foglal el a műfaj remekei között.  
Ha akciófilmek, kémfilmek vagy akár szuperhősös-filmek főszereplőire gondolunk, nem éppen egy McCarthy-féle művészt képzelünk el, s pont ez a fontos különbség teszi eredetivé, különlegessé a veterán színésznő alakítását. A néző végre azonosulni tud egy ilyen típusú történetben a főszereplővel,  s nem csak ámul a hatvankilós, testhezálló ruhában feszítő főhős küllemén. McCarthy vicces, leleményes ötleteket csempész a jelenetekbe és természetes, sallangmentes magabiztossággal vezeti a parádés szereplőgárdát. A hölgy kollégáival - Miranda Hart és Rose Byrne - pedig kiváltképpen  tud együttműködni a színen, de Jason Stathammel (aki korábbi szerepeit parodizálja ki a filmben) is tökéletes a színésznő kémiája. 
S, hogy mi teszi Susan Cooper-t egyedivé? A sebezhetősége és a változásra való törekvése, de az is, hogy bár vét emberi hibákat a küldetése során, tudása és szakértelme megkérdőjelezhetetlen, s bizonyítja, hogy egy hozzá hasonló profán figurának is van létjogosultsága ebben a film-zsánerben. ★★★★★ 

Stork Natasa | "Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre" (2020)

Vizy Márta (Stork) sikeres idegsebész, aki amerikai tartózkodása alatt találkozik élete nagy szerelmével, egy magyar orvossal (Bodó Viktor), s közös jövőjükben reménykedve, hazaköltözik Magyarországra, hogy elmélyítse kapcsolatát a férfival. Csak van egy apró bökkenő. A férfi egyáltalán nem emlékszik Mártára, és azt állítja, hogy soha nem találkozott vele. A film e furcsa kapcsolatról szól kettejük között, ahogy két lélek újra és újra egymásra talál. 
A történet hihetetlenül érdekes, mégsem megfoghatatlan misztikum - a néző ugyanolyan képtelennek tartja a helyzetet, mint Márta, de mégsem tölt sok időt a megfejtés kitalálásával, és hagyja, hogy a film cselekménye adjon magyarázatot a miértekre. Stork Natasa színészi teljesítménye egyértelműen kiemelkedik a szereplőgárdából, még úgy is, hogy sokkal fiatalabbnak látszik (és fiatalabb is) a megírt szerepénél. A kamera gyakran a színésznő gyönyörű kék ​​és kifejező szemeire összpontosít, elfeledtetve ezzel a nézőt, hogy Márta nem éppen a legizgalmasabb főszereplő. A színésznő legjobb pillanatai a film harmadik harmadában vannak, illetve azokban a jelenetekben, amikor munka közben követhetjük a karaktert. 
Bár egyértelmű, hogy a film az egyedi romantika bemutatásáról szól, mégis jobban örültem volna, ha többet kapok Márta küzdelmeiből és érzelmeinek nem csak üres tekintetekben kimerülő megéléséből. ★★★★☆

Haley Bennett | "Swallow" (2019)

A "Nyelés" című filmen egy fiatal nő mindennapjait követhetjük figyelemmel, aki talán egy kicsit túl gyorsan ugrik fejest az élet vízébe. Az önismereti hiányosságokkal rendelkező hölgynél a gyors változás miatt pszichés problémák alakulnak ki, s a múlt sérelmeinek feldolgozása sokszor torkollik önpusztító tevékenységbe.

Hunternek (Bennett) mesébe illő élet jutott: van egy gazdag és jóképű férje (Austin Stowell), sok szabadideje és tengernyi lehetősége az önmegvalósításra. A nő viszont ennél is többre vágyik. Hogy mire, az csak a film végén derül ki, a destruktív viselkedés hosszú képkockákon történő bemutatása után, ez a következetlen filmszerkesztés pedig kifejezetten hátráltatja a színésznő boldogulását a színen. Haley Bennettre először a "Music and Lyrics" (2007) című vígjátékban figyeltem fel, de azóta szerepelt például a "Kristy" (2014) című horrorfilmben, ami talán a kedvencem tőle, de láthattuk Emily Blunt oldalán a "The Girl on the Train" (2016) és a nagy szereplőgárdás "The Devil All the Time" (2020) thrillerekben is. A színésznő azonban talán most először került közel az igazi áttöréshez, hisz több filmfesztivál és kritikusi csoport elismerte a filmben nyújtott alakítását. Az én meglátásom szerint mégis elmaradt a mindent átszakító katarzis, amit teljes mértékben a film forgatókönyvének és karakterizációjának tudok be. Ahelyett ugyanis, hogy a szkript Hunter karakterét az első perctől kezdve bontogatná a történetben, csak a film utolsó fél órájában ad neki egy olyasfajta mélységet, amitől emberivé válik a szereplő. Bennett alakítása így a film nagy részében túl személyes, távolságtartó marad, s a néző nem mindig érti, hogy a jól szituált nő miért is szenved ennyire a jólétben. ★★★★☆