2021. június 26., szombat

Heath Ledger | "10 Things I Hate About You" (1999)

A "10 dolog, amit utálok benned" című romantikus vígjáték Heath Ledger színészi karrierjének első filmjei közé tartozik. A több mint két órás film egy tipikus amerikai sztori: bulizó középiskolás fiatalok mindennapjait és románcait mutatja be.
A film középpontjában két testvér (Larisa Oleynik és Julia Stiles) áll, akik nem is lehetnének különbözőbb személyiségek. Amikor szigorú édesapjuk lányait ismerve kiköti, hogy csak úgy randizhatnak, ha mindketten találnak maguknak párt, Bianca udvarlója önös érdektől vezérelve beszervezi Patrick Veronát (Ledger), s fizet neki, hogy hívja randevúra a visszahúzódó és félénk Kat-et. 
Heath Ledger-nek az iskola furcsa fiúját kell eljátszania, akinek nincsenek igazán barátai és érdeklődési köre sem, különcségével tűnik ki a tömegből. A fiatal Patrick tipikus lázadó tiniként jelenik meg, aki nem törődik senkivel és semmivel, de a sztori végére megmutatja az érzelmesebb oldalát is. 
Az Oscar-díjas színész karrierje jóval a "10 Things I Hate About You" alkotás után, a 2005-ös évtől kezdett felfelé ívelni. A díjnyertes "Túl a barátságon" (2005) című romantikus filmdráma hozta meg számára az első Oscar-jelölést, 2008-ban a nagysikerű "A sötét lovag" című akciófilmért pedig Oscar-díjat is kapott, igaz már nem érhette meg az elismerést. Joker karaktere olyan nyomást helyezett a színészre, hogy mély depresszióba esett és nem sokkal a vetítés után kábítószer túladagolásban fiatalon elhunyt.
Mivel az említett két alkotásban sokkal összetettebb, nehezebb szerepeket játszott el, nem okozok meglepetést, ha azt írom, hogy Heath közel sem üti meg azokat a magasságokat a jelenleg elemzett vígjátékban. Az, hogy valakinek egy coming-of-age tinifilmben átlagos, eredetiségben aligha kirívó karaktert kell eljátszania, nem jelenti azt, hogy nem lehet maradandót alkotni a szereppel. Ledger kétségkívül tehetséges színész volt, viszont ebben a filmben nem tud érvényesülni, alakítása beleolvad a film középszerűségébe. ★★★☆☆

2021. június 19., szombat

Courteney Cox & Laurie Metcalf & Jada Pinkett Smith | "Scream 2" (1997)

A "Scream 2" az első rész közvetlen folytatása, amelyben Sidney Prescott (Neve Campbell) újra csatába lendül azokkal, akik bosszúvágyból az életére törnek. A film hemzseg a sztároktól, szinte nincs is olyan színész, aki ne lenne a néző számára ismerős valamelyik filmből vagy sorozatból - többségük persze csak asszisztál Campbell és Courteney Cox játékához.  
A tinihorror második részében Gale Weathers (Cox) sikeres regényíróként tér vissza: Sidney és Ghostface véres harcáról szóló könyvéből filmet készítenek, ami nagy sikernek örvend. A rivaldafény ellenére Gale-en látszik, hogy a korábbi események hatására megváltozott. A nő továbbra is szenzációhajhász, ugyanakkor az új gyilkosságok tudatában és a régi ismerősök láttán a másik oldalról kezdi el szemlélni az ügyet, s sokkal empatikusabbá válik. 
Courteney Cox tudatosan elfordul Gale alaptermészetétől, és végre megmutatja a szereplő emberi oldalát. A riporternő és Dewey (David Arquette) együtt kezdenek el nyomozni a gyilkos vagy gyilkosok kiléte után, eközben kölcsönös vonzalom alakul ki közöttük. Cox Gale-je elgyengül a rendőrtől, s abban a jelentben, amikor a férfit megtámadják, tőle idegen, megindító reakciót látunk a karaktertől. Ebben van Courteney Cox alakításának vitalitása: a nagy fordulatban, ahogy beképzelt riporterből szerelmes nővé, más érdekeit szem előtt tartó baráttá válik.
Az Oscar-jelölt Laurie Metcalf játssza az alkotás fő gonoszát, Mrs. Loomis-t, aki sokáig Debbie Salt-nak, egy riporternek álcázza magát, hogy közelebb férkőzzön az eseményekhez. Mrs. Loomis indítéka logikus, a nő Sidney-t hibáztatja fia Billy, az első rész egyik Ghostface-ének halála miatt. Sok réteg nem bomlik le a művésznőről a film ideje alatt, igazából ideje sincs rá, hogy komplexebb figurát kreáljon, de jól áll neki az örültség, a bosszúvágyó és mániákus anya kálváriája a színen.
Bár Cox alakítása a legjobb, Metcalf pedig a "Scream" filmek legeredetibb gonosztevője, mégis Jada Pinkett Smith intrója viszi el a show-t. Csak, mint a Golden Globe-díjas Drew Barrymore az előző filmben, Pinkett Smith is dzsúszos kezdőjelenetben szerepel. Maureen-t (Pinkett Smith) a Gale könyve alapján megfilmesített "Stab" vetítésén éri a baj. 
A lány nem is erre a filmre akar beülni, de barátja (Omar Epps) ragaszkodik hozzá, így az egyetemista enged a férfi akaratának. Amire nem számítanak, hogy a gyilkos az extrém vetítés kaotikusságát kihasználva csalja őket lépre. 
Bár tény és való, hogy a nyitánnyal megalapozza a sztori hangulatát, Jadát személy szerint a történet középpontjába helyeztem volna, ahol még jobban tud érvényesülni az általa képviselt pimasz őszinteség. 

Courteney Cox: ★★★★☆
Laurie Metcalf: ★★★★☆
Jada Pinkett Smith: ★★★★☆

2021. június 10., csütörtök

Kathy Bates | "Misery" (1990)

A "Tortúra" Stephen King tollából kelt életre 1987-ben, filmes adaptációját pedig 1990-ben mutatták be világszerte. Paul Sheldon (James Caan), a népszerű Misery Chastain-könyvek szerzője, Los Angelesbe igyekezve balesetet szenved a hóviharban, s arra ébred, hogy egy magát nővérnek bemutató negyvenes nő szívélyes társaságát élvezi. Bár a nő megmenti Paul életét, nem kell sok idő ahhoz, hogy a férfi azt kívánja, bárcsak életét vesztette volna a balesetben. 
Az Oscar-díjas Kathy Bates kapta a lehetőséget, hogy eljátssza Annie Wilkes-t, minden idők egyik legjobb horror karakterét. Annie elsőre gondoskodó, tisztelettudó, keresztény nőnek tűnik, aki jó időben jár jó helyen, s csak teszi, amit egy önzetlen ember tenne ebben a helyzetben. Ám ahogy a történet építkezik, úgy lesz egyre vészjóslóbb a nő viselkedése: gyorsan érik túlbuzgó rajongóból közveszélyes pszichopatává.
Megannyi jelenet árulkodik Kathy Bates átütő, hátborzongatóan zseniális performanszáról. A színésznő minden gesztusában rejlik valami új, valami izgalmas, és dermesztően eredeti, de mégis realisztikus. A néző teljesen átadja magát az borzongásnak: vajon hány Annie Wilkes járkál közöttünk a valóságban?! Bár Annie okos és mindig jól kigondolja a következő lépést, érzelmi labilitása és hiszékenysége meggátolja abban, hogy övé legyen az utolsó szó a fináléban. Mindenesetre egy biztos: az Oscar-jelölt James Caan által játszott figura emlékezetébe örökre beivódik Annie Wilkes vendégszeretete.
Az igazság az, hogy bármennyire is riasztó a szituáció, Bates képes arra, hogy szimpátiát váltson ki a publikumból és a magányos, traumatizált női alakot is bemutassa a horrorban. Annie tehát nem csak pszichopata gyilkos vagy halálosztó nővérke, de sok más is, például tehetséges szakács, öntudatos filmrajongó vagy porcelángyűjtögető. Wilkes nővér tehát széles érdeklődési körrel és sötét múlttal rendelkezik, s bár ezek a szegmensek nem kapnak nagy szerepet a filmben, Kathy Bates minden apró részletet megél a színen, s végtelen perfekcionizmussal, kidolgozottsággal hozza el a terrort. ★★★★★

2021. június 5., szombat

Eddie Murphy | "The Nutty Professor" (1996)

Az Eddie Murphy főszereplésével újra gondolt amerikai film remake-ben egy túlsúlyos professzor (Murphy) olyan formulát talál fel, amely rekonstruálja valaki DNS-ét, hogy könnyebben fogyjon. Miután Sherman beleszeret Carla Purty-ba (Jada Pinkett Smith), önző érdekektől vezérelve magán is kipróbálja a szert, ezzel létrehozva Buddy Love-ot, a megnyerő ábrázatú, energiabomba alteregót, aki minden lépésében arra törekszik, hogy átvegye a hatalmat és kiirtsa magából a professzort. 
Az Oscar-jelölt színész egyik legsikeresebb vígjátékfilmjében nem csak Sherman-t és Buddy-t játssza el, de több más karaktert is, mint például Sherman édesanyját, édesapját, testvérét és nagymamáját. Ehhez nyilván több kell, mint egy jó maszkmester - a tehetséges komikus meggyőzően állja a sarat minden szerepben. Persze legjobb Shermanként, s emberi módon adja át a túlsúllyal és önbecsülési problémával küzdő tudós harcát a kilókkal.
A sors fintora, hogy ami a "Bölcsek kövére" című filmben jó kritikákat hozott a színész számára, később feltehetőleg az Oscar-díjába került. Murphynek ugyanis annyira megtetszett a beöltözősdi, hogy több másik filmjében is ő szolgáltatta a szereplőgárda nagy részét. 2007-ben Murphy közel került, hogy megnyerje élete első Oscar-díját a "Dreamgirls" (2006) című filmért, de másik filmje, a kritikusok által utált "Norbit" (2007) pont az Oscar-szavazás kellős közepén került bemutatásra, s a fáma szerint ez sok szavazót kiábrándított Murphy díjazását illetően. 
"The Nutty Professor" kielégítő szórakozást nyújt, amennyiben a néző nem vár valami szuperintelligens történetet. A komédia pont azért működik, mert Eddie Murphy eladja a legbárgyúbb vicceket is, s legfőképpen, mert Sherman Klump szerepében kifejezetten szerethető jelenség. ★★★★☆