Naim (Bird) introvertált fiú, aki beleszeret a vagány és szókimondó Ryan-be (Stacy Clausen), de a bimbózó románc gyorsan félbeszakad, amikor Naim azon kapja a srácot, hogy egy másik fiúval csókolózik. A tinédzser sértettségében beárulja barátját, a helyi vallásos közösség pedig egy tisztító rituálé segítségével parancsol megálljt a tilos vágyódásnak. Legalábbis ezt gondolják. Igazából egy entitást szabadítanak fel, amely a tiltott gyümölcs képét magára öltve vadászik áldozataira.
Joe Bird neve talán még nem mond sokat a publikumnak, de a fiatal brit-ausztrál színész már első két fontosabb filmjével jó kritikai visszhangot kapott: A "Talk to Me" (2022) c. horror mellékszerepéért több díjra is jelölték, és ha van igazság, a "Leviticus" főszerepéért is gyűjthet majd pár kisebb nominációt.
Bird hibátlanul hozza a gátlásos Naim-ot, aki mássága miatt rejtőzködve, félelemben éli az életét. A fiatal színész jól szemlélteti azokat az életkori sajátosságokat, ami egy tinédzsernél jellemző; Naim ösztönlény, nem gondolkodik előre, amikor tehetetlen helyzetbe kerül, nem mindig bír jó reakcióval. Később el is árulja magát, ami egyenesen veszélybe sodorja az életét.
A "Leviticus" játékideje rövid, történetvezetése feszes. Az aláfestő zene kellően megalapozza a film hangulatát, ami baljós, és katarzis felé építkezik.
Arra vonatkozólag, hogy az alkotás miképpen dolgozik a cselekményben a homoszexualitás kigyógyításával, nem átnevelő táborok ötletét hívja elő, sem nem a fizikai erőszak valamely formáját, elég egy titokzatos megszabadító ember, valami egyszerű recitálás, és kész a rituálé.
Eleinte egy csöppnyit hiányzik a főszereplő karakterek közötti dinamika, ami érzelmi töltetet adna vágyódásuknak - összesen egy közös jelenet jut nekik, mielőtt komolyra fordulnak az események; később - a színészi játéknak köszönhetően - azért megmutatkozik kapcsolódás a két srác között.
Adrian Chiarella első nagy filmje a patetikus tónustól távol marad, célja, hogy minél realisztikusan mutasson be egy olyan történetet, ami divatjamúlt, s aminek szereplői már csak a konzervatív-beállítottságú kisvárosok eldugott zugában léteznek.
Összességében remek coming-of-age horrorfilm, bár van hiányérzetem: nincs egy épkézláb mellékszereplő, aki valamilyen lenne, mindenki egyoldalúan ilyen vagy olyan. Aztán semmit sem tudunk meg az átokról, még húsz perc játékidővel akár választ is kaphattunk volna a megszabadító figura körülötti kérdésekre. ★★★★☆
Joe Bird neve talán még nem mond sokat a publikumnak, de a fiatal brit-ausztrál színész már első két fontosabb filmjével jó kritikai visszhangot kapott: A "Talk to Me" (2022) c. horror mellékszerepéért több díjra is jelölték, és ha van igazság, a "Leviticus" főszerepéért is gyűjthet majd pár kisebb nominációt.
Bird hibátlanul hozza a gátlásos Naim-ot, aki mássága miatt rejtőzködve, félelemben éli az életét. A fiatal színész jól szemlélteti azokat az életkori sajátosságokat, ami egy tinédzsernél jellemző; Naim ösztönlény, nem gondolkodik előre, amikor tehetetlen helyzetbe kerül, nem mindig bír jó reakcióval. Később el is árulja magát, ami egyenesen veszélybe sodorja az életét.
A "Leviticus" játékideje rövid, történetvezetése feszes. Az aláfestő zene kellően megalapozza a film hangulatát, ami baljós, és katarzis felé építkezik.
Arra vonatkozólag, hogy az alkotás miképpen dolgozik a cselekményben a homoszexualitás kigyógyításával, nem átnevelő táborok ötletét hívja elő, sem nem a fizikai erőszak valamely formáját, elég egy titokzatos megszabadító ember, valami egyszerű recitálás, és kész a rituálé.
Eleinte egy csöppnyit hiányzik a főszereplő karakterek közötti dinamika, ami érzelmi töltetet adna vágyódásuknak - összesen egy közös jelenet jut nekik, mielőtt komolyra fordulnak az események; később - a színészi játéknak köszönhetően - azért megmutatkozik kapcsolódás a két srác között.
Adrian Chiarella első nagy filmje a patetikus tónustól távol marad, célja, hogy minél realisztikusan mutasson be egy olyan történetet, ami divatjamúlt, s aminek szereplői már csak a konzervatív-beállítottságú kisvárosok eldugott zugában léteznek.
Összességében remek coming-of-age horrorfilm, bár van hiányérzetem: nincs egy épkézláb mellékszereplő, aki valamilyen lenne, mindenki egyoldalúan ilyen vagy olyan. Aztán semmit sem tudunk meg az átokról, még húsz perc játékidővel akár választ is kaphattunk volna a megszabadító figura körülötti kérdésekre. ★★★★☆
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése