A kifürkészhetetlen Blanche (Leigh) New Orleans-ba látogat testvéréhez, hogy közölje vele a megrendítő hírt, miszerint elvesztették az otthonukat. Stellát (Hunter) sokkolja a hír, de tekintettel Blanche mentális állapotára, nem rugózik az eseményeken és szeretettel fogadja testvérét. Stanley (Brando), Stella férje, aligha ilyen kimért, sőt, minden lehetőséget megragad, hogy Blanche fejére olvassa a bűneit. A pár napos látogatásból hosszú ideig tartó tartózkodás válik, ami feszültséget kelt az érintett felek között. Szó szót követ; s olyan titkok kerülnek lelepleződésre, amelyek gyökeresen megváltoztatják a család életét.
Az eredeti Broadway előadásban a film szereplőgárdájából három színész (Brando, Hunter és Karl Malden) is szerepelt, ám Blanche DuBois karakterét az Oscar-díjas Jessica Tandy alakította. A színházi körökben az a pletyka járta, hogy Tandy nem igazán jött ki jól Brandóval, Leigh neve pedig a "Gone with the Wind" (1939) miatt csalogató volt a producerek számára, így utóbbira esett a választás a filmadaptáció főszerepére. Leigh egyébként korábban már bizonyított a szerepben az Oscar-díjas Laurence Olivier által rendezett londoni produkcióban.
A kétszeres Oscar-díjas Vivien Leigh értelmezésében Blanche az a fajta vénlány, aki rengeteget csacsog, de alig mond valamit. Élvezi saját hangjának hallatát, olykor lyukat beszél mások hasába, ezzel eltakarva igazi gondolatait és érzéseit, amelyeket a felszínes kitárulkozásai mögé rejt. Számára is meglepő tehát, hogy Stanley azonnal átlát a szitán, s gyorsan meglátja valódi énjét. A kettejük közötti nézeteltérés válik az alkotás cselekményének fő konfliktusává és ebből burjánzik a többi összeütközés is. Látogatása okának gyors leleplezése lerombolja a meseszép ruhák és ékszerek csillogása mögé bújó, s intellektusával példálózó finom hölgy imidzsét, s Blanche-nak szembe kell néznie múltbéli hibáival.
Blanche személyisége sokrétű és gazdag, azonban leginkább a titokzatossága tűnik ki. Vivien Leigh a film játékidejének haladtával fokozatosan távolítja el a karakter álarcát, így változik át az ártatlannak tűnő, üldözött nő pszichésen összetett személyiséggé, aki a lelke mélyén talán nem is olyan elesett, mint azt mutatja. A színésznő szimpátiát nyer a nézőben és elhiteti vele, hogy Blanche a körülmények áldozata. Leigh ezerféle reakcióval reagál színésztársaira, alakítása rendkívüli, és minden idők legjobb női alakításai között méltán említhető - jómagam legalábbis ide sorolnám.
"A vágy villamosa" nehéz alkotás. Az emberi lélek meghasonlását prezentálja; hogy milyen mentális hullámvasúton vehet részt az a személy, aki fogékony az őt körülvevő ragadós impulzusokra. Persze Blanche-on kívül más sorsokat is bemutat a film: az ösztönlény férfiét, aki mindegyik felbolydulását megbánja, de sosem változtat barbári viselkedésén, vagy a mulya lánytestvérét, akiben semmi önállóság sincs, ezért férje mellett mindig a biztonságot adó börtönt választja. A dráma tehát tragikus hangvételű, amelyből hiányzik a boldog befejezés és a túlzott reménység a szebb jövő felé. ★★★★★
