Anjelica Huston & Mai Zetterling | "The Witches" (1990)

Luke (Jasen Fisher) szülei meghalnak egy autóbalesetben, s a fiú szeretett nagymamája (Mai Zetterling) gyámsága alá kerül. Csakhogy Helga nem átlagos nagymama, ő gyermekgyilkos boszorkányokról mesél unokájának, akik sokan vannak és céljuk, hogy minden gyerekkel leszámoljanak a világban. A baleset után Helga és Luke Londonba költöznek, ám az idős nőnél cukorbetegséget diagnosztizálnak, ezért az orvos azt javasolja, hogy töltsék a nyarat a tenger mellett. Így nagymama és unokája egy tengerparti hotelben szállnak meg a szünidőre, ám ők sem számítanak arra, hogy ez a bizonyos hotel ad helyszínt a londoni boszorkányok éves gyűlésének. Luke egy felfedezőútja során a hotelben találkozik a bestiákkal, közülük a főboszorkánnyal (Anjelica Huston), aki egérré változtatja őt. Luke-nak sikerül elmenekülnie a boszorkányok elől és nagymamája segítségével minden erejével és ötletével azon van, hogy megfékezze a banyák ártatlan gyermekek ellen kiötölt tervét.

Az Oscar-díjas Anjelica Huston játssza a film fő gonoszát, a boszorkányok vezetőjét, aki egy saját maga által készített varázsitallal szeretné likvidálni a londoni gyermekeket. Bár nagyon meggyőző kiállással ecseteli társainak, hogy mikképpen tudják majd elérni a céljukat, tervének első fázisát sem tudja megvalósítani, mert Luke és Helga átjárnak az eszén és elpusztítják a boszorkányszektát. 
Amikor éppen nem finom ruhákban kelleti magát, Huston félelmetes ábrázatot ölt a filmben, ilyenkor a legviccesebb, hiába egy maszkot látunk csak, érezzük a a díva-szerű lény indulatát és izgatottságát. Nyilvánvalóan ebben ennyi van, ez egy kibontatlan mellékszerep, amiből nem lehet ennél többet kihozni. Azt sajnálom, hogy a két ősi ellenség (Eva és Helga) nem szerepelnek több közös jelenetben a filmben, Huston reakciói az idős nő jelenlétére különösen szórakoztatóak. ★★★★☆

Mai Zetterling svéd színésznő minden szempontból a film érzelmi szálát képviseli. Helgának nem csak gyermeke elvesztésével, illetve a gyámság új szerepével kell megküzdenie, de egy új betegséggel is, ráadásul ősellensége egérré változtatja az unokáját. Helga teljesen unokájára hagyatkozik a boszorkányok elleni harcban, de végig segítő, támogató szellemmel áll mellette.
Bár Huston karaktere vált ikonikussá a nézők számára, úgy gondolom, hogy Zetterling lényegesen mélyrehatóbb alakítást nyújt a filmben, hisz sokkal elérhetőbb karaktert játszik, akinek tudunk sanyarú múltjáról, és jelenének kihívásairól. Huston főboszorkánya ezzel szemben, mint egy titokzatos alak jelenik meg a történetben, s ugyanilyen ködös a kilépője is, azaz nem tudunk meg róla többet a film végére sem. Szóval igen, kimerem jelenteni, hogy az egyébként kreatív és hangulatos film legjobb alakítását szerintem Mai Zetterling szolgáltatja. ★★★★★

Sacha Baron Cohen | "The Trial of the Chicago 7" (2020)

A háborúellenességükért meghurcolt fiatalemberek története szinte kizárólagosan a tárgyalótermi drámát követi végig, amely korrupt és igazságtalan keretek között zajlik és amelynek célja nem az igazságszolgáltatás, hanem a hatalomfitoktatás. Aaron Sorkin csillogó tehetség, de inkább a forgatókönyíráshoz ért, mint sem a rendezéshez. Pont ezért a színészek sokat küszködnek a tapasztalatlan rendező keze alatt, szinte mindegyiküknek van halovány pillanata az alkotásban, és legtöbben nem is hagynak nyomot a nézőben.
Közülük talán az egyik legnépszerűbb színész a Golden Globe-díjas Sacha Baron Cohen, akinek lehetősége lett volna kitörni a szokásos renoméból, de a film első felében csak frappáns beszólások jutnak neki, utána pedig már nincs ideje arra, hogy elmélyítse a drámaibb pillanatokat a színen. A színész Abbie Hoffman politikai aktivistát alakítja, aki több 60-as és 70-es évekbeli amerikai mozgalom fejeként lehet ismerős a nagyérdemű számára. A kétórás film során azonban nem ismerjük meg Abbie-t, Cohen felszínes alakítása pedig semmivel sem emeli az átlagos film színvonalát.
A "The Trial of the Chicago 7" című filmnek papíron működnie kellene, mégsem működik - tele van ripacskodással (az Oscar-jelölt Frank Langella különösen sok tud lenni a beszámíthatatlan bíró szerepében), a visszatekintések nem adnak érzelmi töltetet a sztorinak, a karakterek kidolgozatlanok és a film egésze tucat hatást kelt. Cohen alakítása helyett inkább az Oscar-díjas Mark Rylance alakítását lehet kiemelni, amely esetében legalább érezni egy tudatosabban felépített munkát a színész részéről. ★★☆☆☆

Daniel Day-Lewis | "The Age of Innocence" (1993)

A romantikus hangvételű, de aligha szentimentális Scorsese-filmben a főszereplőkön kívül számos ismert színész feltűnik (Miriam Margolyes, Geraldine Chaplin, Richard E. Grant, Robert Sean Leonard, Jonathan Pryce vagy June Squibb), s válik részesévé Newland Archer (Day-Lewis) és Ellen Olenska (Pfeiffer) beteljesületlen románcának, amely mögött évtizedes vágyódás, küzdelem és fájdalom húzódik.

A háromszoros Oscar-díjas Daniel Day-Lewis sok díjat nyert élete során, de ezért a filmért érthetetlen módon mellőzte az Amerikai Filmakadémia. Mindez különös számomra, mert most először éreztem a színésztől egy szabadabb, emberibb alakítást, amivel én magam is tudtam azonosulni. Day-Lewis ugyanis hajlamos a technikai bravúr mögé bújtatni a karaktereit, így sokszor hideg, távolságtartó érzetet kelt a nézőben. Ebben a kosztümös drámában azonban nyoma sincs erőltetettségnek vagy zavaró teátrálisságnak, s a brit-ír színész engedte kolléganőinek (Michelle Pfeiffer és Winona Ryder), hogy magukkal rántsák a szerelmi háromszögbe.

A szereplők mellett a film csodálatos produkciós elemekkel, kosztümökkel és kiegészítőkkel kápráztatja el a szemlélőt, Scorsese pedig bizonyítja, hogy a filmes műfajok kaméleonja, s egy ilyen műfajban is tud színvonalas munkát rendezni. ★★★★☆

Fanny Ardant | "La Belle Époque" (2019)

Victor Drumond (Daniel Auteuil) elveszettnek érzi magát a telefonos applikációk világában és nehezen veszi fel az iramot a korszellemmel. Felesége Marianne Drumond (Ardant) viszont könnyebben alkalmazkodik a változáshoz, s sokszor ad hangot annak, hogy mennyire elégedetlen férje maradiságával. A házaspár közti ellentét végül ahhoz vezet, hogy Marianne kidobja a férfit a lakásukból és összeköltözik szeretőjével. 

Victor közös fiúktól (Michaël Cohen) egy grandiózus projekt keretein belül lehetőséget kap átélni a múltat, így a férfi visszacsöppen 1974-be, hogy újra felidézze fiatalságát és későbbi feleségével való találkozását. A film arra keresi a választ, hogy a múltidézéssel megmenthető-e Victor és Marianne házassága. 

A kétszeres César-díjas Fanny Ardant mellékszereplői alakítása abszolút beleillik a parádés szereposztásba - Ardant nem csak a nyers humor és egyenesség szócsöve a filmben, de a befejező jelenetben drámai színét is megmutatja, amikor Marianne félretéve büszkeségét bevallja férjének, hogy tévedett kettejükkel kapcsolatban. Bár a nő Victorral megbékél, mégsem hagyja el azokat a tulajdonságait, amelyek miatt a néző a film eleje óta szimpatizál a karakterrel: Marianne az egész film ideje alatt szabad, kíméletlenül őszinte, elegáns, szexi és ízig-vérig nő marad. ★★★★★

Josh Peck | "Mean Creek" (2004)

Egy csapat tinédzser elhatározza, hogy megleckéztetnek egy iskolatársait terrorizáló fiút (Josh Peck), így meghívják egy koholt születésnapi csónakázásra a közeli folyóra. Ahogy a közös program eseményei haladnak előre, többen a csapatból sajnálni kezdik George-ot, így kérik a bandavezért (Scott Mechlowicz), hogy álljanak le a tervvel, ám a folyón elszabadulnak az indulatok, s bekövetkezik a végzetes szerencsétlenség.

A film már a karakterizációban megvezeti a nézőt, mert megfordítja a sokszor használt ötletet - ebben a filmben nem a duci fiú az áldozata az atrocitásoknak, hanem ő az okozója ezeknek. George persze nem érzi úgy, hogy erőszakos lenne, sőt meg van győződve róla, hogy durva reakciói indokoltak. Különlegesnek gondolja magát, s a kamerát is azért tartja, hogy megörökítse minden pillanatát. Mivel egy gyermekről beszélünk, talán nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy George rossz ember lenne, hisz ebben a korban még változhat a jellem. Az viszont biztos, hogy a mentálisan sérült srác nem a való világban él: nem ismeri a saját határait és nem fogadja el a kritikát. 

A független kisfilm szereplői közül tulajdonképpen bárkit választhattam volna elemzésre - nem hiába nyert a szereplőgárda (Rory Culkin, Ryan Kelley, Scott Mechlowicz, Trevor Morgan, Josh Peck és Carly Schroeder) különdíjat a 2005-ös Independent Spirit díjátadón. Mégis a film cselekményének kulcsalakját választottam, aki bizonyára megosztó szereplője a filmnek. Josh Peck gyorsan vált át a barátokra vágyó fura fiúból agresszív sértegetővé, ami megdöbbenti a szemlélőt. Én rosszindulatúnak és ítélkezőnek éreztem a karaktert, s nem tudtam szimpatizálni vele, de biztosan van olyan is, aki a fiú viselkedése mögött egy kevésbé elvetemült alakot lát bele a karakterbe. Peck mindenesetre autentikusan mutatja meg a harag érzését a filmvásznon. A film magyar címe: "A harag sodrása", ami igen találóan leírja a filmet - a harag ugyanis haragot szül, az erőszak pedig erőszakot. A film azt üzeni világnak: csak mert van, aki csúnyán viselkedik velünk, nekünk nem kell visszavágnunk, hisz ezzel ugyanolyanokká leszünk, mint a zaklatónk. ★★★★☆

Kathy Bates | "About Schmidt" (2002)

Warren Schmidt (Jack Nicholson), a Woodman biztosító cég egykori igazgató-helyettese, nehezen viseli a nyugdíjazás utáni heteket. A levert időszak még gondterhesebb lesz számára, miután megrendítő gyorsasággal elveszti feleségét. A film az özvegy férfi boldogulását mutatja be. 

Az Oscar-díjas Kathy Bates Warren Schmidt nászasszonyát alakítja, aki a férfivel ellentétben örül gyermekeik boldogságának és támogatja a frigyet. Roberta extrovertált személyiség: ami a szívén, az a száján - a legintimebb és legbensőségesebb gondolatait is megosztja másokkal. Warren nehezen viseli a nő őszinteségét, ami szöges ellentétben áll a férfi megjátszott, álszerény modorával. Roberta gondoskodó, anyáskodó pillanatai mellett láthatjuk ex-férjével (Howard Hesseman) való kisebb csörtéit, ami hosszú évtizedes kiábrázolása a kapcsolatuknak. Ezt azért említem meg, mert Kathy Bates pár perces játékidővel is képes illusztrálni egy ilyen kapcsolatot, ami nagyon ritka. Arról nem is beszélve, hogy a kivételes színésznő a film humorforrása is - egy-egy perverzebb megszólalásával jókedvre deríti a nézőt, ami nélkülözhetetlen adalék egy végeredményben letargikus hangulatú film esetében.

Szó, szót követ, Kathy Bates bátor és bevállalós alakítása uralja az "About Schmidt" harmadik harmadát, ezzel gördülékenyen lenyomva Jack Nicholson játékát, ám a színésznő nem csak abban a harmadik harmadban, de mindent mérlegelve, az egész alkotásra értve is többet ad a nézőnek, mint Nicholson főszerepben. ★★★★☆

Gombaszögi Ella | "Kísértetek vonata" (1933)

A "The Ghost Train" (1931) magyar remake-je egy utasokból álló csoport estéjét meséli el egy kis angol vasútállomás várótermében, miután lekésik essexi csatlakozásukat. A fura elképzelés szerint való angol karakterek érkezésük után szereznek tudomást a kísértetek vonatáról és a vonatszerencsétlenségről, ami évtizedekkel korábban történt az állomás közelében. Az hírlik, hogy a balesetben elhunytak szellemei minden éjjel a vasútállomáson kísértenek, s balszerencse éri azokat, akik megpillantják az eltévedt lelkeket. Lázár Lajos filmrendező utolsó filmje az ijesztgetést eszköznek használja, hogy ez által göngyölítse fel a háttérben húzódó bűnügyet. Ez aligha működik, hisz nincs kidolgozva a film ezen része, de az 1933-as bűnügyi thriller kétségkívül meg tudja teremteni az ötlethez illő hangulatot, amit elsősorban a szereplőgárdának köszönhet. 
Gombaszögi Ella élete során számos színházban (pl: Budapesti Operettszínház, Vígszínház, Pesti Magyar Színház) játszott különbözőféle darabokban, de első filmes szerepe a "Kísértetek vonata" című filmben volt. Törzs Jenő és Rökk Marika mellett neki jut a legnagyobb szerep, még úgy is, hogy csak a film első negyven percében van kiemelt része az alkotásban. Gombaszögi Mrs. Pamela Burns-t alakítja, egy merev vénlányt, aki egy rahedli bőrönddel és egy papagájjal utazik. Igaz, hogy a nő úti céljára nem derül fény, de így is ráérez a szemlélő arra, hogy milyen is ez a Mrs. Burns. Ő az a típusú hölgy, aki bár fenn hordja az orrát, lelke mélyén bizonytalan és sebezhető. Amikor kiderül, hogy kísértet járta helyen fognak éjszakázni, ő a legfélősebb, többször visszakérdez társaitól, hogy hisznek-e a szellemekben. Ella ezekben a jelenetekben is nagyszerű, de ennél még maradandóbb pillanatai vannak, amikor Teddy (Törzs Jenő) leitatja és a nő részegen dülöngél a váróteremben. Milyen kár, hogy ezzel nagyjából véget is ér a szerepe. 
Sem a karakter, sem a film nem nagy durranás, de Gombaszögi Ella mégis kihasználja azokat a másodperceket, amikor a bugyuta cselekmény rá összepontosít - talán Mrs. Burns az egyetlen olyan figura a sztoriban, aki a film után sem halványul el, s megmarad az emlékezetekben. ★★★★☆