2025. szeptember 17., szerda

Helen Mirren | "Red" (2010)

Frank Moses (Bruce Willis) nyugalmazott CIA-ügynök fejére célkereszt kerül, amikor a neve egy a kormány által nemkívánatos listán tűnik fel. Frank egykori kollégáihoz fordul segítségért: a szépkorú formációnak ki kell derítenie, mi folyik a háttérben, s milyen titkos operáció sikerült félre, ami miatt ellenségeik az életükre törnek.
Az Oscar-díjas Helen Mirren tengernyi presztízs filmet és sorozatot forgat, így elvárható tőle az excellencia, ami a művészfilmek megértését és átélését illeti. Számomra mégiscsak az a Mirren felvillanyozó, aki képes zsáner filmekben (további példák: "National Treasure: Book of Secrets" - 2007  vagy "Inkheart" - 2008) is hasonló minőséget produkálni.
A Golden Globe-jelölt akció-vígjátékban Mirren nagynevű és elismert kollégákkal (Bruce Willis, Morgan Freeman, John Malkovich, Mary-Louise Parker) versenyzik a klasszis játékidőért, s talán nem nagy meglepetésre, a kaotikusan tündöklő, Emmy-díjas Parker mellett a brit dáma a másik, aki kimagasodik a szereplőgárdából. Mirren belevaló és tökös a veterán MI6-es Victoria Winslow ügynök szerepében, s egy olyan történetben is magára vonzza a figyelmet, ami hosszú évtizedekig a maszkulinitással volt megfeleltetve a színen (James Bond, Ethan Hunt, Jack Ryan). A zord profizmus mellett Mirren a szereplő érzékenységét, lojalitását is kidomborítja, ami még több színt ad az alakításának. 
Egy apró, ártatlannak tűnő hatvanas hölgyről ugyan senki nem gondolná, hogy hogy gépfegyverekkel babrál és leteríti a rosszfiúkat. Mirren szerepeltetése az akciódús alkotásban egyszer, s mindenkorra kőbe vési, hogy a találékony ügynök figura megformálása nem nemhez vagy korhoz kötött.
A "Red" nem ébreszt elemi gondolatokat a nézőben, nem dolgozza meg az agyat, sem nem eredeti vagy annyira látványos. A szereplőgárda miatt mégis rokonszenves és szívderítő darab. Jó látni, hogy a rutinos színészek élvezik a fegyverdörgést, s mindig akad egy-egy vicces reakció, ami mosolyra csalja a közönséget. ★★★★☆

2025. szeptember 2., kedd

Ashley Judd | "Kiss the Girls" (1997)

Mikor a washingtoni sztárnyomozó, Dr. Alex Cross (Morgan Freeman) unokahúgát több fiatal lánnyal együtt elrabolják, a férfi Észak-Karolinába utazik, hogy segítse a nyomozást és felgöngyölítse a bűnügyet. Az egyik áldozat megszökésével új helyzet áll elő a macska-egér játékban: Kate (Judd) újfajta perspektívát kínál a nyomozásban, ami felborítja az emberrablók tervét; a kérdés már csak az, hogy Cross és csapata időben fel tudják-e deríteni a tettesek honlétét, s megmenteni az elrabolt lányokat, vagy túljárnak az eszükön a deviáns kéjelgők?!
A pszichológiai thriller pezsdítő komponense, hogy Judd karaktere az 1990-es vagy korábbi évek általánosan bevett szokásától eltérően megtagadja az áldozat szerepét, és aktívan részt vesz abban, hogy azonosítsa és megállítsa elrablóit.
A kétszeres Emmy-jelölt Ashley Judd egy sikeres, talpra esett, feminista figurát formál meg a filmben, aki saját sorsáért felel, nem mástól vár segítséget - a rendőrnyomozó különítmény tagjaként teljes értékűen veszi fel a kesztyűt elrablói ellen. Ez nem jelenti azt, hogy a színésznő pusztán keményedik a színen, alakításában tetten érhető a megalázottság vagy a tehetetlenség érzése is, a trauma, amit Kate a fogva tartása és menekülése alatt szenvedett el.
Lelombozó belegondolni, hogy annak ellenére, hogy felülemelkedve filmje elvárásain, Judd ilyen összetett és meghökkentő jelenléttel bír egy B-kategóriás thrillerben, sosem vált belőle A-listás sztár; nem hívják díjmágnes filmek szerepeibe, s a közönség sem ismeri a munkásságát. 
Persze Harvey Weinstein negatív befolyása sem segít a színésznő státuszán, Judd elmondása szerint a kegyvesztett stúdiómogul szexuálisan zaklatta a forgatás idején. Az elszenvedett viszontagságok vonatkozásában tehát még inkább méltányolandó Judd elhivatottsága a karakter megformálásában.
A "Kiss the Girls" talán indirekt módon, de nem a zseniálisan lavírozó sorozatgyilkosok és gyűjteményük miatt nyújt a szokásosnál forradalmibb víziót, hanem az áldozat-szerep különleges interpretálása végett, főleg, mivel az alkotás közel harmincéves, azaz nem éri a modern-kori új-hullám, amiben egy nő a Judd által szemléltetett reakcióval reagálhat az őt ért támadásra. ★★★★☆