Renate Reinsve | "Armand" (2024)

Elisabeth-et (Reinsve) súlyos vélelmezésekkel citálják az iskolai bizottság elé. A tanárok azt feltételezik, hogy a nő hatéves fia, Armand szexuálisan zaklatta az ugyancsak hatéves Jon-t, akivel régóta barátok és játszótársak. A pedagógusok moderálásával párbeszéd indul el az egyedülálló édesanya, Jon szülei és az iskola között, ami felkavaró részleteket és heves reakciókat hoz napvilágra.

A terhes beszélgetés a nyári szünet előtt, egy késő délután zajlik. Elisabeth kivételével minden résztvevő tud az esetről, így ki-ki meghozta már magában az értékítéletet. A nő jogosan dühös; hiába a körültekintő közeg, s a tantestület tagjai, akik körmönfont megfogalmazással adják a résztvevők elé gyanújukat, ő az egyetlen, akinek nincs ideje felkészülni a diskurzusra, s ez meghozza a hatását. Elisabeth viselkedése szélsőséges, sokszor meglepő: az édesanya nem képes fékezni indulatait, főleg mivel sokkal többről van szó, mint Armand vélt viselkedéséről. A történet szépen, lassan felgöngyölíti, hogy a felek nem ismeretlenek egymás számára, és több van a háttérben, mint gondolnánk.
Az Oscar-jelölt Renate Reinsve egyre népszerűbb Hollywoodban, hasonlóan Oscar-jelölt német pályatársához, Sandra Hüllerhez, friss illatot hoz az álomgyár izzadságszagú tendenciáiba, teszi ezt tökéletes angoltudással és sztárfaktorral. A 2021-es "The Worst Person in the World" c. romantikus dráma nagyra méltatott szerepe után első Oscar-nominációját a "Sentimental Value" (2025) c. családi drámáért kapta. A két film között készült el az "Armand'". Idén már amerikai produkcióban is tündököl ("Backrooms" - 2026), év végén pedig láthatjuk az Arany Pálma-díjas "Fjord" (2026) c. jogi thrillerben is, amiért újabb Oscar-nominációt szerezhet.
Reinsve impulzív és kiszámíthatatlan alakítása dominálja az alkotás első felét, de ahogy Elisabeth elveszik saját tudatalattijában és rendre kevésbé tudja kontrollálni magát, a Jon anyukáját alakító, háromszoros Amanda-díjas Ellen Dorrit Petersen elhódítja előle a filmes színteret. Ez azért csalódás, mert Reinsve eleinte ambiciózus karaktermunkát folytat, tetszik a nézőnek, ahogy védi fiát és kérdőre vonja a tanárokat és a másik két szülőt. A kreatív döntés, ami ellöki Elisabeth-et a jelentől és gúzsba tartja a film végéig, a norvég tehetség esetében azt is jelenti, hogy eltűnik a magabiztos és temperamentumos anya-alak, s a történet kis mértékben szimpatikus szereplőjéhez (Petersen) vándorol, ezzel véleményem szerint a szemlélő meg van fosztva a katarzisról, Armand pedig egyetlen 'védőügyvédjétől'.
Az "Armand" a 97. Oscar-díjátadó nemzetközi filmes felterjesztése volt Norvégia részéről, s egészen a decemberi finalisták közé jutott. Oscar-jelölést nem nyert, de az Európai Filmdíj három jelöléssel jutalmazta, illetve Cannes-ban z elsőfilmes rendezőnek (Haladtan Ullmann Tøndel) járó Caméra d'Or-díjat vihette haza.
Bár a kényes témát realisztikusan mutatja be a dráma, annak minden nüanszával, félúton megreked; múltidézés, valamint szimbolikus jelenetek veszik át az életszerű narratíva helyét. Ez egy tudatos rendezői döntés, amit csak művészi szempontból lehet kritizálni, ízlés dolga. Én jobban örültem volna, ha lineáris lezárást kapunk, s az összes karakterre irányulóan megtörténik a szembesítés. ★★★★☆

Filmszemle: 2026. / 26. hét

2026-tól a Letterboxd mellett a blogon is vezetem a filmnézéseimet. Minden vasárnap posztolom a hét során megnézett alkotásokat. Amennyiben nem volt ilyen, poszt sem készül. 

2026. / 26. hét  

A hét filmje: "Je m’appelle Agneta" (2026)

A hét alakítása: Eva Melander - "Je m’appelle Agneta" (2026)

A hét csalódása: "Hokum" (2026)

🎭 

A "Hokum" c. horrorban a négyszeres Emmy-jelölt Adam Scott egy sötét hotelben bolyong órák hosszat, a néző pedig elalszik az érdektelen közjátékon. Az Európai Filmdíj-jelölt Eva Melander lehengerlő főszereplői alakításával a "Je m’appelle Agneta" egy svéd nő életmódváltozását mutatja be, aki középszerű életét hátra hagyva egy kis francia faluba utazik, hogy szerencsét próbáljon egy másik közegben.

Filmszemle: 2026. / 25. hét

* Sajnos a 24. héten elfoglaltságaim miatt nem tudtam megnézni egy filmet sem. 

2026-tól a Letterboxd mellett a blogon is vezetem a filmnézéseimet. Minden vasárnap posztolom a hét során megnézett alkotásokat. Amennyiben nem volt ilyen, poszt sem készül. 

2026. / 25. hét  

A hét filmje: "The Brand New Testament" (2015)

A hét alakítása: Charlie Plummer - "The Clovehitch Killer" (2018)

A hét csalódása: "The Clovehitch Killer" (2018)

🎭 

Hiába ügyes a fiatal Charlie Plummer a "The Clovehitch Killer" coming-of-age horrorban, a film befejezése olyan satnyára és butára sikeredett, hogy az egész alkotás értéke elveszett vele. A "Deep Water" hozza a kötelezőt, abban a minőségben, ahogyan azt illik, de nem kerekedik felül a zsáner-kliséken. A "The Brand New Testament" kifordítja a közismert istenképet és ötletgazdag szcenárióba teszi a világot, abban pedig az embert, akinek egyen-egyenként visszaszámlálót ad a haláluk időpontjára vonatkozóan. 

2023: Az év legjobb alakításai

Négy filmrajongó barátommal rangsoroltuk, majd konszenzusra jutottunk 2023-as év legjobb színészi alakításait illetően. Talán nem meglepetés, hogy az utóbbi évek egyik legfelkapottabb európai felfedezettje, az Oscar-jelölt Sandra Hüller ("Anatomy of a Fall") nyerte a játékot, mégpedig nem kis fölénnyel. Fura viszont, hogy a kétszeres Oscar-díjas Emma Stone ("Poor Things"), aki - jogtalanul - elvitte a német színésznő elől abban az évben az Oscar-díjat, még a listára sem került fel, 31. helyen ért célba. 
A dobogó további fokain a kétszeres Oscar-jelölt Paul Giamatti ("The Holdovers") és az Oscar-díjas Cillian Murphy ("Oppenheimer") csücsülnek. 
A dobogósok mellett további kilenc 2023-as Oscar-jelölt alakítás jutott a listára, köztük a két mellékszereplő díjazott. Ebben az évben kevés zsáneralakítás került megemlítésre, közülük is csak Jennifer Lawrence ("No Hard Feelings") bátor coming-of-age performansza és Melissa McCarthy ("The Little Mermaid") Ursulája került a legjobbak közé. 
A közvetlen lemaradók között szerepel Harris Dickinson ("The Iron Claw"); Mads Mikkelsen ("Bastarden") és Rachel Sennott ("Bottoms"). 
Köszönöm Tatasnak (🇭🇺), Kolynak (🇭🇺), Gábornak (🇭🇺) és Jaime-nek (🇪🇸), hogy részt vettek a zsűrizésben! 

1. Sandra Hüller ("Anatomy of a Fall") - 93 pont

2. Paul Giamatti ("The Holdovers") - 67 pont 

3. Cillian Murphy ("Oppenheimer") - 65 pont 

4. Ryan Gosling ("Barbie") - 64 pont 

5. Jennifer Lawrence ("No Hard Feelings") - 60 pont

  

6. Teo Yoo ("Past Lives") - 55 pont

7. Barry Keoghan ("Saltburn") - 55 pont

8. Margot Robbie ("Barbie") - 53 pont

9. Robert De Niro ("Killers of the Flower Moon") - 53 pont

10. Robert Downey Jr. ("Oppenheimer") - 51 pont



11. Greta Lee ("Past Lives") - 50 pont

12. Leonardo DiCaprio ("Killers of the Flower Moon") - 48 pont

13. Da'Vine Joy Randolph ("The Holdovers") - 45 pont

14. Jeffrey Wright ("American Fiction") - 43 pont

15. Annette Bening ("Nyad") - 41 pont

16. Anthony Hopkins ("Freud's Last Session") - 38 pont

17. Natalie Portman ("May December") - 38 pont

18. Emily Blunt ("Oppenheimer") - 37 pont

19. Rosamund Pike ("Saltburn") - 37 pont

20. Jodie Foster ("Nyad") - 36 pont

21. Lily Gladstone ("Killers of the Flower Moon") - 34 pont

22. Julianne Moore ("May December") - 33 pont

23. Melissa McCarthy ("The Little Mermaid") - 31 pont

24. Rachel McAdams ("Are You There God? It's Me, Margaret.") - 31 pont

25. Kathy Bates ("Are You There God? It's Me, Margaret.") - 30 pont

-- 

Az I. forduló részletes eredményeit ITT tekinthetitek meg! 

A II. forduló részletes eredményeit ITT tekinthetitek meg! 

Marilyn Monroe & Jane Russell | "Gentlemen Prefer Blondes" (1953)

Lorelei Lee-t (Monroe) feleségül kéri egy tehetős férfi, mielőtt azonban frigyre lépne a férfival, barátnőjével, Dorothyval (Russell) Franciaországba utaznak, hogy elfogadják a felkérést, és revütáncosként színpadra lépjenek Párizsban. Dorothy egy ismeretlen férfi társaságában, illetve az olimpiai férfi csapat gyűrűjében tölti a hajóutat, míg Lorelei hűséges próbál maradni vőlegényéhez és önmegtartóztatást gyakorol, de egy gyémánt tiara rossz útra téríti, ami a két revütáncosnő számára kedvezőtlen következményekkel jár.
Érdekes kontraszt, hogy a Golden Globe-díjas szexszimbólum, Marilyn Monroe alakítja a kevésbé merész, már-már szűzies teremtést, akit elsősorban a nemesi rang és a pénz érdekel. Lorelei azért ennél egy fokkal összetettebb karakter; naiv módon hisz a szerelemben, a romantikában, és próbálja barátnőjét, Dorothy-t is arra sarkallni, hogy állapodjon meg; persze, lehetőleg olyan mellett, aki ékszerekkel árasztja el, s tejben-vajban fürdeti.  Dorothy sokkal életszerűbb, nem az a tipikus romantikus regényből kiugró hercegnő figura. Azt hiszem a ‘carpe diem’ életérzésével lehet legpontosabban leírni a nő életvitelét: az élet minden apró örömét maximálisan végigéli, nem foglalkozik azzal, hogy mit hoz a holnap. Falja a férfiakat, méghozzá úgy, hogy hódításaival nem válik olcsóvá vagy közönségessé. 
Monroe legemlékezetesebb jelenete a közismert ‘Diamonds Are a Girl's Best Friend’ c. dal előadása, ezenkívül következetesen hozza, amit az első képkockákon látunk tőle: egy szőke naivát, aki szerelmes a szerelem ideájába, na meg a gyémántokba. Nem számító, csupán szeretne olyan luxuskörülmények között élni, mint bárki.   
Jane Russell nemcsak viccesebb és izgalmasabb a musical-vígjátékban, mint Monroe, de számomra vonzóbb is: felemelő olyan női szereplőt látni egy korabeli hollywoodi filmben, aki tudja, hogy mit akar, s nincs gúzsba kötve egyetlen férfi által sem. Szabadon szárnyal és létezik, bocsánatkérés nélkül, a maga szarkasztikus elszólásaival és kötetlen lényével. 
Bár a popkultúra Marilyn Monroe korábban említett revüperformanászát viszi tovább, a musical-vígjáték rétegközönsége alighanem Jane Russell vagányságát és sokoldalú karakterábrázolását részesíti előnyben.  
A film címe (nyers magyar fordítással: ‘Az úriemberek a szőkéket preferálják’) talán olyan értékítélettel bír, miszerint a lágyabb, nőiesebb, kevésbé szókimondó hölgyek előrébb jutnak a komoly kérők tekintetében, mint társaik. Lorelei, a kicsit butácska, együgyű, alkalmazkodó szőke nő kerül tehát szembe Dorothy nyers, játékos és feminista archetípusával; előbbit könnyű lekenyerezni, utóbbi pedig a világ összes pénzéért sem állna be a megszokott sorba.
A "Gentlemen Prefers Blonde" nem az elbűvölő revü világba kalauzolja el a szemlélőt, sem nem a szereplők románcait helyezi előtérbe, de még csak a pazar ruhadarabok és csillogó ékszerek sem érdekesek, ha megleljük azt a rejtett kincset benne, ami legjobban a főszereplőnők játékában tetten érhető.
A stúdió vélhetőleg versenyeztetni akarta a két hölgyet, de Monroe és Russell másabb árnyalatot ad az értelmezési keretnek: két más habitusú nő barátságát mutatják be, akik jóban-rosszban, szerencsében és bajban is számíthatnak egymásra - ennél szerintem nem létezik szebb és nemesebb olvasat, főleg a mindig kompetitor-nyomást gyakorló hollywoodi gépezetben. 

Marilyn Monroe: ★★★☆☆
Jane Russell: ★★★★☆

Filmszemle: 2026. / 23. hét

2026-tól a Letterboxd mellett a blogon is vezetem a filmnézéseimet. Minden vasárnap posztolom a hét során megnézett alkotásokat. Amennyiben nem volt ilyen, poszt sem készül. 

2026. / 23. hét  

A hét filmje: "Gentlemen Prefer Blondes" (1953)

A hét alakítása: Jane Russell - "Gentlemen Prefer Blondes" (1953)

A hét csalódása: --

🎭 

A diverzitás jegyében az animációs "Spider-Man: Across the Spider-Verse" első etapja ötletesen prezentálja, hogy számos pók-univerzum és Pókember létezik, megannyi kalanddal és kihívással. A kétszeres Oscar-jelölt John Travolta nagy eséllyel nem fut be nívós rendezői karriert, de első rendezésén ("Propeller One-Way Night Coach") személyes gyerekkori emlékei okán érezhető a különleges kötődés a topik iránt, ezt pedig végtelenül bájos nosztalgiával szolgálja. A barátnőség és a lojalitás érdemét alakításukban nyomatékosítva, Jane Russell és a Golden Globe-díjas Marilyn Monroe sorsdöntő hajóútra indulnak Párizsba, ki-ki saját közönségét szórakoztatva ("Gentlemen Prefer Blondes").

Filmszemle: 2026. / 22. hét

2026-tól a Letterboxd mellett a blogon is vezetem a filmnézéseimet. Minden vasárnap posztolom a hét során megnézett alkotásokat. Amennyiben nem volt ilyen, poszt sem készül. 

2026. / 22. hét  

A hét filmje: "Itt érzem magam otthon" (2025)

A hét alakítása: Lovas Rozi - "Itt érzem magam otthon" (2025)

A hét csalódása: --

🎭 

Samara Weaving és a háromszoros Emmy-jelölt Jason Segel ismét egymásba szeretnek az "Over Your Dead Body" című akció-vígjátékban, bár előtte megpróbálják kiiktatni a másikat, miközben az Oscar-jelölt Juliette Lewis kellő teátrálissággal tovább fokozza a hangulatot. A papás-mamás pszichológiai thriller ("Itt érzem magam otthon") a kollektív agymosás és a pszichózis peremén olyan úttörő jelentőségű magyar produkció, amire felettébb büszkék lehetünk. A fiatal feltörekvő Haley Lu Richardson átveszi az irányítást az Oscar-díjas Sam Rockwell-től egy, már-már a "Black Mirror" (2011-) c. sorozat egyik epizódját igéző, egyébként hangulatos vígjátékban, amiben egy kis csapat a MI ellen küzd; az "Exit 8" japán horrorban egy férfi csapdába esik a metróállomáson, s be kell tartania a szabályokat, hogy szabadulni tudjon a rémálomból.

Lovas Rozi | "Itt érzem magam otthon" (2025)

Egy fiatal nőt elrabolnak az utcán. Fogvatartói egy kis szobába zárják; a férfi, Marci (Molnár Áron) aki nap, mint nap többször látogatja, állítja, ők ketten ismerik egymást, hovatovább testvérek. Rita (Lovas) eleinte küszködik identitása megtagadásával, de amikor rájön, hogy így férkőzhet a férfi bizalmába és ez az egyetlen út ahhoz, hogy megszabaduljon rabságából, belemegy a játékba.
Lovas Rozi neve az utóbbi években felfuttatott "Gólkirályság" (2023-2026) és "A mi kis falunk" (2017-2025) c. sorozatokból lehet ismerős a nagyérdeműnek, nemrégiben pedig a "Véletlenül írtam egy könyvet" (2025) és a "Futni mentem" (2024) c. alkotásokban tűnt fel. 2022-ben társalapítója volt a Loupe Színházi Társulásnak, amely független színházi körnek mai napig aktív és megbecsült tagja.
Lovas figurájáról, Szabó Ritáról nem sok információ derül ki a film elején; annyi biztos, hogy munkahelye végleg bezár, utolsó napját tölti a sportáruházban, és emiatt rossz passzban van. Hazafelé menet rabolják el a maszkos ismeretlenek.
A fiatal színésznő arcán az értetlenség és a döbbenet érzései rajzolódnak ki legtöbbször; Rita nem érti miért került ebbe a helyzetbe, nincs mentsvára vagy bevált módszere, hogy kezelje a szituációt. Lassan, saját kárán tanulja meg, mit mondjon, hogy viselkedjen, milyen részt vállaljon magára a szürreális narratívában.
Lovas alakítása részletgazdag, még úgy is, hogy nem ismerjük a karaktert, csak az új álarcot, amit magára kell aggatnia a boldogulásáért. Lovas Rozi idomul a külső fenyegetéshez, modern Hamupipőkévé válik és súrolja, vakarja a földet, hisz mindenkinek jut feladat a háztartásban. Ennek ellenére sosem láttatja elveszettnek Ritát, sőt, Ritában több rejlik, mint gondolnánk. Figyel és manipulál, fondorlatosan szövi a hálóját, ezáltal fokozatosan nagyobb ráhatásra lesz a végkimenetelre.
A néző a “család” első találkozásánál azon töpreng, hogy vajon a családtagokat megelevenítő individuumok részesei-e az őrületnek, vagy ők is áldozatok, akik bemagolták a szövegüket annak érdekében, hogy a pszichopata családfő ne vetítse ki rájuk a haragját. Még jó, hogy a film erre is képes fordulatos lendületű magyarázatot adni, egészen a thriller végéig lázban tart mindenkit, ki lesz az első, aki megtörik és kiesik a szerepéből, s ennek milyen következményei lehetnek a résztvevők számára.
A papás-mamás pszichológiai thriller a kollektív agymosás és a pszichózis peremén olyan úttörő jelentőségű magyar produkció, amire felettébb büszkék lehetünk. Mi sem bizonyítja jobban sikerét, minthogy az 1990-es rendszerváltás óta jelenleg a húsz legsikeresebb film között szerepel a magyar mozi kasszáknál.
Nem lennék meglepve, ha nemzetközi tekintetben találkoznánk még a film alapötletével: bevett szokás, hogy a sikeres és magasan méltatott európai filmeket akár Hollywood, vagy más ország ismét legyártja, s saját nemzeti kontextusába helyezi. ★★★★★

Filmszemle: 2026. / 21. hét

2026-tól a Letterboxd mellett a blogon is vezetem a filmnézéseimet. Minden vasárnap posztolom a hét során megnézett alkotásokat. Amennyiben nem volt ilyen, poszt sem készül. 

2026. / 21. hét  

A hét filmje: "Lee Cronin's The Mummy" (2026)

A hét alakítása: May Calamawy - "Lee Cronin's The Mummy" (2026)

A hét csalódása: "Tom Clancy's Jack Ryan: Ghost War" (2026)

🎭 

A heti filmnézéseim tekintetében, két teljesen jelentéktelen, Zs-kategóriás film mellett egész minőségi horrornak könyvelhető el az új "The Mummy" c. film, amely bár sok kérdésre nem ad választ és szenzációsnak sem nevezhető, nem vitás, hogy igényesen elkészített zsánerfilm.

Filmszemle: 2026. / 20. hét

2026-tól a Letterboxd mellett a blogon is vezetem a filmnézéseimet. Minden vasárnap posztolom a hét során megnézett alkotásokat. Amennyiben nem volt ilyen, poszt sem készül. 

2026. / 20. hét  

A hét filmje: "Project Hail Mary" (2026)

A hét alakítása: Ryan Gosling - "Project Hail Mary" (2026)

A hét csalódása: --

🎭 

A 2026-os év első öt-csillagos értékelése jut a "Project Hail Mary" c. űrdrámának, ami érzékletesen, eredetien és emberien áll a világuniverzum ismeretlenségéhez. Néha egy videóklip ('Teenage Dirtbag' - Wheatus) is hozhat inspirációt egy film megnézéséhez, még ha teljesen más történetet is mesél el, mint a tényleges filmproduktum. A "Loser" egész jó romantikus-vígjáték, még ha mai szemmel morálisan megkérdőjelezhető is - persze melyik film nem?! A "Faces of Death" az 1978-as álldokumentumfilm ötletét idézi meg: egy sorozatgyilkos kísértetiesen hasonló módon szedi áldozatait, mint ahogyan azt az eredeti filmben láthatjuk.

May Whitty & Teresa Wright | "Mrs. Miniver" (1942)

A II. világháború hajnalán a Miniver család idillben és békességben él, amelyben a legégetőbb izgalom egy új kalap vagy egy sportkocsi megvásárlása. Amikor az Egyesült Királyság és Franciaország háborút hirdet Németország ellen, a felsőbb réteg eleinte nem feltétlenül hiszi, hogy érintettek lehetnek a háborúban. Aztán minden kételyük eloszlik: ez a háború bizony mindenre és mindenkire kihat.
Az Oscar-díjas Teresa Wright közel hatvan évtizedes karrierje során kétségkívül az 1940-es években tette Hollywoodra a legnagyobb hatást: első három szerepéért egy Oscar-díjat és két további nominációt kapott. Sosem ért fel Bette Davishez, Joan Crawfordhoz vagy Greer Garsonhoz, hiányzott belőle az exhibicionizmus, elutasította az olcsó szereplési lehetőséget és ónpromotálást, amire a Samuel Goldwyn Productions kényszerítette volna. A stúdió mogul maga rúgta ki az engedetlen színésznőt, aki igaz később már nem került közel aranyszobrocskához, mégis hosszú, sikeres karriert futott be, s többek között olyan rendezőkkel forgatott együtt, mint az Oscar-díjas George Cukor vagy az ötszörös Oscar-jelölt Alfred Hitchcock.
Wright kedves jelenléte mindenképpen üde színfoltja a drámának, de szerepe szerint megmarad Vin Miniver (Richard Ney) oldalbordájának és kiaknázatlan marad az a lehetőség, hogy saját jogán létezzen a narratívában.
Carol Beldon intellektusában nyilván többel kecsegtet, mint Vin, de míg a férfinak jut a hősies feladat, hogy pilótaként szolgáljon a hadseregben, a tragikus sorsú fiatal nőből kizárólag annyit ismerünk meg, hogy nagyon szerelmes a Miniver család legidősebb sarjába. Ennél, azt hiszem, lehetne egy fokkal progresszívebb Wright megjelenítése a cselekményben.
A kétszeres Oscar-jelölt May Whitty inkább a színház világában érezte otthon magát, csak élete utolsó tíz évében filmezett, a "Mrs. Miniver" c. alkotásért második Oscar-nominációját nyerte el. A dámának kicsit sem kottyan meg a konzervatív, de lágyszívű nagynéni megformálása; nem is erőlködik túlzottan, persze a karakter maga sem kihívás teli. A forgatókönyvíró nem gondolja túl Lady Beldon személyét: könnyed derű forrásának használja, amivel bár Whitty rutinosan eljátszik, sosem jut el olyan magasságokba, amivel egy kidolgozottabb karakterrel eljuthatna.
Ezektől függetlenül a veterán színésznő játéka szórakoztató, azokra az arisztokrata nőkre emlékeztet, akiknek konkrét elképzelése volt az életről és szilárd, következetes, tekintélyt parancsoló magabiztossággal élték mindennapjaikat. A "Night Must Fall" (1937) c. filmért minden hezitálás nélkül érdemelt volna egy Oscar-szobrot, a szóban forgó filmért azonban úgy gondolom, hogy a jelölés is elegendő volt. 
A hat Oscar-díjat elnyert "Mrs. Miniver" éles kontrasztot támaszt a felső osztály fényűző léte és a második világháború hozta világrend között. Érthető a szentimentális rajongás és a cementbe vésett örökség a film kapcsán, hisz pont abban az időben készült, amikor a II. világháború még dübörgött, így a "Mrs. Miniver" rövid idő alatt vált az 1940-es évek egyik legemblematikusabb alkotásává.
Kritikai szempontból viszont jobb, ha mai szemmel értékeljük, így az elfogultság gyanúja biztosan nem merül fel.
Számomra ambivalens a helyzetkomikum és a dramaturgia összeugrasztása, hisz a topik drámai feszültsége előbbit egyáltalán nem indokolja. Valamiért mégis működik ez a kettő, egy időben, s külön-külön. A háromszoros Oscar-díjas William Wyler tökéletesen érti, hogy melyik képkockán, mit akar kivitelezni: van egy kis szentimentalitás, humor, sőt a hazafiasság szellemében propaganda szele is átfújja a filmes mozzanatokat.
Kisebb hibák találhatók azért: a színészek akcentusa aligha passzol és igencsak érződik a filmen, hogy amerikai produkció; aki nincs tisztában a történelemmel vagy a film eseménysorával, talán meg sem tudja állapítani, hogy angol vidéken játszódik a történet.

May Whitty: ★★★☆☆
Teresa Wright: ★★★☆☆