A II. világháború hajnalán a Miniver család idillben és békességben él, amelyben a legégetőbb izgalom egy új kalap vagy egy sportkocsi megvásárlása. Amikor az Egyesült Királyság és Franciaország háborút hirdet Németország ellen, a felsőbb réteg eleinte nem feltétlenül hiszi, hogy bármilyen szinten is érintettek lehetnek a háborúban. Aztán minden kétely eloszlik számukra: ez a háború bizony mindenre és mindenkire kihat.
Az Oscar-díjas Teresa Wright közel hatvan évtizedes karrierje során kétségkívül az 1940-es években tette Hollywoodra a legnagyobb hatást: első három szerepéért egy Oscar-díjat és két további nominációt kapott. Sosem ért fel Bette Davishez, Joan Crawfordhoz vagy Greer Garsonhoz, hiányzott belőle az exhibicionizmus, s elutasította az olcsó szereplési lehetőséget és ónpromotálást, amire a Samuel Goldwyn Productions kényszerítette volna. A stúdió mogul maga rúgta ki az engedetlen színésznőt, aki igaz később már nem került közel aranyszobrocskához, mégis hosszú, sikeres karriert futott be, s többek között olyan rendezőkkel forgatott együtt, mint az Oscar-díjas George Cukor vagy az ötszörös Oscar-jelölt Alfred Hitchcock.
Wright kedves jelenléte mindenképpen üde színfoltja a drámának, de szerepe szerint megmarad Vin Miniver (Richard Ney) oldalbordájának és kiaknázatlan marad az a lehetőség, hogy saját jogán létezzen a narratívában.
Carol Beldon intellektusában nyilván többel kecsegtet, mint Vin, de míg a férfinak jut a hősies feladat, hogy pilótaként szolgáljon a hadseregben, a tragikus sorsú fiatal nőből kizárólag annyit ismerünk meg, hogy nagyon szerelmes a Miniver család legidősebb sarjába. Ennél, azt hiszem, lehetne egy fokkal progresszívebb Wright megjelenítése a cselekményben.
A kétszeres Oscar-jelölt May Whitty inkább a színház világában érezte otthon magát, csak élete utolsó tíz évében filmezett, a "Mrs. Miniver" c. alkotásért második Oscar-nominációját nyerte el. A dámának kicsit sem kottyan meg a konzervatív, de lágyszívű nagynéni megformálása; nem is erőlködik túlzottan, persze a karakter maga sem kihívás teli. A forgatókönyvíró nem gondolja túl Lady Beldon személyét: könnyed derű forrásának használja, amivel bár Whitty rutinosan eljátszik, sosem jut el olyan magasságokba, amivel egy kidolgozottabb karakterrel eljuthatna.
Ezektől függetlenül a veterán színésznő játéka szórakoztató, azokra az arisztokrata nőkre emlékeztet, akiknek konkrét elképzelése volt az életről és szilárd, következetes, tekintélyt parancsoló magabiztossággal élték mindennapjaikat. A "Night Must Fall" (1937) c. filmért minden hezitálás nélkül érdemelt volna egy Oscar-szobrot, a szóban forgó filmért azonban úgy gondolom, hogy a jelölés is elegendő volt.
A hat Oscar-díjat elnyert "Mrs. Miniver" éles kontrasztot támaszt a felső osztály fényűző léte és a második világháború hozta világrend között. Érthető a szentimentális rajongás és a cementbe vésett örökség a film kapcsán, hisz pont abban az időben készült, amikor a II. világháború még dübörgött, így a "Mrs. Miniver" rövid idő alatt vált az 1940-es évek egyik legemblematikusabb alkotásává.
Kritikai szempontból viszont jobb, ha mai szemmel értékeljük, így az elfogultság gyanúja biztosan nem merül fel.
Számomra ambivalens a helyzetkomikum és a dramaturgia összeugrasztása, hisz a topik drámai feszültsége előbbit egyáltalán nem indokolja. Valamiért mégis működik ez a kettő, egy időben, s külön-külön. A háromszoros Oscar-díjas William Wyler tökéletesen érti, hogy melyik képkockán, mit akar kivitelezni: van egy kis szentimentalitás, humor, sőt a hazafiasság szellemében propaganda szele is átfújja a filmes mozzanatokat.
Kisebb hibák találhatók azért: a színészek akcentusa aligha passzol és igencsak érződik a filmen, hogy amerikai produkció; aki nincs tisztában a történelemmel vagy a film eseménysorával, talán meg sem tudja állapítani, hogy angol vidéken játszódik a történet.
Az Oscar-díjas Teresa Wright közel hatvan évtizedes karrierje során kétségkívül az 1940-es években tette Hollywoodra a legnagyobb hatást: első három szerepéért egy Oscar-díjat és két további nominációt kapott. Sosem ért fel Bette Davishez, Joan Crawfordhoz vagy Greer Garsonhoz, hiányzott belőle az exhibicionizmus, s elutasította az olcsó szereplési lehetőséget és ónpromotálást, amire a Samuel Goldwyn Productions kényszerítette volna. A stúdió mogul maga rúgta ki az engedetlen színésznőt, aki igaz később már nem került közel aranyszobrocskához, mégis hosszú, sikeres karriert futott be, s többek között olyan rendezőkkel forgatott együtt, mint az Oscar-díjas George Cukor vagy az ötszörös Oscar-jelölt Alfred Hitchcock.
Wright kedves jelenléte mindenképpen üde színfoltja a drámának, de szerepe szerint megmarad Vin Miniver (Richard Ney) oldalbordájának és kiaknázatlan marad az a lehetőség, hogy saját jogán létezzen a narratívában.
Carol Beldon intellektusában nyilván többel kecsegtet, mint Vin, de míg a férfinak jut a hősies feladat, hogy pilótaként szolgáljon a hadseregben, a tragikus sorsú fiatal nőből kizárólag annyit ismerünk meg, hogy nagyon szerelmes a Miniver család legidősebb sarjába. Ennél, azt hiszem, lehetne egy fokkal progresszívebb Wright megjelenítése a cselekményben.
A kétszeres Oscar-jelölt May Whitty inkább a színház világában érezte otthon magát, csak élete utolsó tíz évében filmezett, a "Mrs. Miniver" c. alkotásért második Oscar-nominációját nyerte el. A dámának kicsit sem kottyan meg a konzervatív, de lágyszívű nagynéni megformálása; nem is erőlködik túlzottan, persze a karakter maga sem kihívás teli. A forgatókönyvíró nem gondolja túl Lady Beldon személyét: könnyed derű forrásának használja, amivel bár Whitty rutinosan eljátszik, sosem jut el olyan magasságokba, amivel egy kidolgozottabb karakterrel eljuthatna.
Ezektől függetlenül a veterán színésznő játéka szórakoztató, azokra az arisztokrata nőkre emlékeztet, akiknek konkrét elképzelése volt az életről és szilárd, következetes, tekintélyt parancsoló magabiztossággal élték mindennapjaikat. A "Night Must Fall" (1937) c. filmért minden hezitálás nélkül érdemelt volna egy Oscar-szobrot, a szóban forgó filmért azonban úgy gondolom, hogy a jelölés is elegendő volt.
A hat Oscar-díjat elnyert "Mrs. Miniver" éles kontrasztot támaszt a felső osztály fényűző léte és a második világháború hozta világrend között. Érthető a szentimentális rajongás és a cementbe vésett örökség a film kapcsán, hisz pont abban az időben készült, amikor a II. világháború még dübörgött, így a "Mrs. Miniver" rövid idő alatt vált az 1940-es évek egyik legemblematikusabb alkotásává.
Kritikai szempontból viszont jobb, ha mai szemmel értékeljük, így az elfogultság gyanúja biztosan nem merül fel.
Számomra ambivalens a helyzetkomikum és a dramaturgia összeugrasztása, hisz a topik drámai feszültsége előbbit egyáltalán nem indokolja. Valamiért mégis működik ez a kettő, egy időben, s külön-külön. A háromszoros Oscar-díjas William Wyler tökéletesen érti, hogy melyik képkockán, mit akar kivitelezni: van egy kis szentimentalitás, humor, sőt a hazafiasság szellemében propaganda szele is átfújja a filmes mozzanatokat.
Kisebb hibák találhatók azért: a színészek akcentusa aligha passzol és igencsak érződik a filmen, hogy amerikai produkció; aki nincs tisztában a történelemmel vagy a film eseménysorával, talán meg sem tudja állapítani, hogy angol vidéken játszódik a történet.
May Whitty: ★★★☆☆
Teresa Wright: ★★★☆☆
