Miután egy maszkos idegen megtámadja otthonában és megerőszakolja, Michèle Leblanc (Huppert) úgy dönt, hogy nem hívja ki a rendőrséget; cselszövő játékot ötöl ki, amiben ő diktál, s amelynek végkifejlete legalább annyira felkavaró, mint maga a kezdeti cselekedet.
Ahhoz, hogy megértsük a nő döntését és az erőszakkal kapcsolatos ellentmondásos viselkedését, meg kell ismernünk a múltját: szüleivel, fiával, barátaival, kollégáival, sőt, bántalmazójával való kapcsolatát is. Ám még ez után sem tudunk napirendre térni, miért úgy beszél az erőszaktevésről, mint ha az időjárásról szólna? Miért nem viselik meg jobban a történések? Miért gondolja, hogy a saját kezébe szükséges vennie az igazságszolgáltatást?
A magyar címén "Áldozat?" című film tökéletesen bemutatja a nemi erőszak kultúra egy interpretációját, amelyben a rendező olyan kreatív szabadságot tudhat magáénak a rendezői székben, amit nem sokan. Verhoeven tulajdonképpen fittyet hány arra, hogy milyen megítéléssel sújtja Michéle-t a néző, sőt az a célja, hogy nyomatékosítsa: az egyén érzései és reakciói nem mindig egyeznek meg a társadalmi normával.
Az Oscar-jelölt Isabelle Huppert dölyfös magaviselettel vonul végig a filmkockákon; karaktere kimért, számító, és mindenre van válasza. A veterán Huppert úgy adja elénk a megingathatatlan Michèle figuráját, mintha egy áttörhetetlen kőoszlop lenne, amin senki sem tud áthatolni, s az pedig, aki megkísérli betörni a kérlelhetetlen asszonyt, saját végrendeletét írja alá.
A legendás francia színésznő Oscar-nominációt kapott a filmben nyújtott játékáért, ráadásul egy ideig potenciális győztesként tartották számon (a kritikusi díjak mellett Golden Globe-díjat, César-díjat és Independent Spirit-díjat is kapott), ám végül egy fogyaszthatóbb, populárisabb film kedves főszereplőnője (Emma Stone - "Kaliforniai álom" - 2016) vihette haza az elismerést, ami ismét csak azt bizonyítja, hogy az Amerikai Filmakadémia még abszolút nem kész arra, hogy groteszk, nem amerikai megoldású filmek idegen ajkú színészeit díjazza az Oscar-díjátadón.
Kritikusi elismertség ide vagy oda, az "Elle" nem mindenki számára emészthető. A nyitójelenet már magában kiverheti a biztosítékot és a cselekményben burjánzó részletek még inkább olyanfajta érzést kelthetnek a nézőben, hogy túl sok abnormális emberi értéket mutat be az alkotás. A fizikai tettlegesség mellett ugyanis az érzelmi abúzus teljes skáláját láthatjuk a drámában.
Az "Elle" megfoghatatlan, ugyanakkor színes és gazdag elgondolással létezik - a szemlélő minden harmadik jelenetben felkapja a fejét és elgondolkodik a miérteken. Paul Verhoeven rendező fantasztikusan vezeti a karaktereit a történetben, akik igazán Michéle veszélyesen hívogató közelségében teljesednek ki a maguk gyarló, sötét, kegyetlen jellegében. ★★★★★
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése