Jászberényi Gábor | "A martfűi rém" (2016)

A magyar pszicho-thriller az 1950-es és 1960-as évek magyarországi bűnüldözésének egyik jelentős ügyét dolgozza fel, az ún. martfűi gyilkosságokat, amelyeket egy kéjvágytól felajzott teherautó-vezető követett el ártatlan nők ellen. Szirmai Zoltán (Bárnai Péter), az ügyhöz újonnan kirendelt detektív, eltökélten küzd azért, hogy fényt derítsen a hátborzongató részletekre, ám gyorsan szembesül a nyomozás során elkövetett hibákkal. Szirmai elszántan igyekszik megfordítani a helyzetet, és újraértékelésre kéri a bizonyítékokat. Csak így van esélye, hogy megtalálják és letartóztassák a tényleges sorozatgyilkost, és véget vessenek a rettegésnek.
Réti Ákos (Jászberényi) egyszerű munkás ember, akinek egyetlen bűne, hogy könnyen manipulálható. Amikor a rendőrség nyomás alatt meggyőzi, hogy vallja magát bűnösnek a martfűi cipőgyár hölgy dolgozója ellen elkövetett gyilkosságban, az összezavarodott Ákos eleget tesz a kérésnek. A rácsok között sincs nyugalma: különbözőféle atrocitások érik börtöntársaitól, ráadásul nem hagyja nyugodni a tudat, hogy hibát követett el a beismerő vallomással. 

Jászberényinek jutnak azok a színészi jelenetek, amelyekben lehet kiabálni, őrjöngeni, tajtékzani. Mégsem tűnik túlkapásnak a szabadúszó művész reakciója a színen. Csak egy tőrbe csalt férfi kétségbeesett segélykérésének. Réti a kommunista diktatúra igazságszolgáltatásának és korrupt, személyi jogokat sértő bűnfelderítésének áldozata, akit cserben hagyott az igazságszolgáltatás. Hisz egy beismerő vallomás nem lehet egyenlő a bűnös ítélettel, ki kell vizsgálni minden részletet, konkrét bizonyítékokat keresni és eloszlatni mindennemű kételyt a nyomozás során. A kommunizmust persze nem érdekelték az emberi jogok, az individuum ártatlansága. Tízéves raboskodás után, Réti (tényleges nevén Kirják János) rokkantnyugdíjas lett, a börtönélet örökre rányomta a bélyegét. Később agyvérzésben hunyt el.  
Jászberényi mellett továbbá Hajduk Károly mutat valamit a filmben, ám a forgatókönyv túlságosan sztori-centrikus, nem érdekli a szereplőgárdája, így Réti Ákos karakterét sem domborítja ki. Ehelyett meghagyja mezei, esendő, félreértett áldozatnak, amit a művész bár hitelesen előad, mégsem születik meg a varázslat. 

Bár az alkotásban észrevehetők apróbb hibák (monotonság, felszínes karakterek, néhol még rossz színészi játék is), "A martfűi rém" mindenképpen olyan filmtermése a megújuló magyar filmiparnak, amire büszkék lehetünk. Sopsits Árpád rendező kellő realisztikussággal és explicit tartalommal meséli el a martfűi gyilkosságokat, s az a direktség, tudatos sokkolni vágyás, amit Sopsits képvisel a megvalósításban, sosem nő a fejére, nem teszi a filmes élményt számítóvá és manipulatívvá. ★★★☆☆

Isabelle Huppert | "Elle" (2016)

Miután egy maszkos idegen megtámadja otthonában és megerőszakolja, Michèle Leblanc (Huppert) úgy dönt, hogy nem hívja ki a rendőrséget; cselszövő játékot ötöl ki, amiben ő diktál, s amelynek végkifejlete legalább annyira felkavaró, mint maga a kezdeti cselekedet. 
Ahhoz, hogy megértsük a nő döntését és az erőszakkal kapcsolatos ellentmondásos viselkedését, meg kell ismernünk a múltját: szüleivel, fiával, barátaival, kollégáival, sőt, bántalmazójával való kapcsolatát is. Ám még ez után sem tudunk napirendre térni, miért úgy beszél az erőszaktevésről, mint ha az időjárásról szólna? Miért nem viselik meg jobban a történések? Miért gondolja, hogy a saját kezébe szükséges vennie az igazságszolgáltatást?
A magyar címén "Áldozat?" című film tökéletesen bemutatja a nemi erőszak kultúra egy interpretációját, amelyben a rendező olyan kreatív szabadságot tudhat magáénak a rendezői székben, amit nem sokan. Verhoeven tulajdonképpen fittyet hány arra, hogy milyen megítéléssel sújtja Michéle-t a néző, sőt az a célja, hogy nyomatékosítsa: az egyén érzései és reakciói nem mindig egyeznek meg a társadalmi normával. 
Az Oscar-jelölt Isabelle Huppert dölyfös magaviselettel vonul végig a filmkockákon; karaktere kimért, számító, és mindenre van válasza. A veterán Huppert úgy adja elénk a megingathatatlan Michèle figuráját, mintha egy áttörhetetlen kőoszlop lenne, amin senki sem tud áthatolni, s az pedig, aki megkísérli betörni a kérlelhetetlen asszonyt, saját végrendeletét írja alá.
A legendás francia színésznő Oscar-nominációt kapott a filmben nyújtott játékáért, ráadásul egy ideig potenciális győztesként tartották számon (a kritikusi díjak mellett Golden Globe-díjat, César-díjat és Independent Spirit-díjat is kapott), ám végül egy fogyaszthatóbb, populárisabb film kedves főszereplőnője (Emma Stone - "Kaliforniai álom" - 2016) vihette haza az elismerést, ami ismét csak azt bizonyítja, hogy az Amerikai Filmakadémia még abszolút nem kész arra, hogy groteszk, nem amerikai megoldású filmek idegen ajkú színészeit díjazza az Oscar-díjátadón.
Kritikusi elismertség ide vagy oda, az "Elle" nem mindenki számára emészthető. A nyitójelenet már magában kiverheti a biztosítékot és a cselekményben burjánzó részletek még inkább olyanfajta érzést kelthetnek a nézőben, hogy túl sok abnormális emberi értéket mutat be az alkotás. A fizikai tettlegesség mellett ugyanis az érzelmi abúzus teljes skáláját láthatjuk a drámában.
Az "Elle" megfoghatatlan, ugyanakkor színes és gazdag elgondolással létezik - a szemlélő minden harmadik jelenetben felkapja a fejét és elgondolkodik a miérteken. Paul Verhoeven rendező fantasztikusan vezeti a karaktereit a történetben, akik igazán Michéle veszélyesen hívogató közelségében teljesednek ki a maguk gyarló, sötét, kegyetlen jellegében. ★★★★★

Octavia Spencer | "Hidden Figures" (2016)

"A számolás joga" három NASA-nál dolgozó afroamerikai matematikusnőről szól, akik az 1960-as évek Amerikájában próbálnak előre jutni tehetségükkel. Katherine Goble Johnson (Taraji P. Henson), Dorothy Vaughan (Spencer) és Mary Jackson (Janelle Monáe) ahelyett, hogy az embertelen bánásmód miatt panaszkodnak, arra koncentrálnak, hogy segítsék a NASA űrprogramját. 

Dorothy Vaughan a dráma leghiggadtabb szereplője. Míg Katherine szórakozott, Mary pedig szeszélyes és szabadszájú, Dorothy nem engedi, hogy a különbözőféle helyzetek átvegyék tőle az irányítást - talán azért, mert nem csak magáért, hanem az egész nyugati számolócsoportért felelős. A nő kifogástalanul vezeti a dolgozni vágyó hölgybrigádot. Csoportvezetői tevékenységét azonban nem kíséri ehhez megfelelő titulus vagy bérezés. 
Katherine és Mary feljebb jutnak a munkahelyi ranglétrán, de Dorothy elakad, ami nagyon bántja a nőt: "Ne értsetek félre, mikor ti előbbre juttok, mind előbbre jutunk. Csak én nem." - fakad ki az egyik jelenetben. Áttörés Vaughan NASA-nál végzett munkájában az ún. IBM masina behozatala, melynek beüzemelési munkakörét végül elnyeri, ezzel munkát teremtve csoportjának. 

Az Oscar-díjas Octavia Spencer átütő jelenléttel bír a filmben, melytől az alkotás különlegesebb hatást kelt. A színésznő letisztult, érthető gesztusokkal adja át a tisztelettudó, ám határozott és eltökélt családanya küzdelmét és élethűen közvetíti a folyamatosan kalkuláló, minden opciót szem előtt tartó asszony érzéseit. 

A  kritikusok és a szakma mellett a közönség szívét is elrabolta a film, melynek tanulságát az Oscar-jelölt Taraji P. Henson fogalmazta meg legjobban egy díjátadón: "Ez a történet az egységről szól. A sztori azt mutatja be, hogy mi történik akkor, ha félretesszük a különbözőségeinket és összefogunk, mint emberi faj. Ha ez megtörténik, nyerünk, a szeretet mindig győzedelmeskedik". ★★★★★