A középosztálybeli Vera Drake (Staunton) és családja szerény körülmények között, ám boldog összetartozásban élik mindennapjaikat. Vera takarítónőként dolgozik, mellette azokat a szomszédait segíti és ápolja, akik nehezebb anyagi helyzetben élnek, vagy annyira betegek, hogy nem tudnak munkát vállalni. Az ötvenes éveiben járó asszonyra egy egész (lakó)közösség számít; Vera nem érzi tehernek a feladatkört - ott segít, ahol bír, és amivel tud. A jólelkű Vera élete egyik este fenekestül felfordul, amikor rendőrök kopogtatnak az ajtaján. Fény derül Vera titkos életére, amiért nem csak családja előtt, de a bíróságon is felelnie kell.
A hétszeres Oscar-jelölt Mike Leigh-nek berögzült direktori módszere, hogy főhősei karakterisztikus jellegét túl engedi folyni aktuális filmje képkockáin: a kétszeres Oscar-jelölt Brenda Blethyn megállás nélkül picsog az 1996-os "Secrets & Lies" c. filmben, a kétszeres Oscar-jelölt Sally Hawkins még a legkomolyabb pillanatokban is vihorászik a "Happy-Go-Lucky" (2008) c. alkotásban, Lesley Manville nyomorultan érzi magát az "Another Year" c. drámában, a tavaly bemutatott "Hard Truths" (2024) pedig ékes példája annak, amikor egy szereplő már olyannyira mérges a világra, hogy valóságon túl keveredik az ábrázolásmód, s túlontúl kisarkítva kerül bemutatásra a figura.
Van, akinek tetszik ez a fajta direktség (nemhiába méltatott a mennyekig minden említett alakítás), nekem személy szerint néha sok (Blethyn és a "Hard Truths" főszereplőnője, Marianne Jean-Baptiste esetében mindenképpen).
Az Oscar-jelölt Staunton az elmúlt évtizedekben független brit kisfilmek ("Taking Woodstock" - 2009 vagy "Pride" - 2014) és nagyszabású franchise-ok ("Harry Potter" - 2001-2011 vagy "Paddington" - 2014-) mellékszerepeiben és presztízs sorozatok ("The Crown" - 2016-2023) főszerepében is elkápráztatta a nagyérdeműt.
Rendezője szemében a szeretetreméltó családanyát, a tudatlan, jóindulatú kispolgárt testesíti meg, akivel rokonszenvez a publikum. Azt a típust, akinek emberségét és segítőkészségét - legyen szó illegális abortuszok elvégzéséről is - nem kérdőjelezi meg senki, sőt, azonnal felmenti a felelősségvállalás alól. A rendezői szándékkal szemben Imelda Staunton tolmácsolásában egy sokkal tudatosabb karakterizációt kapunk a színen - Vera ugyanis önérzetesebb annál, mintsem, arra hivatkozna, hogy nem tudja, mit-miért tesz. Amikor először eljönnek érte a rendőrök, lehetséges, hogy a nő nem vár hosszadalmas jogi procedúrát, tárgyalást vagy börtönbüntetést tetteiért, de tisztában van azzal, hogy a törvény szemében bűncselekményt követett el. A rendőri kihallgatás során konkrétan kijelenti, hogy szerinte mi a különbség a törvény és saját igaza között: 'Önök így nevezik - mármint bűncselekménynek az illegális abortuszok elvégzését - én csak segítek ezeken a fiatal lányokon'.
Staunton nemet mond arra, hogy szentnek láttassa Vera karakterét: Vera nem szent és nem is áldozat, nem babusgatja a fiatal lányokat, szolgálatot végez közöttük, s teszi ezt feminista szolidaritásból. Lelkiismeret-furdalást akkor érez, amikor elkapják, akkor is azért, mert fél a börtöntől, családja reakciójától.
Merőben igazságtalan tehát, hogy az intuitív, kaméleon-szerű Imelda Staunton-ból sosem vált Judi Dench vagy Helen Mirren - habár a "Vera Drake" bemutatása óta is hívják szerepelni hollywoodi produkcióba, főszereplőnői karrierről nem beszélhetünk, megbecsülésről és elismerésről mérsékelten, arról is főleg a londoni színház elit, számunkra sajnos ismeretlen köreiből (Staunton ötszörös Olivier-díjas).
A "Vera Drake" nemcsak a bűntényt és az egyén törvény általi elszámoltatásának kérdéseit vizsgálja, de egyszersmind az erkölcsi dilemmát - azt is jóval a modern kori felfogás és elfogadó direkció előtt - azaz, milyen esetek között megbocsátható ez a cselekedet, már, ha az, s álljon bármilyen sors, szociális helyzet a háttérben, lehet-e ilyenféleképpen dönteni élet és halál között?! Mike Leigh - rendezői karrierjének legvalósághűbb filmes produktumában - teljesen kihagyja a keresztény-konzervatív álláspontot (a rendezőről köztudott, hogy ateista), Vera nem hívő, úgy tűnik elsősorban szerettei kiengesztelését várja, nem Istenét, ami mindenképpen szokatlan, ám annál izgalmasabb fantazmagória. Különösképp, miután a vallásos és a világi gondolkodás összeütköztetése az egyik legkézenfekvőbb kiindulási pont egy ilyesfajta téma felbukkanásánál, csakúgy, mint az eutanázia vagy halálbüntetés kérdésköreinek megtárgyalásánál. ★★★★★
A hétszeres Oscar-jelölt Mike Leigh-nek berögzült direktori módszere, hogy főhősei karakterisztikus jellegét túl engedi folyni aktuális filmje képkockáin: a kétszeres Oscar-jelölt Brenda Blethyn megállás nélkül picsog az 1996-os "Secrets & Lies" c. filmben, a kétszeres Oscar-jelölt Sally Hawkins még a legkomolyabb pillanatokban is vihorászik a "Happy-Go-Lucky" (2008) c. alkotásban, Lesley Manville nyomorultan érzi magát az "Another Year" c. drámában, a tavaly bemutatott "Hard Truths" (2024) pedig ékes példája annak, amikor egy szereplő már olyannyira mérges a világra, hogy valóságon túl keveredik az ábrázolásmód, s túlontúl kisarkítva kerül bemutatásra a figura.
Van, akinek tetszik ez a fajta direktség (nemhiába méltatott a mennyekig minden említett alakítás), nekem személy szerint néha sok (Blethyn és a "Hard Truths" főszereplőnője, Marianne Jean-Baptiste esetében mindenképpen).
Az Oscar-jelölt Staunton az elmúlt évtizedekben független brit kisfilmek ("Taking Woodstock" - 2009 vagy "Pride" - 2014) és nagyszabású franchise-ok ("Harry Potter" - 2001-2011 vagy "Paddington" - 2014-) mellékszerepeiben és presztízs sorozatok ("The Crown" - 2016-2023) főszerepében is elkápráztatta a nagyérdeműt.
Rendezője szemében a szeretetreméltó családanyát, a tudatlan, jóindulatú kispolgárt testesíti meg, akivel rokonszenvez a publikum. Azt a típust, akinek emberségét és segítőkészségét - legyen szó illegális abortuszok elvégzéséről is - nem kérdőjelezi meg senki, sőt, azonnal felmenti a felelősségvállalás alól. A rendezői szándékkal szemben Imelda Staunton tolmácsolásában egy sokkal tudatosabb karakterizációt kapunk a színen - Vera ugyanis önérzetesebb annál, mintsem, arra hivatkozna, hogy nem tudja, mit-miért tesz. Amikor először eljönnek érte a rendőrök, lehetséges, hogy a nő nem vár hosszadalmas jogi procedúrát, tárgyalást vagy börtönbüntetést tetteiért, de tisztában van azzal, hogy a törvény szemében bűncselekményt követett el. A rendőri kihallgatás során konkrétan kijelenti, hogy szerinte mi a különbség a törvény és saját igaza között: 'Önök így nevezik - mármint bűncselekménynek az illegális abortuszok elvégzését - én csak segítek ezeken a fiatal lányokon'.
Staunton nemet mond arra, hogy szentnek láttassa Vera karakterét: Vera nem szent és nem is áldozat, nem babusgatja a fiatal lányokat, szolgálatot végez közöttük, s teszi ezt feminista szolidaritásból. Lelkiismeret-furdalást akkor érez, amikor elkapják, akkor is azért, mert fél a börtöntől, családja reakciójától.
Merőben igazságtalan tehát, hogy az intuitív, kaméleon-szerű Imelda Staunton-ból sosem vált Judi Dench vagy Helen Mirren - habár a "Vera Drake" bemutatása óta is hívják szerepelni hollywoodi produkcióba, főszereplőnői karrierről nem beszélhetünk, megbecsülésről és elismerésről mérsékelten, arról is főleg a londoni színház elit, számunkra sajnos ismeretlen köreiből (Staunton ötszörös Olivier-díjas).
A "Vera Drake" nemcsak a bűntényt és az egyén törvény általi elszámoltatásának kérdéseit vizsgálja, de egyszersmind az erkölcsi dilemmát - azt is jóval a modern kori felfogás és elfogadó direkció előtt - azaz, milyen esetek között megbocsátható ez a cselekedet, már, ha az, s álljon bármilyen sors, szociális helyzet a háttérben, lehet-e ilyenféleképpen dönteni élet és halál között?! Mike Leigh - rendezői karrierjének legvalósághűbb filmes produktumában - teljesen kihagyja a keresztény-konzervatív álláspontot (a rendezőről köztudott, hogy ateista), Vera nem hívő, úgy tűnik elsősorban szerettei kiengesztelését várja, nem Istenét, ami mindenképpen szokatlan, ám annál izgalmasabb fantazmagória. Különösképp, miután a vallásos és a világi gondolkodás összeütköztetése az egyik legkézenfekvőbb kiindulási pont egy ilyesfajta téma felbukkanásánál, csakúgy, mint az eutanázia vagy halálbüntetés kérdésköreinek megtárgyalásánál. ★★★★★
