Alan Rickman | "Harry Potter and the Deathly Hallows: Part 2" (2011)

A negyedik rész végén Cedric Diggory halálával változás indul el a népszerű filmsorozatban: egy sokkal sötétebb és baljósabb hangulat telepedik a történetre, ami az utolsó, mindent eldöntő csatában jut kifejezésre. A II. boszorkányháború a jó és a gonosz harcának várt katarzis-pillanata, amiben végre ismét találkozik Harry Potter (Daniel Radcliffe) és Voldemort (Ralph Fiennes).

Severus Snape (Rickman) veszi át a Hogwarts irányítását, aki elődjével ellentétben megfélemlíti diákjait és kollégáit, valamint közvetlenül összedolgozik a sötét oldallal. Legalábbis ez a látszat, később kiderül, hogy Severus mégsem olyan embertelen, mint gondoltuk. 

Az Emmy-díjas Alan Rickman három jelenet erejéig tűnik fel a színen, de egyértelműen ő okozza az első igazán érzelmes perceket a filmben. Bár a készítők hibájából a karakterváltozást mindössze egy jelenetben láthatjuk, Rickman példásan veszi az akadályt, s gyorsan angyalivá válik a megítélése. Ettől függetlenül egyértelmű, hogy a díjnyertes színész feladata hálátlan, hisz nehéz tíz év karakterfejlődését ilyen rövid játékidővel átadni. 

A Harry Potter-sorozat befejező része nem csak vizuálisan, de az érzelmi töltetet tekintve is minőségi élményt nyújt. Az Emmy-jelölt rendező: David Yates tiszta minimalizmussal szemlélteti a háború veszteségeit, s festi meg a varázslóvilág jövőjét. A néző egyszerre érez egyfajta elégtételt, a grandiózus finálé elsöprő mámorát, és szomorúságot is: a keserédes búcsút, egy filmes korszak végét. ★★★★☆

Daniel Radcliffe | "Harry Potter and Philosopher's Stone" (2001)

A népszerű filmsorozat első fejezetében bemutatkozik a J. K. Rowling által megalkotott varázslóvilág annak minden szereplőjével és látványos komponensével. A nehézsorsú Harry Potter (Radcliffe) megkezdi tanulmányait a híres varázslóiskolában, ezzel végre értelmet kap a léte, ám már a legelső szemeszterben az életéért kell küzdenie, hisz ellensége, Voldemort csatlósokat gyűjt, hogy megszerezze az örök életet adó bölcsek kövét és átvegye a hatalmat a varázslóvilág felett. 

Szülei halála után a tinédzser Harry rokonainál nevelkedik, akik nem úgy tekintenek rá, mint családtagra; egy kis szobába zárják és alantas házimunkát végeztetnek vele. Rubeus Hagrid (Robbie Coltrane) feltűnésével a fiú megismeri múltját, gyökereit, és elindul a göröngyös úton, amely egy sorfordító csata felé viszi a gonosszal. Mivel a néző Harry kezdeti botorkálása által ismerkedik meg a mágikus közeggel, Radcliffe ösztönös rácsodálkozásával is azonosulni tud az izgalmasabbnál-izgalmasabb történésekre. Persze komolyabb színészi megmozdulást nem látunk a fiatal színésztől, de ez nem is baj, merthogy a sztori még nem éri el azt a drámai csúcspontot, amelyben nem elég csak a karizma, hanem mélyebbre szükséges ásni a karakter lelkivilágában, hogy hatásos legyen az alakítás. Radcliffe őszinte, lelkes, össze tud dolgozni színésztársaival és illik a főszereplő figura bőrébe, így teljesítménye végig elégnek bizonyul a fantasyben.   
"A bölcsek köve" nem sokkol olyan lélekölő jelenetekkel, mint a következő részek - gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt javallott megnézni a filmet, mely ötletgazdag cselekményével garantált kikapcsolódást nyújt mindenki számára. ★★★★☆

21. század: Top 50 filmes alakítás

Filmrajongó barátaimmal közösen összeállítottunk egy szubjektív listát az elmúlt közel 25 év legemlékezetesebb színészi alakításairól. Az első fordulóban mind a heten összeírtuk a saját kedvenceinket - fejenként ötvenet -, így végül összesen kétszázhatvan különböző alakítás került említésre. A második körbe viszont már csak a legjobb száz teljesítmény jutott tovább. Itt ismét mindannyian kiválasztottuk az ötven legjobbnak tartottat a szűkített listáról, és ezek alapján állt össze a végső rangsor. A holtversenyek minden esetben felbontásra kerültek. Leonardo DiCaprio három alakítással, Kate Winslet, Nicole Kidman, Heath Ledger és Christoph Waltz pedig fejenként két alakítással jutott a legjobbak közé. A magyar színészek közül ketten kerültek a legjobb száz közé, de egyikük sem végzett a legjobb ötven között: Röhrig Géza ("Saul fia") hetvenkettedik, míg Mészöly Anna ("Fekete pont") kilencvenkettedik helyen képviselteti magát a listán. A sorozatos listát itt tekinthetitek meg! 

Köszönöm Évának, Kolynak, Gábornak, Tatasnak, Eliotnak és Marcinak a zsűrizést! 

Top 50

1. Christoph Waltz ("Inglourious Basterds") - 209 pont 

2. Judi Dench ("Notes on a Scandal") - 207 pont
 
3. Anthony Hopkins ("The Father") - 204 pont
 
4. Joaquin Phoenix ("Joker") - 194 pont 

5. Adrien Brody ("The Pianist") - 193 pont 

6. Mads Mikkelsen ("Jagten") - 186 pont 

7. Frances McDormand ("Three Billboards Outside Ebbing, Missouri") - 177 pont 

8. Cate Blanchett ("Tár") - 175 pont 

9. Javier Bardem ("No Country for Old Men") - 175 pont 

10. Julianne Moore ("The Hours") - 174 pont 

11. Natalie Portman ("Black Swan") - 171 pont 

12. Marion Cotillard ("La Vie en Rose") - 166 pont 

13. Leonardo DiCaprio ("Shutter Island") - 165 pont 

14. Daniel Day-Lewis ("There Will Be Blood") - 162 pont 

15. Meryl Streep ("The Devil Wears Prada") - 161 pont 

16. Casey Affleck ("Manchester by the Sea") - 160 pont

17. Leonardo DiCaprio ("The Wolf of Wall Street") - 153 pont

18. Helen Mirren ("The Queen") - 146 pont

19. Ralph Fiennes ("The Grand Budapest Hotel") - 139 pont

20. Cillian Murphy ("Oppenheimer") - 136 pont

21. Jack Nicholson ("The Bucket List") - 130 pont

22. Kate Winslet ("The Reader") - 127 pont

23. Renée Zellweger ("Bridget Jones’ Diary") - 123 pont

24. Heath Ledger ("The Dark Knight") - 122 pont

25. Charlize Theron ("Monster") - 121 pont

26. Colin Firth ("The King’s Speech") - 121 pont

27. Nicole Kidman ("The Others") - 118 pont

28. Heath Ledger ("Brokeback Mountain") - 116 pont

29. Leonardo DiCaprio ("Django Unchained") - 116 pont

30. Colin Farrell ("The Banshees of Inisherin") - 115 pont

31. Carey Mulligan ("Promising Young Woman") - 111 pont

32. Philip Seymour Hoffman ("Capote") - 109 pont

33. Demi Moore ("The Substance") - 107 pont 

34. Sandra Bullock ("Gravity") - 104 pont 

35. Nicole Kidman ("Dogville") - 104 pont 

36. Rosamund Pike ("Gone Girl") - 104 pont 

37. Sam Rockwell ("Moon") - 101 pont

38. Tilda Swinton ("We Need to Talk About Kevin") - 99 pont

39. Annette Bening ("Being Julia") - 98 pont

40. Penelope Cruz ("Volver") - 98 pont

41. Isabelle Huppert ("Elle") - 98 pont

42. Imelda Staunton ("Harry Potter and the Order of the Phoenix") - 98 pont

43. Kate Winslet ("Eternal Sunshine of the Spotless Mind") - 95 pont

44. Christoph Waltz ("Django Unchained") - 88 pont

45. Tom Hanks ("Terminal") - 86 pont

46. Toni Collette ("Hereditary") - 84 pont

47. Ryan Gosling ("Lars and the Real Girl") - 84 pont

48. Audrey Tautou ("Le fabuleux destin d'Amélie Poulain") - 79 pont

49. Samuel L. Jackson ("The Hateful Eight") - 75 pont

50. Jamie Lee Curtis ("Freaky Friday") - 75 pont

I. forduló
II. forduló

Imelda Staunton | "Vera Drake" (2004)

A középosztálybeli Vera Drake (Staunton) és családja szerény körülmények között, ám boldog összetartozásban élik mindennapjaikat. Vera takarítónőként dolgozik, mellette azokat a szomszédait segíti és ápolja, akik nehezebb anyagi helyzetben élnek, vagy annyira betegek, hogy nem tudnak munkát vállalni. Az ötvenes éveiben járó asszonyra egy egész (lakó)közösség számít; Vera nem érzi tehernek a  feladatkört - ott segít, ahol bír, és amivel tud. A jólelkű Vera élete egyik este fenekestül felfordul, amikor rendőrök kopogtatnak az ajtaján. Fény derül Vera titkos életére, amiért nem csak családja előtt, de a bíróságon is felelnie kell.
A hétszeres Oscar-jelölt Mike Leigh-nek berögzült direktori módszere, hogy főhősei karakterisztikus jellegét túl engedi folyni aktuális filmje képkockáin: a kétszeres Oscar-jelölt Brenda Blethyn megállás nélkül picsog az 1996-os "Secrets & Lies" c. filmben, a kétszeres Oscar-jelölt Sally Hawkins még a legkomolyabb pillanatokban is vihorászik a "Happy-Go-Lucky" (2008) c. alkotásban, Lesley Manville nyomorultan érzi magát az "Another Year" c. drámában, a tavaly bemutatott "Hard Truths" (2024) pedig ékes példája annak, amikor egy szereplő már olyannyira mérges a világra, hogy valóságon túl keveredik az ábrázolásmód, s túlontúl kisarkítva kerül bemutatásra a figura.
Van, akinek tetszik ez a fajta direktség (nemhiába méltatott a mennyekig minden említett alakítás), nekem személy szerint néha sok (Blethyn és a "Hard Truths" főszereplőnője, Marianne Jean-Baptiste esetében mindenképpen).
Az Oscar-jelölt Staunton az elmúlt évtizedekben független brit kisfilmek ("Taking Woodstock" - 2009 vagy "Pride" - 2014) és nagyszabású franchise-ok ("Harry Potter" - 2001-2011 vagy "Paddington" - 2014-) mellékszerepeiben és presztízs sorozatok ("The Crown" - 2016-2023) főszerepében is elkápráztatta a nagyérdeműt.
Rendezője szemében a szeretetreméltó családanyát, a tudatlan, jóindulatú kispolgárt testesíti meg, akivel rokonszenvez a publikum. Azt a típust, akinek emberségét és segítőkészségét - legyen szó illegális abortuszok elvégzéséről is - nem kérdőjelezi meg senki, sőt, azonnal felmenti a felelősségvállalás alól. A rendezői szándékkal szemben Imelda Staunton tolmácsolásában egy sokkal tudatosabb karakterizációt kapunk a színen - Vera ugyanis önérzetesebb annál, mintsem, arra hivatkozna, hogy nem tudja, mit-miért tesz. Amikor először eljönnek érte a rendőrök, lehetséges, hogy a nő nem vár hosszadalmas jogi procedúrát, tárgyalást vagy börtönbüntetést tetteiért, de tisztában van azzal, hogy a törvény szemében bűncselekményt követett el. A rendőri kihallgatás során konkrétan kijelenti, hogy szerinte mi a különbség a törvény és saját igaza között: 'Önök így nevezik - mármint bűncselekménynek az illegális abortuszok elvégzését - én csak segítek ezeken a fiatal lányokon'.
Staunton nemet mond arra, hogy szentnek láttassa Vera karakterét: Vera nem szent és nem is áldozat, nem babusgatja a fiatal lányokat, szolgálatot végez közöttük, s teszi ezt feminista szolidaritásból. Lelkiismeret-furdalást akkor érez, amikor elkapják, akkor is azért, mert fél a börtöntől, családja reakciójától.
Merőben igazságtalan tehát, hogy az intuitív, kaméleon-szerű Imelda Staunton-ból sosem vált Judi Dench vagy Helen Mirren - habár a "Vera Drake" bemutatása óta is hívják szerepelni hollywoodi produkcióba, főszereplőnői karrierről nem beszélhetünk, megbecsülésről és elismerésről mérsékelten, arról is főleg a londoni színház elit, számunkra sajnos ismeretlen köreiből (Staunton ötszörös Olivier-díjas).
A "Vera Drake" nemcsak a bűntényt és az egyén törvény általi elszámoltatásának kérdéseit vizsgálja, de egyszersmind az erkölcsi dilemmát - azt is jóval a modern kori felfogás és elfogadó direkció előtt - azaz, milyen esetek között megbocsátható ez a cselekedet, már, ha az, s álljon bármilyen sors, szociális helyzet a háttérben, lehet-e ilyenféleképpen dönteni élet és halál között?! Mike Leigh - rendezői karrierjének legvalósághűbb filmes produktumában - teljesen kihagyja a keresztény-konzervatív álláspontot (a rendezőről köztudott, hogy ateista), Vera nem hívő, úgy tűnik elsősorban szerettei kiengesztelését várja, nem Istenét, ami mindenképpen szokatlan, ám annál izgalmasabb fantazmagória. Különösképp, miután a vallásos és a világi gondolkodás összeütköztetése az egyik legkézenfekvőbb kiindulási pont egy ilyesfajta téma felbukkanásánál, csakúgy, mint az eutanázia vagy halálbüntetés kérdésköreinek megtárgyalásánál. ★★★★★