![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgGC-MPcgYyUb8umbxlcJ6_0CTHqf4D3XznY6W_FmB4bzh_X-zx_R__JEASnfaf0eF1v6BZNRnQZ7ws6QeIrTB25TmRWsyc5xFhD5DEUmZn1alVupHdPOk3Y7b07mRu-F7FSqZlGwAnE5XzIE-SiZtDt54CpzuOxTU3YCT95LoTA7sz43HrVCaNzxPH0RDf/w200-h161/WS,%20Seven%20Pounds.jpg)
Az Oscar-díjas Will Smith számomra mindig azt a karizmatikus, ösztönös magabiztossággal rendelkező és szórakoztatni tudó filmes jelenlétet képviseli filmjeiben, aki stílusos és újszerű perspektívát kínál a begyöpösödött léleknek; inkább gondolok rá így, mint komoly filmszínészre. A “Hét élet” című alkotásban azonban aligha tetten érhető a veterán színész meggyőző filmes részvétele. A 2022-es Oscar-díjátadón megesett pofozkodás miatt jelenleg megosztó Smith leginkább sodródik az árral, beleolvad a dráma kesze-kusza történetvezetésébe, s azonkívül, hogy világos a néző számára, hogy a színész karaktere valami elől menekül és valahová tart, majd a film befejező szegmenségig nem derül fény a karakter motivációjára, ami felettébb zavaró.
A “Seven Pounds” roppantul középszerű film (még ha ezt a szélesebb közönség nem is látja be: a filmet a legtöbb platformon pozitívan értékelik a nézők), hiányzik belőle a spiritusz, cselekménye szürke és követhetetlen. Az olasz rendező, Gabriele Muccino a “The Pursuit of Happyness” című 2006-os filmben sokkal jobban együtt tudott működni főhősével (Smith Oscar-jelölést kapott a munkájáért), akkor többet sikerült kihoznia belőle. A csalódást keltő mégis az, hogy nagyfokú drámai koncepció az utolsó fél órán kívül csúnyán eltaccsol a megvalósítás talaján. ★★★☆☆
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése