Helen Mirren | "Goodbye June" (2025)

A karácsony a család és a szeretet ünnepe. Még akkor is, ha ezt a családtagoknak egy kórházszobában, megszámlálhatatlan próbatétel között kell közösen megélni. A Cheshire-család matrónája, June (Mirren) halálos beteg és nincs sok ideje hátra, ezért családja úgy dönt, hogy vele töltik az utolsó napokat a kórházban. A rövid időszak mindenki számára elhozza a tanulságos lezárást.   
Az Oscar-díjas Helen Mirren 1966 óta, töretlen sikerrel csillog a szakmájában és nyolcvan évesen sem lassít. Pár héttel ezelőtt Cecil B. DeMille-díjat kapott; kiváló munkássága jogán évről-évre feltűnik valamelyik díjátadón, néha pedig egy jó barát kérésére neki ijesztő szerepet is elvállal egy filmben.
Bár Mirrentől nem áll távol, hogy magas-rangú elöljárók bőrébe bújjon vagy akciófilmekben komédiázzon ("National Treasure: Book of Secrets" - 2007; "Red" - 2010), köztudottan nem szeret halálos beteget megformálni a színen. Az Oscar-díjas Kate Winslet első rendezését viszont ő sem hagyhatta ki. June szerepe nem vetekszik azokkal a presztízs szerepekkel, amelyek díjak közelébe repítenék, Mirren sem izzad bele a feladatba, de ettől még kompetens autentikusan megalkotni egy nőt, aki önnön fájdalmát és szenvedését másodlagossá téve arra koncentrál, hogy kibékítse családját.
Mirren sok évtizedes tapasztalattal sem akarja felülírni Winslet bemutatkozó rendezését, aláveti magát a rendezői parancsnak, nem próbál felesleges adalékokat belevinni az alakításába, csak, hogy megmutassa, milyen nagy aktor. Mindez alázatról tanúskodik, arról, hogy valaki képes saját egóját félretenni és megemészteni azt, hogy nem pusztán róla szól az adott projekt.
Winslet rendezésében fellelhető az inspiráció olyan, a karácsonyi ünnepkör köré épített brit sikerfilmekből, mint a "Love Actually" (2003) vagy a "Holiday" (2006). 
Elsőfilmes rendezőként még nem túl eredeti az elképzelése, ami kiemelné alkotói látásmódját vagy stílusát és megkülönböztetné a többitől, ellenben jól vezeti A-listás színészeit és minőségi gyümölcsöt terem filmrendezői törekvése. Talán mégis az a legmeghatóbb, hogy Winslet nem fél újra megeleveníteni saját édesanyja halálát a filmkockákon, akit 2017-ben vesztett el petefészekrákban. A gyász bizonyosan megannyi emléket felidézett benne a forgatás idején, s ez teszi a "Goodbye June" minden lerágott csontját egyszersmind személyessé. ★★★☆☆

Helen Mirren | "Red" (2010)

Frank Moses (Bruce Willis) nyugalmazott CIA-ügynök fejére célkereszt kerül, amikor a neve egy a kormány által nemkívánatos listán tűnik fel. Frank egykori kollégáihoz fordul segítségért: a szépkorú formációnak ki kell derítenie, mi folyik a háttérben, s milyen titkos operáció sikerült félre, ami miatt ellenségeik az életükre törnek.
Az Oscar-díjas Helen Mirren tengernyi presztízs filmet és sorozatot forgat, így elvárható tőle az excellencia, ami a művészfilmek megértését és átélését illeti. Számomra mégiscsak az a Mirren felvillanyozó, aki képes zsáner filmekben (további példák: "National Treasure: Book of Secrets" - 2007  vagy "Inkheart" - 2008) is hasonló minőséget produkálni.
A Golden Globe-jelölt akció-vígjátékban Mirren nagynevű és elismert kollégákkal (Bruce Willis, Morgan Freeman, John Malkovich, Mary-Louise Parker) versenyzik a klasszis játékidőért, s talán nem nagy meglepetésre, a kaotikusan tündöklő, Emmy-díjas Parker mellett a brit dáma a másik, aki kimagasodik a szereplőgárdából. Mirren belevaló és tökös a veterán MI6-es Victoria Winslow ügynök szerepében, s egy olyan történetben is magára vonzza a figyelmet, ami hosszú évtizedekig a maszkulinitással volt megfeleltetve a színen (James Bond, Ethan Hunt, Jack Ryan). A zord profizmus mellett Mirren a szereplő érzékenységét, lojalitását is kidomborítja, ami még több színt ad az alakításának. 
Egy apró, ártatlannak tűnő hatvanas hölgyről ugyan senki nem gondolná, hogy hogy gépfegyverekkel babrál és leteríti a rosszfiúkat. Mirren szerepeltetése az akciódús alkotásban egyszer, s mindenkorra kőbe vési, hogy a találékony ügynök figura megformálása nem nemhez vagy korhoz kötött.
A "Red" nem ébreszt elemi gondolatokat a nézőben, nem dolgozza meg az agyat, sem nem eredeti vagy annyira látványos. A szereplőgárda miatt mégis rokonszenves és szívderítő darab. Jó látni, hogy a rutinos színészek élvezik a fegyverdörgést, s mindig akad egy-egy vicces reakció, ami mosolyra csalja a közönséget. ★★★★☆

Helen Mirren | "National Treasure: Book of Secrets" (2007)

A függetlenségi nyilatkozat megmentése és a Cibola megtalálása után Benjamin Gates (Cage) és barátai (Kruger, Bartha) végre legitimitást szereznek tevekénységüknek, ami nem csak dicsőséggel vagy megbecsüléssel, de új lehetőségekkel is jár. Csakhogy gyorsan lekerül a babérkoszorú a Gates család fejéről, amikor egy konferencián Mitch Wilkinson (Ed Harris) olyan történelmi bizonyítékkal áll elő, ami besározza Benjamin ükapjának nevét és a Lincoln elleni merénylet összeesküvői közé emeli azt. Benjamin hitetlenkedve fogadja a bizonyítékot és elhatározza, mindent megtesz azért, hogy tisztára mossa örökségét. 

Bár a kincskereső trió a folytatásban is jópofa, Mirren és az Oscar-díjas Jon Voight komolyabb részvétele a film cselekményében friss dinamikával segíti a parádés szereplőgárdát. A két veterán művész szentimentális csipkelődését figyelve a néző könnyen vizualizálja az egykori házaspár közös, rögös múltját.

Az Oscar-díjas Helen Mirren "A királynő" (2006) című film forgatása után érkezett a pókhálós kalandzónába, s ez alakításán is érezhető. A brit színésznő jól érzi magát a színen, nem feszeng, nem akar bizonyítani. Hozza a tőle elvárható szakmai minőséget, s teszi mindezt II. Erzsébet presztízsszerepének súlya nélkül.

A "National Treasure" folytatása legalább annyira fordulatos, mint az első alkotás, s talán az egyik személyes kedvencem ebben a zsánerben. Persze a történelemmel kapcsolatos megjegyzéseket, érdekességeket a helyén kell kezelni, hisz bőven akadnak a filmben túlszínezett fikciók. ★★★★☆