A karácsony a család és a szeretet ünnepe. Még akkor is, ha ezt egy kórházszobában, megszámlálhatatlan próbatétel között kell közösen megélni. A Cheshire-család matrónája, June (Mirren) halálos beteg és nincs sok ideje hátra, ezért családja úgy dönt, hogy vele töltik az utolsó napokat a kórházban. A rövid időszak mindenki számára elhozza tanulságos lezárást.
Az Oscar-díjas Helen Mirren 1966 óta, töretlen sikerrel csillog a szakmájában és nyolcvan évesen sem lassít. Pár héttel ezelőtt Cecil B. DeMille-díjat kapott; kiváló munkássága jogán évről-évre feltűnik valamelyik díjátadón, néha pedig egy jó barát kérésére egy-egy számára ijesztő szerepet is elvállal egy filmben.
Bár Mirrentől nem áll távol, hogy magas-rangú elöljárók bőrébe bújjon vagy akciófilmekben komédiázzon ("National Treasure: Book of Secrets" - 2007; "Red" - 2010), köztudottan nem szeret halálos beteget megformálni a színen. Az Oscar-díjas Kate Winslet első rendezését viszont ő sem hagyhatta ki. June szerepe nem vetekszik azokkal a presztízs szerepekkel, amelyek díjak közelébe repítenék, sőt Mirren sem izzad bele a feladatba, de ettől még képes autentikusan megformálni egy nőt, aki saját fájdalmát és szenvedését másodlagossá téve arra koncentrál, hogy kibékítse családját.
Mirren sok évtizedes tapasztalattal sem akarja felülírni Winslet bemutatkozó rendezését, aláveti magát a rendezői parancsnak, nem próbál felesleges adalékokat belevinni az alakításába, csak, hogy megmutassa, milyen nagy aktor. Mindez alázatról tanúskodik, arról, hogy valaki képes saját egóját félretenni és megemészteni azt, hogy nem csak róla szól az adott projekt.
Winslet rendezésében fellelhető az inspiráció olyan, a karácsonyi ünnepkör köré épített brit sikerfilmekből, mint a "Love Actually" (2003) vagy a "Holiday" (2006).
Elsőfilmes rendezőként még nem túl eredeti az elképzelése, ami kiemelné rendezői látásmódját vagy stílusát és megkülönböztetné a többitől, viszont jól vezeti A-listás színészeit és minőségi gyümölcsöt terem filmrendezői törekvése. Talán mégis az a legmeghatóbb, hogy Winslet nem fél újra megeleveníteni saját édesanyja halálát a filmkockákon, akit 2017-ben vesztett el petefészekrákban. A fájó emlék bizonyosan megannyi emléket felidézett benne a forgatás idején, s ez teszi a "Goodbye June" minden lerágott csontját egyszersmind személyessé. ★★★☆☆
Az Oscar-díjas Helen Mirren 1966 óta, töretlen sikerrel csillog a szakmájában és nyolcvan évesen sem lassít. Pár héttel ezelőtt Cecil B. DeMille-díjat kapott; kiváló munkássága jogán évről-évre feltűnik valamelyik díjátadón, néha pedig egy jó barát kérésére egy-egy számára ijesztő szerepet is elvállal egy filmben.
Bár Mirrentől nem áll távol, hogy magas-rangú elöljárók bőrébe bújjon vagy akciófilmekben komédiázzon ("National Treasure: Book of Secrets" - 2007; "Red" - 2010), köztudottan nem szeret halálos beteget megformálni a színen. Az Oscar-díjas Kate Winslet első rendezését viszont ő sem hagyhatta ki. June szerepe nem vetekszik azokkal a presztízs szerepekkel, amelyek díjak közelébe repítenék, sőt Mirren sem izzad bele a feladatba, de ettől még képes autentikusan megformálni egy nőt, aki saját fájdalmát és szenvedését másodlagossá téve arra koncentrál, hogy kibékítse családját.
Mirren sok évtizedes tapasztalattal sem akarja felülírni Winslet bemutatkozó rendezését, aláveti magát a rendezői parancsnak, nem próbál felesleges adalékokat belevinni az alakításába, csak, hogy megmutassa, milyen nagy aktor. Mindez alázatról tanúskodik, arról, hogy valaki képes saját egóját félretenni és megemészteni azt, hogy nem csak róla szól az adott projekt.
Winslet rendezésében fellelhető az inspiráció olyan, a karácsonyi ünnepkör köré épített brit sikerfilmekből, mint a "Love Actually" (2003) vagy a "Holiday" (2006).
Elsőfilmes rendezőként még nem túl eredeti az elképzelése, ami kiemelné rendezői látásmódját vagy stílusát és megkülönböztetné a többitől, viszont jól vezeti A-listás színészeit és minőségi gyümölcsöt terem filmrendezői törekvése. Talán mégis az a legmeghatóbb, hogy Winslet nem fél újra megeleveníteni saját édesanyja halálát a filmkockákon, akit 2017-ben vesztett el petefészekrákban. A fájó emlék bizonyosan megannyi emléket felidézett benne a forgatás idején, s ez teszi a "Goodbye June" minden lerágott csontját egyszersmind személyessé. ★★★☆☆
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése