Kodi Smit-McPhee fiatal kora ellenére már több olyan filmben szerepelt ("The Road" - 2009; "Let Me In" - 2010), amiben kivívta a kritikusok elismerését. Ebben az alkotásban Peter Gordon-t kelti életre, akit először jólelkű, segítőkész, kreatív srácnak ismer meg a néző. Peter édesapja halála után próbálja tartani a lelket édesanyjában, s teszi ezt mindenáron. Ahogy halad előre a történet, kezd lehullni a lepel a fiúról: kiderül, hogy aggasztó viselkedése nem ismer határokat.
Peternek abban van az erőssége, hogy a többi karakterhez képest szárnyaló intelligenciával rendelkezik; aki behálózza, majd megtorolja azt a férfit, aki gúnyneveket aggatott rá.
Smit-McPhee egyértelműen a film legszükségesebb tartozéka, nélküle aligha mozdulna előre a cselekmény, ami még statikusabbá tenné az így is lassú, lelketlen filmet. Ő az a jelenség, aki minden karakterből kivált egy érzést, aki megmozgatja a szereplők fantáziáját; hasonlóképpen a közönségét is. A zsenge aktor százszázalékosan kifejezi azt a fajta idegenséget, ami miatt kitűnik a színen, de a forgatókönyv és a rendezés sokszor szorítja gúzsba a feltörekvő színészt, ez által a fele mindig eltűnik annak, amit ki akar fejezni.
A western dráma nekem személy szerint sok fejtörést okozott: nem vagyok benne biztos, hogy az Oscar-díjas Jane Campion rendezőnő tudta, milyen elképzelést vigyen a képkockákra - számos topik merül fel a sztoriban (toxikus maszkulin viselkedés, homoszexualitás, alkoholizmus, pszichopata mentalitás), de igazán egyik szál sincs drámaiságában kifejezve, csattanóra juttatva. Következésképp marad egy művészfilmnek álcázott katyvasz, melynek sovány történetével és kidolgozatlan szereplőivel kevésbé lehet azonosulni. ★★★☆☆
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése