Kristen Stewart | "Spencer" (2021)

A film 1991 karácsonyára repít vissza bennünket, arra a hétvégére, amikor Diana eldönti, hogy elhagyja férjét, Károlyt. A Kristen Stewart főszereplésével készült alkotás bemutatja a hercegné képzelt őrlődését a döntéshozatalban, amely végén önnön boldogságát választja és megszabadul a nemesi láncoktól. 

Diana Frances Spencer-t (Stewart) sok csalódás éri az életben. Férje hűtlen hozzá, a királyi család olyan elvárásokat diktál számára, aminek nem kíván megfelelni, sőt, toxikus figyelmet kap a sajtótól, ami megnehezíti mindennapjait. A szerepidegenség mentális zavarral párosul; a szorongó Diana-nak szimbolikus látomásai vannak Anne Boleyn szelleméről, aki spirituális útmutatást ad neki és megmenti attól, hogy végzetes hibát kövessen el.
Kristen Stewartnak egyszerre van könnyű és nehéz dolga: először is, aki egy kicsit ismeri a színésznőt, tudja róla, hogy hajlamos a feszengésre, csak úgy, mint Diana, így talán kijelenthető, hogy Stewart abszolút tud azonosulni a karakter lelkivilágával; eközben evidens, hogy nagy felelőssége van a művésznőnek abban, hogy minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb alakját inoffenzív módon jelenítse meg a színen.  

A César-díjas színésznőnél már az alkotás elején érezni az átlényegülést, de a film első közös vacsorajelenetétől kezdve uralja a helyzetet. Stewart csillog a gazdagok világát megvető, saját ártatlanságát gyászoló Diana szerepében, aki elszigetelve érzi magát attól a világtól, amelybe házassága révén csöppent. A fura szokások, pocsékló életmód és ál-maszkulin játékok, amit férje gyermekeikre erőltet mind-mind elidegenítik a neki szánt örökségtől. Stewart legjobb pillanatai nem a meghökkentő bátorsággal bemutatott bulimiás és önsanyargató jelenetekben leledzenek, bát kétségkívül ezek is effektívek, hanem azokon a képkockákon, amelyeken a tehetséges színésznő a szereplőtársaival játszik, akik felhozzák benne az elementáris fájdalmat, az uralkodócsalád által spirituszában megtört fiatal nőt.
A "Spencer" nem alternatív valóságot akar kreálni és becsapni vele a nézőt, ellenben Pablo Larraín rendező művészi interpretációját viszi vászonra Diana walesi hercegné életútját és a brit királyi családdal való keszekusza kapcsolatát alapul véve. Abban a minutumban, hogy megérti a szemlélő: e történet egy koncepció, elgondolás, nem pedig minden esetben megtörtént események kontójára feldolgozott, rózsaszín ködfelhőbe burkolt film egy ismert ember életéről, mindjárt élvezni tudja a szemet gyönyörködtető fényképezést (Claire Mathon), a forgatókönyv költőiségét és az év egyik legkiválóbb színészi alakítását. ★★★★★

Kristen Stewart | "Happiest Season" (2020)

Az év egyik legszerethetőbb karácsonyi vígjáték-drámájában Harper (Mackenzie Davis) meghívja a családjához karácsonyozni szerelmét Abby-t (Kristen Stewart), ám a bökkenő az, hogy Harper még nem mondta el szeretteinek, hogy meleg, így a két nőnek a következő napokban titkolózniuk kell, hogy megóvják a família jó hírét, főleg mivel Harper édesapjának (Victor Garber) feltett szándéka, hogy polgármester-választáson induljon. 
A César-díjas Kristen Stewart-ot legtöbben a "Twilight" filmekből (2008-2012) ismerik, s teszik ezt rosszul, mert az ígéretes fiatal színésznőnek jobb és változatosabb filmográfiája van ("Panic Room" - 2002; "Into the Wild" - 2007; "Camp X-Ray" - 2014; "Clouds of Sils Maria" - 2014; "Still Alice" - 2014; "Personal Shopper" - 2016), mint Jennifer Lawrencenek vagy Emma Stone-nak, Brie Larsonról nem is beszélve. Ez mellett olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Woody Allen, David Fincher, Ang Lee vagy Olivier Assayas. Szóval egy a szakmájában nagyon méltatott, minőségi filmeket magáénak tudó tehetségről van szó, aki Abby szerepében ismét új oldalát mutatja meg.

Abby nyíltan vállalja másságát, így amikor Harper bevallja neki, hogy családja még nem tudja, hogy meleg, a fiatal nő egy pillanatra elcsügged, s bár végül belemegy a hazudozásba, ő sem számít rá, hogy mennyire meg fogják viselni az események. Harper családja eleinte kedvesen fogadja Abby-t, de amikor feltűnik Harper múltjából egy-két ex-partner, Abby észreveszi, hogy kedvese másképp viselkedik, mint általában, s felteszi magának a kérdést, hogy vajon ismeri-e egyáltalán a szerelmét.
Kristen Stewart érzékeny és finom alakításával könnyen azonosul a néző, még ha csak annyit is tudunk meg a múltjáról, hogy elveszítette a szüleit, akik amúgy elfogadóak voltak a másságával kapcsolatosan. Stewart karaktere érzelmi hullámvasúton megy keresztül a filmben, amit a színésznő emberi, de nem túlzó reakcióival tesz életszerűvé. A film Harper vívódásán és Abby erre adott reakcióján keresztül mutatja be a 'coming-outok' lehetséges variánsait, ezáltal ítélkezés-mentes üzenetet kölcsönözve a filmnek.
Számomra mindenképpen az volt a kérdés, hogy Harper vagy esetleg az Aubrey Plaza által játszott Riley (Harper exe, akivel Abby bizalmas viszonyba kerül) illik-e inkább a lányhoz. Végül a film cselekményének alakulása meggyőzött arról, hogy az Abby-Harper páros működőképes, s kapcsolatuknak van közös jövője. ★★★★☆