Amy Adams & Viola Davis & Philip Seymour Hoffman & Meryl Streep | "Doubt" (2008)

Az 1960-as évek közepén egy katolikus iskolában a gyanú sejtelmes szele kerít hatalmába két apácát, akik azt veszik észre, hogy a gyülekezet papja, Brendan Flynn atya (Philip Seymour Hoffman) túlságosan intim viszonyba kerül az egyik diákkal. A férfi állítja, hogy csak barátságos a fiúval, s bár a fiatalabb apácát, James nővért (Amy Adams) sikerül meggyőznie érveivel, Aloysius Beauvier nővér (Meryl Streep) kétkedő marad és mindent elkövet annak érdekében, hogy bizonyítsa a pap bűnösségét. 

Először a kedves, szerethető James nővérnek (Adams) tűnik fel Flynn atya szokatlan kapcsolata a ministráns fiúval, ő szól Aloysius nővérnek, s mélyíti el a tapasztaltabb apácában az unszimpátiát a pap irányába. James nővér később megbánja tettét, sőt, álmatlan éjszakái lesznek, amiért beárulta a férfit, de ezen a ponton már tehetetlen, nem tudja menteni a helyzetet.
A hatszoros Oscar-jelölt Amy Adams a 2000-es években többször játszott hasonló naivákat a filmvásznon ("Junebug" - 2005; "Enchanted" - 2007; Julie & Julia - 2009), akikben közös az emberekhez való jóindulatú hozzáállás, pozitív életszemlélet és energikusság. Az apáca mélységesen tiszteli feljebbvalóit, de ha olyan helyzetbe kerül, mégis kiáll az igazáért. Persze nem veszik komolyan a szavát, de ahogy alakul a dráma története, úgy fejlődik, tapasztal ő is. Úgy gondolom, hogy bár James nővér egy idő után megpróbál elvonatkoztatni az események folyásától, fontos része marad ezeknek, s a kényes ügy elengedhetetlen komponense a fiatal apáca lélekfejlődésének. 

Amy Adams kimagasló teljesítményt nyújt James nővér szerepében, és nem csak azért, mert a néző látni véli benne a naiva tapasztalatlanságát, a saját lelkiismeretével, jóérzésével küzdő nőt, de Adams még ennél is többet ad a filmben. Ő képviseli ugyanis a lelkiséget, a jót az alkotásban. Míg Aloysius Beauvier nővér túl konok és Brendan Flynn atya ellentmondásos, addig James nővér az a pozitív, friss jelenlét, aki nélkül tízszer nyomasztóbb lenne végigülni a filmet. ★★★★★

Korábban már írtam cameo alakításról, amelynek jellegzetessége, hogy az adott szereplő csak pillanatokra tűnik fel a színen, s rövid ideje van arra, hogy felépítse a karakterét. Donald édesanyja, Mrs. Miller (Davis) először akkor kerül képbe, amikor Aloysius nővér behívatja magához a fiú és az atya fura viszonya miatt. A nő azonban más reakciót mutat a hír hallatára, mint amit a néző vár tőle. Nem lesz mérges, nem aggódik a fiáért, sőt, egyáltalán nem lepi meg a dolog. Egyedül az érdekli, hogy a fiát ne tegyék ki az iskolából mielőtt elvégezné azt.
Sokat elmélkedtem azon, hogy Mrs. Miller anyaképével mennyire lehet azonosulni és mindig arra jutottam, hogy sokkal szövevényesebb a kérdés, mint alapvetően gondolná az ember, s nem lehet végletekben beszélni róla. Először is Mrs. Miller családja egy afroamerikai dolgozó család az 1960-as években. Ez már magában hordozza a lehetőségnélküliséget, a kiszolgáltatottságot és a nehéz boldogulást. Szóval persze, azt várjuk a takarítóként dolgozó nőtől, hogy vérbe forgó szemmel rángassa meg a gyanúsítottat, de az ő élettapasztalatával és kilátástalanságával az is érthető, hogy gyermeke tanulmányi előmenetelébe helyezi minden reménységét, s abba, hogy ha Donald elvégzi az iskolát, több lehetősége lesz az életben, mint neki volt. Ráadásul ismerve Mrs. Miller családi helyzetét, még komplikáltabb képet kapunk a miértekről.
Ha elítéljük az anya közömbösségét, ha nem, egy dolog biztos: nehéz levenni a tekintetünket az Oscar-díjas színésznőről, és bizony a nagy jelenetében még Meryl Streepet is lejátssza a filmvászonról. ★★★★☆

Brendan Flynn atya (Hoffman) jó kapcsolatot ápol a gyülekezetével. A pap nem csak a misei szolgálatokban végez áldozatos munkát, de a St. Nicholas iskola tanárként az iskolába járó gyerekek is felnéznek rá. Az új szemeszterben egy afroamerikai kisfiú (Donald Miller - Joseph Foster) érkezik az iskolába, így féltve a többiektől, Flynn atya különös figyelmet fordít a fiúra, s segíteni próbálja boldogulását az iskola falai között. Ám ezt a feltételezhetően jó szándékra épülő törekvését kinézi két apáca, s gyanúba keverik a papot, ez által elültetve a kétséget a nézőben: vajon a katolikus elöljáró más is akar a fiútól, vagy tényleg csak kedves vele?
Az Oscar-díjas Philip Seymour Hoffman körültekintően járt el, hogy felvértezze magát egy ilyen egyházi személyiség minden tulajdonságával. Hoffman karizmatikus, jó szónoki hangon szólal meg a filmben, s megteremti egy lelkigondozó típusú pap lelkiségét a színen. Brendan Flynn atya, s így Hoffman legjobb pillanata a pletykáról szóló igehirdetés jelenete, amelyben a férfi nyíltan kritizálja az apácák viselkedését és áskálódását. A film végére a néző pedig állást foglal: felmenti a papot a gyanúsítás alól vagy ő is beáll a vádlók sorába. ★★★★★

Aloysius Beauvier nővér (Streep) vérmes határozottsággal, a fegyelmet minden helyzetben megkövetelve vezeti a katolikus iskolát. Amikor James nővér megemlíti neki az atya közeledését a diák felé, Aloysius Beauvier boszorkányüldözésbe kezd, s módszeresen próbálja felépíteni Flynn atya ellen a vádat. 
Bár az apáca inkább a kemény oldalát mutatja a történetben, azért látunk olyan jeleneteket is, amelyben szívén viseli mások gondját, sőt, kollégáit segíti. A Donald Milleres ügyben azonban elsősorban nem a fiú jóléte, hanem az igazságszolgáltatás, a katolikus előjárói rend megbolygatása foglalkoztatja. Bevallom, a háromszoros Oscar-díjas Meryl Streep alakítását csak többszöri megnézés után értettem meg. Amikor tizenkét évvel ezelőtt először láttam a filmet, egyáltalán nem tetszett az, amit látok, túlságosan egysíkúnak gondoltam a színésznő karakterét, de Streep tolmácsolásában ezúttal sikerült meglátom az apáca mélységét - az erős nő kétségekkel, bizonytalansággal telített lelkét. Aloysius Beauvier nővér már az első pillanattól fogva ellenszenvesnek tartja Hoffman karakterét, olyannyira, hogy amikor megérinti a gyanakvás érzése, kapva-kap az alkalmon, hogy harcba induljon a férfi ellen. A néző nem biztos benne, hogy az apáca tapasztalata vagy a Brendan Flynn atya ellen való gyűlölete az, ami előre viszi őt ebben a küzdelemben, de van valami becsületre méltó abban, ahogy egy alárendelt katolikus igazgatónő nem fél szembe szállni az egész papi renddel, tudva, hogyan viszonyulnak egymáshoz ezek a vezetők, és mennyire könnyen eltusolják a hasonló botrányokat a katolikus egyházban. Bár a film végére Aloysius Beauvier egyedül marad a meggyőződésével és nem sikerül bizonyítania a pap bűnösségét, Meryl Streep ebben a szerepben is maradandó alakítást nyújt. ★★★★☆

Amy Adams & Glenn Close | "Hillbilly Elegy" (2020)

Ron Howard rendezésében a "Hillbilly Elegy" J. D. Vance életéről szól, aki egy olyan szegény, lehetőségek nélküli ohiói családból emelkedik fel egészen a Yale Egyetem kapujáig, amiről a hozzá hasonló körülmények és viszontagságok között felnövő fiatalok csak álmodni mernek. A pozitív hangvételű melodrámát szétszedték a kritikusok, s bár kétségkívül vannak a filmnek gyenge pontjai, a kritikusok álláspontja meglehetősen politikai, tehát különböző szűrőkön keresztül értékelték a filmet, ami közel sem olyan rossz, mint, amilyennek a kritikusi konszenzus tartja. A film az amerikai álomról és összetett családi kapcsolatokról mutat személyes, életrajzi példát.

A hatszoros Oscar-jelölt Amy Adams J. D. Vance drogos és személyiségzavarral küzdő édesanyját alakítja, aki a történet során végig érzelmi hullámvasúton ül: egyszer jó a kedve, a következő jelenetben pedig kiabál, átkozódik, verekszik. A színésznő alakítása elrettentő példája a rossz rendezés és forgatókönyv kettősének: nem elég, hogy az Oscar-jelölt Vanessa Taylor egysíkú, érző emberi lényhez nem hasonló karakterré írta meg Bev Vance szerepét, de a kétszeres Oscar-díjas Ron Howard egyáltalán nem találta el, hogy mi áll jól a színésznőnek és olyan túlzó reakciókat várt el tőle, aminek Adams nem tudott megfelelni.
Félreértés ne essék, a rendezővel ellentétben Amy Adams próbálkozik bemutatni Bev problematikus helyzetét, de mivel a film forgatókönyve nem igazán magyarázza meg, hogy a nő mi okból került ebbe a nehéz élethelyzetbe, a néző aligha tud együtt érezni az édesanyával. Az egész karakter egy nagyon rosszul megálmodott karikatúrának tűnik, amelyből az ügyetlen rendezés kiszívta az életerőt. Adams mentségére szóljon, hogy még így is sikerül egy-két olyan pillanatot kivívnia magának, amiben legalább egy kicsit megmutatja, hogy miért őt tartják Hollywood egyik legjobb színésznőjének. ★★☆☆☆ 

Mamaw Vance (Close) csak megjelenésre és stílusában rémisztő, egyébként ő a család összetartó ereje, aki a maga módján embert farag az édesanyja által hanyag módon nevelt főszereplő karakterből.
A hétszeres Oscar-jelölt Glenn Close nem annyira hangos és zavaróan sok, mint kolléganője, Amy Adams, sőt, Close képes megtalálni a balanszot a grandiózusabb színészi jelenetek és az érzelmekre ható, lassabb pillanatok között. A színésznő arckifejezései egy kicsit manírosak, de ez sohasem megy az alakítása hatására.
A sok átlagosan jó alakítás között a filmben, Glenn Close performansza az egyetlen kiemelkedő színészi teljesítmény. Close nem csak a film átlagos szentimentalizmusán emelkedik felül, de ugyancsak ő biztosítja a legemlékezetesebb perceket is a drámában. Míg a többi jelenet a feledés homályába merül, a néző napokkal később is élesen emlékszik Mamaw megmozdulásaira. ★★★★☆