Ryan Gosling | "The Fall Guy" (2024)

Colt Seavers (Gosling), a kaszkadőrmester, egy balul sikerült kaszkadőrmutatvány után feladja hollywoodi karrierjét és elvonul a világtól. Önpusztító életmódjából régi producer ismerőse, Gail Meyer (a barna parókában elbűvölően modoroskodó Hannah Waddingham) húzza ki. Gail azzal csábítja Seaverst a munkába, hogy egykori szerelme, Jody Moreno (Emily Blunt) bemutatkozó filmjét rendezi, és számít a férfi segítségére. Hamarosan azonban kiderül, hogy Seaverst nem csupán tehetsége miatt hívták vissza a munkába: egy bonyolult terv részeként bűnbaknak akarják felhasználni egy gyilkossági ügyben. Amikor az összeesküvés lelepleződik, Coltnak minden leleményességét fel kell használnia ahhoz, hogy ne csak a becsületét tisztázza, de túl is járjon a bűnözők eszén.
A háromszoros Oscar-jelölt Ryan Gosling a kaszkadőrmester szerepében teljes mértékben átadja magát a David Leitch-rendezte parádés helyzetkomikumnak. Nem küszködik rossz rendezői intuíciókkal, ötletes, eredeti, friss humorral és profizmussal viszi a vállán az alkotás főszerepét, mindeközben bizonyítja, hogy nem hiába korosztályának egyik legjobb színésze. Még azt is megkockáztatom, hogy az Oscar-jelölt Emily Blunt-ra sincs szüksége ahhoz, hogy a zsáner komolytalanságától függetlenül megteremtse a karakter mélységeit, s karizmatikus jelenlétével előre vigye az akció-vígjáték narratíváját, ami neki köszönhetően jut sziporkázó és grandiózus csúcsra a fináléban.
A "The Fall Guy" a kaszkadőr közösség áldozatkész munkáját hivatott kiemelni, s felhívni a figyelmet arra, hogy nélkülük nincs látványos autós üldözés, épületek közötti mutatványozás vagy tusakodás egy mozgó vasúti szerelvény tetején. Ebből kifolyólag a film egyszerre szórakoztat és szócsöve a változásnak: a kaszkadőrök nem kívánnak a továbbiakban névtelenek maradni, s nekik is megjár az életre szóló megbecsülés Hollywoodban (pl: saját kategória az Oscar-díjon), nem csupán azoknak a sztároknak, akik learatják helyettük a babérokat a színen. ★★★★★

Ryan Gosling | "Barbie" (2023)

Amikor Barbie-nak (Margot Robbie) kétségei támadnak a világmindenségről, segítséget kér Barbie-világ fura tanácsosától (Kate McKinnon), aki azt javasolja neki, hogy tapasztalja meg a valódi világ útvesztőit és döntse el, melyik világba szeretne tartozni. Így történik, hogy az ártatlan, giccses, rózsaszín Barbieland találkozik az emberek világával. Ez a találkozás a cselekmény mozgatórugója; a két világ összeborulása által Barbie és társai számos fontos életleckét tanulnak, amelyekkel végül pozitív változást érnek el mindkét világban.

Ken (Gosling) a film egésze alatt önismereti úton jár. Egyik pillanatban Barbie-val való kapcsolatát próbálja megalapozni és meg akar felelni a "Barbie és Ken" szlogennek, aztán berántja a hímsoviniszta gondolkodásmód és elhatározza, hogy patriarchális társadalmat fog kialakítani a feminista berögződésű Barbieland-ben. Az alkotás utolsó szegmensében pedig megtanulja, hogy "Kenough", azaz Barbie nélkül is értékes részese a babák társadalmi hierarchiájának.

A kétszeres Oscar-jelölt Ryan Gosling derekasan megküzd a szereppel, de a forgatókönyv végig olyan akadályokat görget elé, amivel kizökkenti a koncentráltságból. Kínos, bugyuta, gyerekes tantrumok jutnak neki, főleg a film második felében. Persze mindent megtesz, hogy kompenzálja a nézőt, s vannak pillanatok, amikor lehengerlő (egy musical jelenetben kifejezetten emlékezetes), de őszintén szólva Jamie Dornan ("Barb and Star Go to Vista Del Mar" - 2021) és Dan Stevens ("Eurovision Song Contest: The Story of Fire Saga" - 2020) hasonló filmekben és szerepekben sokkal szignifikánsabb megmozdulásokkal rukkoltak elő.

Nem arról van szó, hogy a Barbieland megalkotása és a valósággal való összehangolása ne hordozna szórakoztató értéket, sőt. Azonban, ahogy a film szinopszisa kibontakozik, egyre nyilvánvalóbbá válnak a forgatókönyv és a koncepció hibái. A váratlan karakter- és cselekményszál-változások arra késztetnek, hogy megkérdőjelezzem a történet koherenciáját. A vígjátékban kétségkívül vannak valóban remek momentumok (America Ferrera monológja, Margot Robbie drámai jelenetei vagy Ryan Gosling dala), de összességében csalódást keltő az egész, nagyon kevés mondanivalóval. A háromszoros Oscar-jelölt Greta Gerwig továbbra is középszerű rendező-forgatókönyvíró, aki bár lényeges előrelépést tett a castingolást illetően (eddig szinte csak kaukázusi színészekkel dolgozott), még mindig nem tud jó forgatókönyvet írni (és férje sem dobott sokat a szkripten) vagy olyan ötleteket megálmodni, amivel valami eredetiséget, integritást kölcsönözhet saját munkájának. A filmes élmény ezért leginkább egy hullámvasútra hajaz: egyszer érdekfeszítő a kivitelezés, máskor pedig hihetetlenül nívótlan. ★★★☆☆