Paul Giamatti | "Private Life" (2018)

A 2018-as "Private Life" c. alkotáshoz nem készült magyar szinkron, így nincs honosított címe – egy középkorú házaspár Richard (Giamatti) és Rachel (Kathryn Hahn) gyermekvállalási megpróbáltatásairól szól. Mivel fiatal korukban a karrierjüket helyezték előtérbe, későn eszmélnek rá, hogy szeretnének gyermeket. Mindenféle módot és lehetőséget megragadnak, hogy valahogy gyerekük lehessen; legyen ez adoptálás, mesterséges megtermékenyítés vagy egy béranya igénybevétele. Kapcsolatuk egyre jobban megsínyli a folyamatos kudarcokat, amik csak halmozódnak az évek során, viszont nem tudják elengedni se egymást, se a reményét egy közösen nevelt gyermeknek.
A kétszeres Oscar-jelölt Paul Giamatti egy tőle megszokott remek alakítást hoz a filmben. Rendkívül visszafogott, minimalista, de annál többet eláruló mimikájából és testbeszédéből egyértelműen átjön a hatalmas szívvel rendelkező és empátiával átitatott karaktere. Richard legbelül megtört és fáradt, de kapaszkodik a reménybe, családjába, emberi kapcsolataiba. Folyton aggódó feleségének érzelmi kavalkádját rengeteg türelemmel és lelket erősítő megjegyzéssel próbálja kezelni. Hahnnal abszolút kiegészítik egymást - ritkán látni ennyire jó kémiát házaspárt játszó művészek között.   
Giamatti karakterének egyetlen kirohanása van a drámában és nem feltétlenül olyan, mint amire a néző gondolna. Amikor elpattan az utolsó lelki tartózsinór is, a megfáradt, megtört férfi összeszedi utolsó erejét és az őt ért igazságtalanságoktól fűtve, minimálisan felemeli a hangját egy orvossal szemben. Ez még számára is karakteridegen; szégyen és félelem látható az arcán, s biztos benne, hogy a reprodukciós központban ülők őrjöngő mániákusnak nézik. Bocsánatot kér, de látszik az összes váróteremben ülőn, hogy nem ítélkeznek, megértik őt, hisz végső elkeseredésükben mindannyian ugyanazért vannak az épületben. Számomra ez a jelenet az, ami kiváltképpen bemutatja a karakter lelkivilágát.  
A film teljesen mellőzi a sztereotípiákat és kibontott, tényleges, hús-vér emberi karaktereket kapunk. Megértjük kirohanásaikat és átérezzük félelmüket.   
A rendkívül jól összerakott alkotás visszafogott, részletes, szívbe markoló alakításokkal és minden problematikus cselekmény ellenére a szereplők annyira nyitottan kommunikálnak egymással, hogy a nehéz téma dacára sem érzi magát szomorúnak az ember, inkább melegséggel, reményteljes előrelátással tölti el a történet. Több ilyen megvalósítású független kisfilmre lenne szükség Hollywoodban. ★★★★☆ 

Balsai Móni | "X - A rendszerből törölve" (2018)

Éva (Balsai) gyanús halálesetek után nyomoz a fővárosban. A rendőrnő összefüggést vél látni több haláleset között, amit nem rejt véka alá kollégái előtt sem. Az áldozatok egytől-egyig idős emberek, gyilkosuk pedig úgy álcázza a gyilkosságokat, mintha az áldozatok önkezűleg vetettek volna véget az életüknek. Az introvertált, csendes nő törekvése, hogy összetett, minden részletre kiterjedő nyomozás induljon a bűnügyekben nemhogy üres fülekre és konok fejekre talál, de főnöke úgy és ott alázza meg, ahol tudja, aláássa a tekintélyét és megszidja, amiért alaposan végzi a munkáját. A rendőrkapitányság nem akar magának plusz figyelmet, főleg nem a választások előtt. Éva segítségére új kollégája siet, aki meggyőzi a rendőrkapitányt, hogy érdemes utánajárni a rejtélyes haláleseteknek. Éváék két hetet kapnak, hogy megoldják a gyilkosság-sorozatot és kiderítsék, milyen összeesküvés áll a háttérben.

Az egyedülálló édesanya nem a tettek embere, de élesen vág az esze, megtalálja azokat a logikai következtetéseket, melyek keresésével a többiek nem fáradnak. Éva pánikbetegségben szenved, néhai férje öngyilkossága, s az ebből fakadó keserűség kíséri a mindennapokban. Tinédzser lányával sem ért szót, aki igényelné az anyai törődést, s aki maga is égető nehézségekkel találja szembe magát az iskolában.

Bár a kutatómunkában, a bűnügyi esetek közötti korrelációk megtalálásában Éva megállja a helyét, éles helyzetben nem szuperál, ami előhozza a kérdést, hogy vajon egy pánikbeteg, terepmunkára alkalmatlan személyt - legyen bármennyire is briliáns a háttérmunkában - meddig alkalmazna a való életben a magyar rendőrség?!

A Jászai Mari-díjas Balsai erőlködés nélkül, tiszta érzelmi megnyilvánulásokkal hozza a pánikbetegséggel küszködő rendőrnőt, de nem kap lehetőséget arra, hogy szerepét egy fokkal színesebbé, változatosabbá tegye. A karakter ugyanis a krimi egésze alatt megmarad ugyanolyan gyámoltalannak, amilyennek az első képkockán látjuk; egy film esszenciális alapeleme az adott szereplő jellemfejlődése, a kezdeti ponttól való elrugaszkodás, s ha ez nincs meg, olyan pillanatok ragadnak bent a színészi alakításban, amelyek előre vinnék a cselekményt is.

Az Ujj Mészáros Károly által rendezett "X - A rendszerből törölve" messze nem annyira tökös, mint amilyen lehetne; elkoptatott krimi elemek halmaza jellemző az alkotásra, szürke karakterekkel és olyan bűnüggyel, melynek kidolgozottsága bőven hagy kívánnivalót maga után. Felvetődik a kérdés, miért nem minisorozat készült az ötletből, hisz több idő lett volna kibontani a történetet, felépíteni a karaktereket. A fényképezés ellenben ötletes értelmezést kínál: a feje tetejére állt és elzüllött világ szimbólumát, a monoton, engesztelhetetlen valóságból való kiábrándultságot. ★★★★☆

Hevér Gábor | "BÚÉK" (2018)

Egy baráti társaság együtt ünnepli szilveszter estéjét, ami különleges fordulatot vesz, amikor a házigazda (Aliz - Szávai Viktória) kitalál egy játékot, amely során a vendégeknek meg kell osztaniuk minden üzenetet, telefonhívást az asztaltársasággal, amit az este során kapnak. Az olasz eredeti ötlet  ("Perfetti sconosciuti" - 2016) alapján készült magyar remake egyébként sokszor szóról-szóra átveszi az olasz film dialógusait, illetve nem is hozza azt a kirívó hatást, de ennek ellenére a szereplőgárda és Goda Krisztina rendezése minden kétséget kizáróan megállja a helyét a hazai másolatban. 

A színész csapatban leginkább a nők dominálnak (Szávai Viktória, Törőcsik Franciska és különösen Bata Éva), így Hevér Gábornak nincs könnyű dolga, hogy emlékezetes pillanatokat harcoljon ki magának. Mivel azonban Mészáros Béla szürke kisegér, a Jászai Mari-díjas Lengyel Tamás pedig túlságosan egy dimenziós alakítást nyújt, Hevér legalább egy kicsit tűzbe tudja hozni társait a hűtlen családapa szerepében. A férfiak közül talán csak a Jászai Mari-díjas Elek Ferenc mozog egy kategóriában vele, de őt segíti a film legérdekesebb történetszála, így sokkal jobban csattan a titka a történetben, mint a többieké. 

Hevérnek egyébként azért lehet a publikum számára ismerős a beszédhangja, mert szinkronszínészként számos színésznek kölcsönözte már a hangját, így például Leonardo DiCapriónak is a tizenegyszeres Oscar-díjas "Titanic" (1997) című filmben. Hevér Gábor bár nem a film legártatlanabb szereplője, mégis szimpatizál vele a néző, főleg, mert saját házasságát kockáztatva hosszú ideig megvédi barátja titkát a többiek elől. A színész végig élettel teli, szignifikáns jelenléttel bíró a történet során, s leül a film, amikor éppen nem szerepel pár másodpercig a színen. Ugyan az olasz verziónak sokkal filozofikusabb, elgondolkodtatóbb befejezése van, nekem személy szerint Hevér Gábor karakterfelfogása jobban tetszik, mint a négyszeres David di Donatello-díjas Valerio Mastandrea elgondolása az eredeti filmben, ami mindenképpen előbbi művész tehetségét, originalitását és kreativitását példázza. ★★★★☆

Melissa McCarthy | "Can You Ever Forgive Me?" (2018)

Az 1990-es évek elején az egykor ígéretes Lee Israel (Melissa McCarthy) egy koszos, leharcolt lakásban él és financiális problémákkal küzd. Az írónő írói válságban szenved, de reménykedik benne, hogy új könyvet publikálhat Fanny Brice komikusnőről. Israel önfejű, szabad-szájú teremtés, így nem rendelkezik olyan kapcsolatokkal, amelyek segítségével talpra állíthatná professzionális karrierjét, s ezzel életét. Miután egy szerencsés helyzet folytán rájön, hogy személyes levelezéseket meghamisítva sok pénzt kereshet, Lee Israel elhatározza, hogy nem adja meg magát a szorult helyzetnek, s csalással javít az élethelyzetén.

Egy valós személy esetében mindig kérdés, hogy van-e olyan érdekes az élete, hogy megfilmesítsék a történetét - szerény véleményem szerint Lee Israel nem volt annyira jelentős író, hogy életrajzi filmet készítsenek róla, s ez sajnos érezhető a film cselekményében is, amihez azért bőven hozzá kellett adni, hogy megállja a helyét egész estés filmként. 
A kétszeres Oscar-jelölt Melissa McCarthy-nak tehát nem könnyű a dolga, hisz egy olyan nő bőrébe kell belebújnia, aki tettével feltehetőleg csak az irodalmi ereklye-gyűjtőket háborítja fel. Ettől függetlenül azzal, hogy a forgatókönyvírók új színeket adtak a történetnek, egy kifejezetten kellemes film jött létre, ami a szkript mellett Melissa McCarthy alakításának köszönhető. A színésznő teljesen eltűnik a karakterben, egyáltalán nem jut eszébe az embernek, hogy egy színészi alakítást figyel. McCarthy az egyedüllét és tehetetlenség minden érzését bemutatja, filmbeli partnereivel (Richard E. Grant és Dolly Wells) pedig még úgy is szinkronban tud mozogni, hogy magányos farkast alakít a filmben. ★★★★☆

Cynthia Erivo | "Bad Times at the El Royale" (2018)

Ahhoz képest, hogy a "Bad Times at the El Royale" parádés szereposztással és mozgalmas cselekménysorral rendelkezik, filmes fórumokon nem igazán olvasni róla. Pedig a kritikai megítélése is kielégítő volt.
Az alkotás egy megszokott és sokszor használt filmes ötletet dolgoz fel eredeti módon. Hat idegen verődik össze egy kietlen kaliforniai hotelben, s mindegyikük titkot rejteget. Ahogyan az lenni szokott, a titkok persze napvilágot látnak, sőt némely titok végzetes lavinát indít el a szereplőkre nézve.
Erivo Darlene Sweet énekest alakítja, aki talán a legártatlanabb a történetben, azonban a filmben történő események izgalmas sorozata mégis teljesen hatalmába keríti a karaktert, aki ez által maga is részese lesz az őrületnek. A Widows című film után, ez a film Cynthia Erivo második filmes szereplése, s nekem annyira megnyerőnek hatott a színésznő izgalmas alakítása, hogy simán odaadtam volna neki a mellékszereplőnői Oscar-díjat érte. Kevesen tudják eltalálni a balanszot a finom, könnyed és a hatásos drámai alakítás között, de Erivonak sikerült. A film egy pontján adott monológja pedig szerintem a 2010-es évek egyik legjobban átélt színészi pillanata volt. Alig várom, hogy újabb és újabb projektekben láthassam a tehetséges színésznőt! ★★★★★

Marianne Jean-Baptiste | "In Fabric" (2018)

A bizarr "In Fabric" egy hipnotikus horror film, amelyben egy piros ruha terrorizálja a szereplőket. Az ötlet bár elsőre furán hangzik, mégis működik, sőt az elgondolás kivitelezése sem válik nevetség tárgyává. Marianne Jean-Baptiste Sheila-át alakítja, aki unalmas, eseménytelen életét éli, egészen addig, amíg egy rendkívüli boltban meg nem vásárolja az említett ruhadarabot.
Az Oscar-jelölt Jean-Baptiste már korábban is bizonyította rátermettségét ("Secret & Lies" - 1996), s ebben a filmben is kiválóan helyt áll. A színésznő teljes mértékben átadja magát a szerepének, és a néző könnyen azonosulni tud az unalmas Sheila esendő vágyakozásával és szeretetéhségével. Már csak az a kérdés, Hollywood miért nem foglalkoztatja a színésznőt több, hasonlóan komplex szerepben, hisz Marianne mindenképpen több lehetőséget érdemelne a szerepek terén. ★★★★☆