A dráma Lee Miller (Winslet) háborús haditudósító tapasztalatait meséli el, aki a Vogue Magazin küldöttjeként lehetőséget nyer, hogy lencsevégre kapja a hitleri mészárlást, a zsidóság legsötétebb időszakát. Lee kollégájával és barátjával, a Life Magazin újságírójával (Samberg) látogat el az európai harctérre, ahol megannyi emberi sorssal és lélekfacsaró kíméletlenséggel találkoznak. Magától értetődően munkájuknak nem csupán szakmai vonzata van, elvégre első kézből tapasztalják meg a terrort, ami kihat személyükre, életfelfogásukra és jövőjükre is.
Az Oscar-díjas Kate Winslet-nek nehéz dolga van a címszerepben, hisz a tapasztalatlan rendező miatt önnön vállán kell hordoznia a filmet - ez hellyel-közzel meg is történik, de tény és való, hogy alakítása messze elmarad a szokásos nívótól, amit képvisel. Winslet elhatározottságot és rendületlenséget szemléltet a film képkockáin, arckifejezése sosem veszít hitelességet, mégis hiányzik a veterán színésznő játékából az a személyesség, ami Leevé tenné őt a filmvásznon. Igazándiból semmit sem tudunk meg Lee Millerről, csak, hogy hatással van rá a háború és egész további életét meghatározza, mit tapasztalt a fronton. Természetesen ez aligha Winslet hibája: ilyen vézna és élettelen forgatókönyvet még a legjobb színészek sem tudnak felemelni.
A Emmy -és Golden Globe-díjas Andy Samberg mindenképpen nyert az életrajzi drámában való részvételével, hisz végre komoly oldaláról is bemutatkozhatott a nagyérdemű előtt. Lee fotós kollégája és kísérője David Scherman zsidó származása végett egy fokkal jobban bele tud helyezkedni a zsidóság akkori helyzetébe, mivelhogy saját népének népirtását figyeli lélegzet-visszafojtva. Samberg legmegrázóbb jelenete a filmben, amikor a háború okozta veszteségre reagálva a csendes, érzéseit korábban magába fojtó, s Lee abszolút támaszaként operáló David megtör és a nő vállára borulva megvallja elkeseredését.
A "Lee" sajnos ugyanazt a dobot üti, mint a feminista életrajzi filmek legtöbbje, azaz hangzatos felszólításokkal követeli a nők helyét a világban, ebben az esetben a harctéren. Ezzel semmi gond sincs, de ha pusztán ennyit tud egy film felmutatni és nem húz valami váratlant, nem mutat valami eredeti perspektívát a narratívában, megreked félúton, és az üzenet is elveszik.
Bármennyire is szimpatikus Winslet küzdelme a projekt megvalósítását illetően, azt hiszem Lee Miller élete érdemesebb filmes feldolgozást érdemel. Az elsőfilmes rendező, Ellen Kuras szimplán nem rendelkezik még olyan rendezői tapasztalattal, hogy a háború viszontagságait az abban részt vevő létező személy életrajzi vonatkozásaival egy síkra hozza és lényegbeli mélységet adjon az élethelyzetnek. Kuras a banalitás peremén lavírozva rendezi a filmet, színészeit nem képes irányítani, s habár akad egy-két jelenet, amibe beletalál (a befejezés ötletes és érzelem dús), ez inkább köszönhető a holokauszt történelmi eseménynek, az ebből fakadó gyász és fájdalom érzetének, mintsem az ő rendezői bravúrjának. A "Civil War" (2024) bár a modern társadalom egészét felkarolva és lényegesen gyengébb női főszereplői alakítással (Kirsten Dunst), de sokkal jobb rendezéssel mutatja be ugyanezt a témát.
Kate Winslet: ★★★★☆
Andy Samberg: ★★★★☆
Az Oscar-díjas Kate Winslet-nek nehéz dolga van a címszerepben, hisz a tapasztalatlan rendező miatt önnön vállán kell hordoznia a filmet - ez hellyel-közzel meg is történik, de tény és való, hogy alakítása messze elmarad a szokásos nívótól, amit képvisel. Winslet elhatározottságot és rendületlenséget szemléltet a film képkockáin, arckifejezése sosem veszít hitelességet, mégis hiányzik a veterán színésznő játékából az a személyesség, ami Leevé tenné őt a filmvásznon. Igazándiból semmit sem tudunk meg Lee Millerről, csak, hogy hatással van rá a háború és egész további életét meghatározza, mit tapasztalt a fronton. Természetesen ez aligha Winslet hibája: ilyen vézna és élettelen forgatókönyvet még a legjobb színészek sem tudnak felemelni.
A Emmy -és Golden Globe-díjas Andy Samberg mindenképpen nyert az életrajzi drámában való részvételével, hisz végre komoly oldaláról is bemutatkozhatott a nagyérdemű előtt. Lee fotós kollégája és kísérője David Scherman zsidó származása végett egy fokkal jobban bele tud helyezkedni a zsidóság akkori helyzetébe, mivelhogy saját népének népirtását figyeli lélegzet-visszafojtva. Samberg legmegrázóbb jelenete a filmben, amikor a háború okozta veszteségre reagálva a csendes, érzéseit korábban magába fojtó, s Lee abszolút támaszaként operáló David megtör és a nő vállára borulva megvallja elkeseredését.
A "Lee" sajnos ugyanazt a dobot üti, mint a feminista életrajzi filmek legtöbbje, azaz hangzatos felszólításokkal követeli a nők helyét a világban, ebben az esetben a harctéren. Ezzel semmi gond sincs, de ha pusztán ennyit tud egy film felmutatni és nem húz valami váratlant, nem mutat valami eredeti perspektívát a narratívában, megreked félúton, és az üzenet is elveszik.
Bármennyire is szimpatikus Winslet küzdelme a projekt megvalósítását illetően, azt hiszem Lee Miller élete érdemesebb filmes feldolgozást érdemel. Az elsőfilmes rendező, Ellen Kuras szimplán nem rendelkezik még olyan rendezői tapasztalattal, hogy a háború viszontagságait az abban részt vevő létező személy életrajzi vonatkozásaival egy síkra hozza és lényegbeli mélységet adjon az élethelyzetnek. Kuras a banalitás peremén lavírozva rendezi a filmet, színészeit nem képes irányítani, s habár akad egy-két jelenet, amibe beletalál (a befejezés ötletes és érzelem dús), ez inkább köszönhető a holokauszt történelmi eseménynek, az ebből fakadó gyász és fájdalom érzetének, mintsem az ő rendezői bravúrjának. A "Civil War" (2024) bár a modern társadalom egészét felkarolva és lényegesen gyengébb női főszereplői alakítással (Kirsten Dunst), de sokkal jobb rendezéssel mutatja be ugyanezt a témát.
Kate Winslet: ★★★★☆
Andy Samberg: ★★★★☆
