Romy Mathis (Kidman) vezetői szerepet tölt be egy sikeres vállalkozásban, mindemellett szerető feleség és két gyermek édesanyja. Valami mégis hiányzik az életéből. Férjével ugyanis nem tudja megélni szexuális fantáziáit, ami frusztrálja és megakasztja őt a mindennapokban. Munkahelyén azonnal felfigyel egy sármos gyakornokra, aki gyorsan kitanulja a nő vágyait. Romy és Samuel (Dickinson) veszélyes játékokba kezdenek, amelyek nem csak a nő házasságát, de állását és hírnevét is kockára teszik.
Az, aki szerint Nicole Kidman valami rendkívüli, merész, újszerű szerepet ölt magára az alkotásban, vagy nem ismeri az ausztrál színésznő filmográfiáját, vagy nem akarja elismerni, hogy az Oscar-díjas sztárszínésznő egész karrierje során kihívás teli filmekben működik közre, és sosem hátrál meg a bizarr filmes zsánerektől sem. Kidman színészi játékát két szélsőséges viselkedési forma paprikázza fel, teszi lobbanékonnyá. Egyrészről igyekszik hű maradni a karakter társadalmi hierarchiában betöltött szerepéhez, másrészről a fiatal sráccal megélt szexuális vízióban alárendelt marad, sőt, erre gerjed, ez élteti, ő a 'babygirl', aki azt csinálja, amit mestere parancsol neki. Így láthatjuk a veterán művésznőt a földön vonaglani, önkielégítést végezni és tejet szürcsölni kutyatálból. Bár Romy szégyenérzete fülön csíphető a sztoriban, Kidman, a művész, teljesen átlényegül, nem fél esendőként feltűnni a mozifilmben.
A BAFTA-jelölt Harris Dickinson icipicit még ennél is összetettebb jelenléttel szuperál. Samuel jó emberismerő, tudja, mivel lehet felhevíteni a nőt, s határozott fellépéssel irányítja Romy-t, sokszor pont a lebukás lehetőségét felemlegetve. Dickinson elhiteti a nézővel, hogy mivel ő a fiatalabb, nagyobb eséllyel ő sérül a kapcsolatban, ám ez nem így van. A férfi tudatában van, hogy mit csinál, s teszi azt mesteri kalkulációval és kimértséggel. Habár a duóból, minden téren Dickinson a dominánsabb, a fiatal színész sem képes felülmúlni legjobbját ("Beach Rats" - 2017).
Az erotikus thriller központi témája a szexuális vonzalom, így a néző joggal várja el a filmtől, hogy megteremtse azt a légkört a cselekményben, amitől ez működőképessé válik a karakterek között. Kidman és Dickinson saját nemük vonzó példányai, van is köztük feszültség-teljes szexuális kémia a színen, de mégsem mocskolják be magukat annyira a filmben, mint amennyire kellene. Bevallom, kitárulkozóbb, bevállalósabb jelenetekre számítottam. Amellett, hogy a dráma totálisan fogyasztható a publikum számára, akad egy-két olyan sugallata, ami nem helyénvaló. Először is: semmi gond nincs a szexuális fantáziákkal vagy fétisekkel. Ezek sem nem utalnak beteges hajlamra, sem nem abnormálisak, csak léteznek. Gyermekkori traumára visszavezetni, megmagyarázni, gyökerét keresni pedig nem éppen javallott. Biztonságos keretek között minden ide tartozó szexuális érzésnek van helye az intimitásban. Okvetlen fontos megemlíteni, hogy a “Babygirl” egy házasságban lévő nőt helyez a téma középpontjába, s még ha azt is próbálja nyomatékosítani, hogy valami baj van a főszereplő fantáziálásával, a legnagyobb kivetnivaló, hogy a beteljesülést házasságán kívül éli meg.
Az, aki szerint Nicole Kidman valami rendkívüli, merész, újszerű szerepet ölt magára az alkotásban, vagy nem ismeri az ausztrál színésznő filmográfiáját, vagy nem akarja elismerni, hogy az Oscar-díjas sztárszínésznő egész karrierje során kihívás teli filmekben működik közre, és sosem hátrál meg a bizarr filmes zsánerektől sem. Kidman színészi játékát két szélsőséges viselkedési forma paprikázza fel, teszi lobbanékonnyá. Egyrészről igyekszik hű maradni a karakter társadalmi hierarchiában betöltött szerepéhez, másrészről a fiatal sráccal megélt szexuális vízióban alárendelt marad, sőt, erre gerjed, ez élteti, ő a 'babygirl', aki azt csinálja, amit mestere parancsol neki. Így láthatjuk a veterán művésznőt a földön vonaglani, önkielégítést végezni és tejet szürcsölni kutyatálból. Bár Romy szégyenérzete fülön csíphető a sztoriban, Kidman, a művész, teljesen átlényegül, nem fél esendőként feltűnni a mozifilmben.
A BAFTA-jelölt Harris Dickinson icipicit még ennél is összetettebb jelenléttel szuperál. Samuel jó emberismerő, tudja, mivel lehet felhevíteni a nőt, s határozott fellépéssel irányítja Romy-t, sokszor pont a lebukás lehetőségét felemlegetve. Dickinson elhiteti a nézővel, hogy mivel ő a fiatalabb, nagyobb eséllyel ő sérül a kapcsolatban, ám ez nem így van. A férfi tudatában van, hogy mit csinál, s teszi azt mesteri kalkulációval és kimértséggel. Habár a duóból, minden téren Dickinson a dominánsabb, a fiatal színész sem képes felülmúlni legjobbját ("Beach Rats" - 2017).
Az erotikus thriller központi témája a szexuális vonzalom, így a néző joggal várja el a filmtől, hogy megteremtse azt a légkört a cselekményben, amitől ez működőképessé válik a karakterek között. Kidman és Dickinson saját nemük vonzó példányai, van is köztük feszültség-teljes szexuális kémia a színen, de mégsem mocskolják be magukat annyira a filmben, mint amennyire kellene. Bevallom, kitárulkozóbb, bevállalósabb jelenetekre számítottam. Amellett, hogy a dráma totálisan fogyasztható a publikum számára, akad egy-két olyan sugallata, ami nem helyénvaló. Először is: semmi gond nincs a szexuális fantáziákkal vagy fétisekkel. Ezek sem nem utalnak beteges hajlamra, sem nem abnormálisak, csak léteznek. Gyermekkori traumára visszavezetni, megmagyarázni, gyökerét keresni pedig nem éppen javallott. Biztonságos keretek között minden ide tartozó szexuális érzésnek van helye az intimitásban. Okvetlen fontos megemlíteni, hogy a “Babygirl” egy házasságban lévő nőt helyez a téma középpontjába, s még ha azt is próbálja nyomatékosítani, hogy valami baj van a főszereplő fantáziálásával, a legnagyobb kivetnivaló, hogy a beteljesülést házasságán kívül éli meg.
Nicole Kidman: ★★★★☆
Harris Dickinson: ★★★★☆
