Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "Joan Crawford" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése
Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "Joan Crawford" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése

2025. június 18., szerda

Faye Dunaway | "Mommie Dearest" (1981)

A “Mommie Dearest” Christina Crawford - Joan Crawford nevelt lánya - botrány könyvén alapul; nem kíméli Hollywood nagyasszonyát, szörnyetegként emlékszik rá: gyermekbántalmazással, gyilkossági kísérlettel, eget verő tanrumokkal és züllöttséggel vádolja a színésznőt, akit nem csak rossz anyaként, de így már-már bűnözőként fest fel a nagyérdemű előtt. A parodisztikus alkotás kizárólagosan Joan lányával való kapcsolatára koncentrál, meghamisítva a színésznő imázsát, szélsőséges módon nem beszél Crawford nagyszerű karrierjéről és páratlan tehetségéről sem.
Joan Crawford személye körül gigászi volt az érdeklődés; az ünnepelt színésznő abban a korban élt, amikor egy filmsztár privát életét még sűrű köd fedte, s volt valami titokzatos, elérhetetlen, invitáló a tudatlanságban. Végtére az "Anyu a sztár" is ezt a talányosságot gondolja tovább, igaz teljesen kisarkítva azt, mégpedig úgy, hogy az Oscar-díjas Crawford, akinek személyes életét darabokra szedi, már nem tudja megvédeni magát a filmben látható, renomét-csorbító hipotézisek ellen. 
Az Oscar-díjas Faye Dunaway a legkevésbé hibáztatható a kettős értelemben vett karrier romboló portréért (Dunaway a "Mommie Dearest" bemutatása óta főleg tévés diadalokat tudhat magáénak, filmes karrierje összességében inszignifikáns). Dunaway utólag megbánta, hogy szerepelt az alkotásban, de a film már bejárta a kötelező köröket és eljutott azokba a filmes bugyrokba, amelyekben diszkreditálták.
Sokáig féltem megnézni a kitalált biográfiát, mert attól tartottam, hogy sosem tudok ugyanúgy tekinteni Crawford-ra, mint korábban, de ez a félelmem az első percekben tovatűnt. Rendezője utasítására Dunaway paródiát csinál Crawford alakjából, nincsenek árnyalatok a szerepben, idegösszeomlás-massza az egész, óbégatással, műdrámázással. Az Oscar-díjas színésznő egyszer-egyszer elkapja Crawford hanghordozását, de ennyi, semmikor nem láttatja izgalmasnak, vonzónak, összetettnek, egyszóval: emberi lénynek.
Megoszlanak a vélemények Dunaway teljesítményéről, két nagyobb kritikusi csoport (NYFCC és NSFC) az 1981-es év legjobbjai között számol vele, mindeközben az Arany Málna-díj a legrosszabb színésznő trófeájával díjazta - jómagam a két véglet közé helyezném a veterán művésznő próbálkozását.
A "Mommie Dearest" követőtábora az idétlen, de humoros idézetek miatt tart ki ('No wire hangers, ever!' / 'Tina! Bring me the axe!' / 'Don't fuck with me fellas. This ain't my first time at the rodeo.') a film kultusza mellett, de nem gondolom, hogy bárki komolyan venné Christina Crawford állításait. A szemtanúk szerint Joan lánya mindig nehéz eset volt, ő is a színészi pályát választotta, de nem ért el jelentős sikereket, amikor pedig Joan kihagyta őt a végrendeletéből, begőzölt. Hogy is lehetne máshogy értelmezni a nő sértődöttségét megelevenítő produktumot, hisz a sztori még azokat a szülői tulajdonságokat is ördögtől valónak mutatja be, amikor Joan arra tanítja a gyerekét, hogy osztozzon a szegényekkel a játékain vagy egye meg az elé rakott ételt?! ★★★☆☆

2021. február 27., szombat

Joan Crawford | "A Woman's Face" (1941)

Anna Holm (Crawford) piti szélhámos, aki abból csinál bizniszt, hogy tehetős embereket zsarol meg titkaikkal. Miután Anna megismerkedik egy Torsten Barring (Conrad Veidt) nevű férfival, beleszeret a hasonló észjárású férfiba és közösen sátáni ügyletekbe kezdenek. 
A harmincas nő egy tűzeset során égési sérüléseket szenvedett, így seb borítja az arcát. Anna ebből fakadóan mérges a világra, ami elvette tőle a szépségét, tönkretette az életét, s úgy érzi, hogy neki is jogában áll elvenni valamit a világtól, illetve azoktól a gazdag, szerencsés emberektől, akiknek mindene megvan, ami neki nem lehet.     
Az Oscar-díjas Joan Crawford tartalmas filmográfiájából egy újabb gyöngyszemet halásztam ki, - "A szerető két arca" a tárgyalótermi drámát, a film noirt és a thriller műfajokat is szállítja, ráadásul mindegyiket kegyetlen originalitással. Crawford eleinte félénk, sebhelye miatt szégyenkező, de célorientált figurájával nehéz azonosulni, mégis, a néző érteni véli, hogy miért az ő történetét meséli el a film. Aztán, amikor Anna egy véletlen "szerencse" folytán találkozik egy plasztikai sebésszel (Melvyn Douglas) és a férfi helyre hozza a nő arcát, Anna már nem látja annyira szörnyűnek a világot - spirituális átalakulásba kezd, amely során feladja bűnözői lelkületét, s kiolt egy életet, hogy megmentsen egy másikat. A színésznő hattyúvá érése a színen tehát nem a sikeres szépészeti beavatkozással, hanem a karakter emberségének megtalálásával következik be. Joan komplex és izgalmas alakítása magában foglalja egy megkeseredett nő versenyfutását a saját lelkiismeretével és egy új fejezet kezdetét, ráadásul megannyi tehetséges karakterszínész (Marjorie Main, Albert Bassermann vagy Donald Meek) segíti megismerni, feltérképezni Anna karakterét, ami által a szenzációs Joan Crawford minden reakciója értelmet nyer a néző számára a filmben. ★★★★★

2020. szeptember 19., szombat

Joan Crawford | "Mildred Pierce" (1945)

A film kiindulópontja egy gyilkosság, amit Mildred Pierce (Crawford) második férje (Zachary Scott) ellen követnek el. A nyomozók mindent megtesznek, hogy felderítsék a bűntényt, s bár eleinte nem egyértelmű a gyilkos kiléte, illetve hogy Pierce milyen módon érintett az ügyben (Mildred érthetetlen módon a család egyik jó barátját próbálja besározni a gyilkossággal), a film végére mindenre fény derül. A "Mildred Pierce" című alkotás a visszatekintés technikájával mutatja be, hogy a történet mikképpen jutott el az ominózus estére. 
Az Oscar-díjas Joan Crawford Mildredje odaadó édesanya, aki minden helyzetben gyermekeit teszi az első helyre. A nő talán túlságosan is engedékeny velük, s ez a jellemtelen és pénzéhes Veda (Ann Blyth) esetében későbbi konfliktusokhoz és bonyodalmakhoz vezet. Crawford az édesanyákra jellemző összes emóciót közvetíteni tudja, de a filmes körökben népszerű karakter limitáltsága háttérbe szorítja a színésznőt, s mondhatni másodhegedűssé, alárendelté teszi őt a fantasztikus Ann Blyth-nak. Hisz azon kívül, hogy Mildred anyatigrisként, valamint sikeres üzletasszonyként, amolyan 'self-made' nőként ('saját-készítésű' - arra az egyénre szokták mondani, aki önerőből, nehéz munka révén tört fel a semmiből) sasszézik a színen, igazán sok minden nem történik vele. Látjuk, hogy komplikált kapcsolata van lányával és a férfiakkal, de nincsenek a filmben olyan jelenetek, amitől több jelzőt tudnánk aggatni rá. Nem kérdés, hogy Crawford megérdemelte a főszereplői Oscar-díjat ezért a filmért, hisz még így is kifogástalan a címszerepben, ugyanakkor három Oscar-jelölése közül ("Mildred Pierce" - 1945; "Possessed" - 1947; "Sudden Fear" - 1952) személy szerint utóbbit tartom a legerősebb színészi alakításának. ★★★★☆

2020. július 24., péntek

Joan Crawford | "Sudden Fear" (1952)

Crawford Myra Hudson (később Myra Blaine) Broadway drámaírót alakítja a filmben, aki bár egy vagyont örökölt édesapjától, saját szerencséjének a kovácsa és sikeres üzletasszonyként keresi a kenyerét. A befutott, erős jellemű, független női karakter képe azonban csak az alkotás első pár percében jelenik meg, a film a tradicionális (és mára egy kicsit elcsépelt) család modellhez ragaszkodva azt sugallja, hogy egy nő csak akkor lehet teljes, ha megtalálja a szerelmet. Myra házassága Lester Blaine (Jack Palance) színésszel azonban hazugságra épül. A férfi célja ugyanis, hogy szeretőjével (Gloria Grahame) kifossza a nőt a vagyonából, és céljuk eléréshez bizony minden eszközt bevetnek.
Az Oscar-díjas színésznő a film első felében romantikus énjét hozza elő, ami főleg bájos, szerelmes pillantásokban mutatkozik meg, majd amikor Myra rájön az igazságra, Joan Crawford végre komolyabb színészi teljesítménnyel rukkolhat elő. A színésznő játéka néhány jelenetben szerfelett teátrális, de összességében érezni rajta a félelmet és a vágyat, hogy megtorolja a csalárdságot. Tetszik az, hogy Crawford be tudja mutatni, hogyan lesz kiszolgáltatott áldozatból ismét erős, harcias amazon. A film utolsó tíz percében pedig ismét száznyolcvan fokos fordulatot vesz a karakter jellemfejlődése, de ezt ebben a rövid kritikában már nem szeretném értékelni, mert azzal elárulom a film végkifejletét.
A három kiemelkedő színészi alakítás mellett a "Sudden Fear" című thriller stílusos produkciós berendezéssel, csodaszép kosztümökkel és effektív, az idő múlását tökéletes érzékeltető vágó munkával teszi emlékezetessé a film egyébként is érdekes cselekménysorát. ★★★★☆

2026. január 17., szombat

Joan Crawford | "Dance, Fools, Dance" (1931)

Édesapjuk halála után egy testvérpár élete gyökeresen megváltozik, amennyiben néhai apjuk egy fityinget sem hagy rájuk az örökségből. Fel kell adniuk az úri-muri életmódot és munkába kell állniuk, ha nem akarnak éhen halni. Bonnie (Crawford) újságíróként helyezkedik el, Rodney (William Bakewell) pedig a simlis Jake Luva (Clark Gable) szolgálatába áll, ami egyiküket közvetve, másikukat közvetlenül viszi bele a slamasztikába.
Nem teljesen világos, hogy az Oscar-jelölt rendező, Harry Beaumont, milyen rendezői tanácsokkal látta el Crawford-ot a forgatás idején, de művésznő a film elején végtelenül impulzív; mimikája ezredmásodpercek alatt változik, még ha az adott jelenet nem is indokolja ezt. Titkon talán az a cél, hogy Crawford ezzel a Bonnie lelkében forrongó feszültséget prezentálja, akkor is, ha ettől nem tűnik természetesnek, vagy túlságosan emberinek a karakter megszemélyesítése. Az viszont biztos, hogy ez egy olyan képesség, ami nem sokaknak rejlik a tudástárában; az Oscar-díjas legenda már fiatalon, karriercsúcsait megelőzően is tudatosítja a publikumban: egyszer nagy színésznő lesz, az egyik legnagyobb, amit Hollywood valaha adott a világnak. 
A film második etapjában Crawford is kiegyensúlyozott, s visszavesz a túlzó reakciókból. A testvérek közül Bonnie a talpraesettebb, derűlátóbb, ami azért ad élénkítő hatást az alkotás narratívájának, mert az 1930-as években bizonyosan könnyebb volt boldogulnia egy nemesi család férfitagjának, akit neve mellett neme miatt is jobban tiszteltek, kapcsolatai révén pedig inkább tudott érvényesülni lánytestvéréhez képest. A film egy pontján Bonnie azt is kikéri magának, hogy nem csak szépsége jogán juthat előre, magabiztosan állítja, az esze is megvan ahhoz, hogy boldoguljon az életben.  
A "Dance, Fools, Dance" nemigen tartozik a Crawford-klasszikusok közé, mégis minden megvalósul benne, ami az akkori kor krimijeit kiemelkedővé teszi. Sőt, a rövid játékidő miatt nincs elnyújtva a történet; feszes, arra koncentrál, amire kell. A való életből merít (a chicagói gengszterélet notórius eseményeiből), s karaktereit helyezi e történetek középpontjába. Nem csoda tehát, hogy a két karizmatikus főszereplőnek és a pörgős sztorinak köszönhetően a krimi költségvetésének kb. ötszörösét hozta vissza az MGM-nek. ★★★★☆ 

2020. szeptember 8., kedd

Diane Baker | "Strait-Jacket" (1964)

A munkából hazafelé jövet Lucy Harbin (Joan Crawford) rajtakapja férjét egy másik nővel, amely következtében teljesen elborul az agya és egy fejszével agyonsújtja a házasságtörőket. Ennek a jelenetnek Lucy lánya, Carol is szemtanúja, akinek a látottak egy életre szóló traumát okoznak. Ennek ellenére húsz esztendővel később az akkor már gyönyörű nővé érett fiatal lány (Baker) örömmel fogadja két évtizeden át elmegyógyintézetben raboskodó édesanyját a Cutler-farmon, ahol Carol nagybátyjával és nagynénjével él. Lucy-nak nehezen megy a beilleszkedés, de Carol segítségével könnyebben viseli a társadalomba való visszaszokást, ám nem sokáig, mert hamarosan kísértetiesen ismerős események játszódnak le, mint húsz évvel ezelőtt. 
A "Strait-Jacket" nagyon sokáig a kiszámítható, megszokott slasher kategóriájában mozog, s csak a végén lép ki a műfaj-kliséből. Utóbbi pillanat Diane Baker-hez fűződik (és bárki-bármit mond, nekem nem volt egyértelmű a csavar), aki Joan Crawford mellett a film főszereplőjeként lép fel a horrorfilmben. Baker alakítása két reakciót közvetít: láthatjuk a kedves, törődő, megbocsátó lányt, aki csak azt szeretné, hogy édesanyja otthon érezze magát és megtalálja a helyét a számára új élethelyzetben. Aztán ott van Carol aggódó, gondterhes, tehetetlen reakciókkal fűtött énje, ami inkább szól személyes démonainak, mint sem irányul édesanya cselekedeteire. Diane Baker még akár kiváló is lehetne ebben a szerepben, de sajnos hiányoznak azok a kulcsjelenetek a filmből, amelyek legalább egy kicsit megteremtenék a finálé eseményeinek realisztikus, hihető voltát - például lehetett volna a színésznőnek több jelenete jegyese szüleivel (Howard St. John és Edith Atwater), hogy megértsük Carol motivációját és együtt tudjunk érezni a kétes múltja és származása miatt lenézett lány helyzetével.
A másik problémám Baker alakításával, hogy semmilyen érzelmet nem vált ki belőlem Carol szerepében. A bájos fiatal lány egy színészi szempontból hálás szerepet sajnos csak átlagosan prezentál, ami miatt nem tudok rajongani a filmes munkájáért. Nem vitás, Baker-nek nehéz dolga van Crawford mellett kitűnni (aki egy gyengébb szereppel többet tud kezdeni, mint Baker a sajátjával), ráadásul nekem Edith Atwater a kedvencem, aki szenzációs az undok, kötekedő, vagyonos Mrs. Fields-ként, s aki, ha kap még egy-két jelenetet, nem csak a show-t viszi el, de most kizárólagosan róla szólna ez a kritika is. ★★★☆☆

2020. augusztus 1., szombat

Joan Crawford | "Possessed" (1947)

Az 1947-es pszichothriller egy ápolónőről szól, aki mialatt a tehetős Graham-családnál dolgozik, beleszeret egy közeli szomszédba (Van Heflin), aki ellenben nem viszonozza a szerelmét. Csakhogy Louise Howell (később Mrs. Graham) nem az a típusú nő, aki ilyen könnyen veszi az elutasítást, így a film egésze alatt a nő minden helyzetre adott reakciója mögött egy megsértett, de továbbra is reménykedő hölgy kálváriáját követheti a néző nyomon.  
A "Possessed" nem próbálja szépíteni a lelki trauma manifesztációját - a szerelmi bánatába megtébolyuló nő történetét akarja bemutatni, annak minden visszataszító velejárójával. Mégis, a film nem eshet távolabb a romantikától és a szerelem témaköréből. Inkább úgy definiálnám, mint egy mentális hullámvasutat, ami már-már túl hosszúnak is érződik. 
Bár jó pár jelenet eltelik, amire megérti a néző a helyzetet és felismeri Louise manipulatív személyiségét, a film felénél már tudja élvezni Crawford játékát. Joan Crawford nem próbálja túlzásba vinni a mentális zavarodottság eljátszását, elhagyja a külső manírokat és átadja magát a kihívás teli szerepnek.  ★★★★☆

2020. május 29., péntek

Közönségdíj

Az adott évben öt csillagot elnyert alakítások közül minden év végén az olvasók kiválasztják az általuk vélt öt legjobbat, akik így esélyessé válnak arra, hogy elnyerjék a Közönségdíjat. A Közönségdíjra minden évben több héten keresztül lehet voksolni, s értelemszerűen a győztes-szavazás során legtöbb voksot összegyűjtő alakítás nyeri az olvasók díját. A szavazás lezárása után a szavazás százalékos eredményét publikálom. 



2020

1. Julianne Moore  "The Hours" (2002) / 30.77%
2. Nicole Kidman 
 "The Hours" (2002) / 26.92%
3. Alfre Woodard • "Clemency" (2019) / 23.08%
4. Cynthia Erivo 
 "Bad Times at the El Royale" (2018) / 11.54%
5. Maciej Musialowski • "Sala samobójców. Hejter" (2020) / 7.69% 

Összes beérkezett szavazat: 26



2021

1. Michael Clarke Duncan  "The Green Mile" (1999) / 19.93%
2. Kathy Bates 
 "Misery" (1990) / 18.94%
3. Diane Keaton • "Something's Gotta Give(2003) / 16.61%
4. Philip Seymour Hoffman  "Doubt(2008) / 15.61%
5. Kristen Stewart  "Spencer(2021) / 12.96%
6. Vivien Leigh • "Gone with the Wind(1939) / 10.63%
7. Joan Crawford  "A Woman's Face(1941) / 5.32%

Összes beérkezett szavazat: 301


2022

1. Morgan Freeman 
 "Se7en(1995)
2. Octavia Spencer  "Hidden Figures(2016)
3. Isabelle Huppert  "Elle(2016)
4. Charlotte Rampling  "Swimming Pool(2003)
5. Jasna Đuričić  "Quo Vadis, Aida?" (2020)
6. Kaitlyn Dever  "Booksmart(2019)
7. May Whitty • "Night Must Fall(1937)

Részletes eredmények

Összes beérkezett szavazat: 164

2023



1. Törőcsik Mari • "Körhinta" (1956) / 33.72%
2. Cate Blanchett • "Tár" (2022) / 19.77%
3. Jennifer Lawrence • "No Hard Feelings" (2023) / 17.44%
4. Colin Farrell • "The Banshees of Inisherin" (2022) / 11.63%
5. Vivien Leigh • "A Streetcar Named Desire" (1951) / 9.30%
6. Pap Vera • "Angi Vera" (1978) / 8.14% 

Részletes eredmények

Összes beérkezett szavazat: 95

2024


1. Kathy Bates • "Dolores Claiborne" (1995) / 28.57%
2. Lauren Bacall • "Murder on the Orient Express" (1974) / 25.71%
3. June Squibb • "Thelma" (2024) / 21.43%
4. Angelina Jolie • "Changeling" (2008) / 12.86%
5. Montgomery Clift • "Judgment at Nuremberg" (1961) / 11.43%

Részletes eredmények

Összes beérkezett szavazat: 195

--

2025


1. Jake Gyllenhaal • "Donnie Darko" (2001) / 27.84%
2. Harris Dickinson • "Babygirl" (2024) / 26.80%
3. Imelda Staunton • "Vera Drake" (2004) / 25.77%
4. Tilda Swinton • "A Room Next Door" (2024) / 13.40%
5. Amy Madigan • "Weapons" (2025) / 6.19%

Összes beérkezett szavazat: 97

---

Jelöltek száma: 
2020: 5 jelölt 
2021-2022: 5-7 jelölt 
2023-: 5 jelölt (holtverseny esetén több is lehet) 
2025-: 5 jelölt 

Szavazás menete:
2020: Google-űrlap 
2021: Facebook-oldal napi történetei; párbajok 
2022: Facebook-csoport; három körös szavazás 
2023: Facebook-csoport; jelöltek állítása; győztes-szavazás
2024: Google-űrlap; Facebook-csoport; 
jelöltek állítása; győztes-szavazás
2025: Google-űrlap, Facebook-csoport; győztes-szavazás 

Derzsi János | "A torinói ló" (2011)

A tanyavilágban játszódik a film, ahol apa (Derzsi) és lánya (Bók Erika), valamint öreg lovuk élik monoton, kiüresedett, nehéz életüket a mi...