Blahó Gergely | "Az unoka" (2022)

Idős honfitársaink a társadalom megbecsült tagjai, az ő útmutatásuk révén váltunk gondolkodó, érző felnőtté, lettünk családapák és családanyák - emberek. Bár megfáradt szívükben bölcsesség leledzik, a régi világ kincsei ők, sokuknak nehéz megérteni a modernkori bürokráciát, a technikai vívmányok hozta változást. Nem csoda tehát, hogy egy szimpla telefonhívással milliókat zsarolhatnak ki belőlük az erre szakosodott bűnözők, akiket egyáltalán nem érdekel, hogy milyen anyagi kárt, hovatovább mekkora ijedelmet okoznak a szépkorú embereknek. De mi történik akkor, ha egy becsapott nyugdíjas unokája nem elégszik meg a rendőrség teketoriázásával az ügy felderítése kapcsán? Ha úgy dönt, hogy saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást? "Az unoka" című filmet a "Mindenki" (2016) című rövidfilm Oscar-díjas rendezője/producere, Deák Kristóf jegyzi, aki személyes élményeit viszi a filmvászonra; a rendező nagypapája is hasonló csalás áldozata lett, ami a rendező egész családját megviselte.
Rudi (Blahó Gergely) szürke, jellegtelen kisegér. Az irodista fiút semmibe veszik munkahelyén, magánélete nincs, egyetlen kötődése nagyapjával (Jordán Tamás) van, akit példaképnek tart, s akihez mélyen ragaszkodik. Amikor az idős férfit átverik és kirabolják, Rudit mérhetetlen düh és tenni akarás környékezi meg, hisz papáját olyannyira megtöri az eset, hogy kórházba kerül. A srác végül elhatározza, hogy minden követ megmozgat és felderíti a bűnbanda tevékenységét. Az igazság felderítésének útján pedig jó néhány meglepetés és ördögi csavar várja, amelyek mind próbatétel elé állítják.
Mindig lebilincselő ötlet az, amikor a történet hétköznapi, nem túl karizmatikus főszereplője, saját tökeit megtaláló keménylegénnyé válik és eltökélt célmeghatározással szántja fel a filmvásznat maga körül. A szabadúszó Blahó Gergely első komolyabb filmes szerepében elmélázó jófiúból avanzsálódik családját, szeretteit megtorló tökös férfivá, aki nem fogad el "nemet" válaszul. Blahó őszinte lelkesedése minden képkockán tetten érhető, a fiatal művész egyszerre hiteles jófiúként és keménykezű vezéregyéniségként is. Talán hiányzik egy nagyobb drámai jelenet a filmből, ami Blahót jobban kiemeli a fináléban (amelyben inkább Pogány Judit jut nagy szerephez), de ettől függetlenül a zsenge színész potenciálja a jövőre nézve szimplán kétségbevonhatatlan. Kíváncsian várom, hogy milyen karriert fut be a magyar filmiparban! 
"Az unoka" magas színvonalú akció-thriller, amit elsősorban a karakterek érzéseit helyezi előtérbe, nem pedig a látványelemeket, ami ritka ebben a zsánerben. Deák Kristóf minden szereplőjét karakán stílusjegyekkel vértezi fel, mely segítségével még a háttérszereplőknek is megvan a maguk szerepe az alkotásban. Emellett a rendező rávilágít egy olyan csalási sémára, amelynek kibogozása meghaladja a rendőrség kapacitását, nem számít prioritásnak, mégis sok életet, családot tesz tönkre, megannyi idős embert nyomorít meg lelkileg és anyagilag. ★★★★☆

Cate Blanchett | "Tár" (2022)

Lydia Tár (Blanchett) sikeres karmester és zeneszerző, aki legújabb mesterművének bemutatóján dolgozik. A munkaorientált és tehetséges nő bár szakmája egyik legjobbja, megosztó személyiség és könnyen meggyűlik a baja a liberális közegben. Amikor volt pártfogoltja és szerelmi kalandja öngyilkosságot követ el, számot kell adnia bensőséges kapcsolatairól és hatalmi pozíciójában elkövetett visszaéléseiről, amelyek miatt nem csak a közönség vagy a sajtó, de a szakma is elfordul a művésztől.

A film cselekménye az első képkockákon a didaktikus történetmesélést részesíti előnyben, miután azonban Lydia Tár privát alkotóterének és életútjának is tanúi lehetünk, az intim hangvétel meggyőzi a nézőt a film értékéről. Tár karaktere kettős: régimódi, konzervatív gondolkodású (a művészt munkája, nem személyes élete alapján kell megítélni – kérdés, hol a határ?), ellenben élvezi a nőiességét, szexualitását és tehetségét felemlegető propagációt, azt, hogy művészi pályafutása a jelenlegi társadalmi kultúra és szociális norma segítségével emelkedik feljebb és feljebb (később az ún. "cancel-culture" próbálja tönkre tenni). Természetesen a felszínen igyekszik leplezni, hogy lenyűgözi a figyelem, megtudjuk, hogy "szuveníreket" gyűjt (a munkásságáról szóló cikkeket). Lydia nárcisztikus, akinek talán egyetlen őszinte kötődése a zenéhez van. 
A kétszeres Oscar-díjas Cate Blanchett elkötelezettsége a szerephez és lojalitása a főszereplő figurához megkérdőjelezhetetlen. Nemcsak az lenyűgöző, hogy idegen nyelveken szólal meg az alkotásban, hanem, hogy egész lénye Lydia Tárrá formálódik. Blanchett százszázalékosan elhagyja azokat a technikai túlzásokat és a modoros hanglejtést, amit több szerepében is látunk tőle (pl: a 2021-es "Nightmare Alley" című filmben). Nem törekszik arra, hogy „színésznős” legyen. Ehelyett meggyőzően játssza el Tárt, aki meglehetősen zűrös erkölcsökkel rendelkezik, mégis esendő ember. A veterán színésznő Todd Field rendezővel karöltve egy bonyolult, sokdimenziós embert, egy "mindent túlélő krokodilt" alkot a színen.

A "Tár" című filmben egy ellentmondásos egyéniség bukását láthatjuk, aki minden bizonnyal visszaélt tehetsége adta tekintélyével. A hatszoros Oscar-jelölt Todd Field nem akarja megmenteni Tárt, nem kívánja újjáéleszteni a hamvaiból. Field egy antihőst, egy élő-lélegző ellentmondást kreál, és remek filmet épít köré. ★★★★★

Dolly De Leon | "Triangle of Sadness" (2022)

Gazdag, elit turisták egy luxusjachton élvezik a napsütést és az exkluzív szolgáltatásokat. Egyik este kettős csapás éri a hajó utasait: először a háborgó tenger kínozza meg a gyomrukat, majd pedig kalóztámadás áldozatai lesznek, amely következtében elsüllyed a hajó. A néhány szerencsés túlélő egy szigeten találja magát, ahol csapatként kell összedolgozniuk ahhoz, hogy túléljék a vadont. 

A Golden Globe-jelölt Dolly De Leon a legkülönlegesebb, legváratlanabb figurát hozza a történetben, de úgy érzem, hogy a kritikusi szuperlatívuszok inkább szólnak a szokatlan helyzetnek, mint sem a színésznő játékának. Hisz mégis van abban valami újszerű, hogy az ismeretlen szigeten a társadalmi hierarchia aljára taszított karakter vezeti a csapatot a túlélésbe. A Fülöp-szigeteki művész egy-két beszólása megmosolyogtató, de a film nagy részét látóhatáron kívül tölti vagy csak nem igazán csinál említésre méltót. A film utolsó pár percében egy új oldaláról ismerhetjük meg a karaktert, amit De Leon kellő átéléssel prezentál, de mielőtt komolyabb szerephez jutna a jelenetben, a film váratlanul véget ér. 
"A szomorúság háromszöge" alapvető hibája, hogy túlfeszíti a benne rejlő lehetőségeket. Ami egy szűk, másfélórás szatíra lehetett volna, az a magasztos célt nem szolgáló jelenetek sokasága miatt két és fél órás, középszerű filmmé csúcsosodott ki. Míg a cselekmény papírvékony és a kivitelezés olcsó, minden szcéna tovább tart a kelleténél, ami romba dönti az egyébként nem rossz elképzelést. 
Természetesen akad effektív jelenet az alkotásban, például a férfiak és nők egyenjogúságáról szóló diskurzus a főszereplők között. Vagy a hajó süllyedését és a kalóztámadást megelőző snittek, amelyek elérik, hogy a film ne fulladjon teljes közönybe. Ironikusan megragadó, ahogy a fényűző hajó utasai saját hányásukban és ürülékükben fekve várják az ítéletet. ★★★☆☆

Colin Farrell | "The Banshees of Inisherin" (2022)

A történet az ír polgárháború végén játszódik és két egykori barát vérre menő civódását mutatja be. Miután Colm (Brendan Gleeson) minden indoklás nélkül eltaszítja hűséges cimboráját, Pádraic-ot (Farrell), a kikosarazott férfi megfogadja, hogy addig bosszantja barátját, amíg ki nem deríti, hogy az idősebb férfi miért nem barátkozik vele többé. 

Az Oscar-jelölt Colin Farrell sok filmben nyújtott emlékezetes alakítást (pl: "In Bruges" - 2008 vagy "The Killing of a Sacred Deer" - 2017), de Pádraic szerepében saját gyökereihez nyúl vissza, ami olyan energiával és valódi öntudattal ruházza fel az alkotásban, amit ritkán látunk tőle. Pádraic letisztult jelleme nem csak illik hozzá, de részévé válik, s egy gyönyörű alakításban jut érvényre. Farrell kendőzetlen egyszerűséggel, ám megrendíthetetlen igazságérzettel birkózik meg a feladattal. 

A filmben ellentétpárok jelennek meg (a két testvér, a gondolkodó és a hedonista barát vágyai közötti különbség, a békés, unalmas vidék és a frontvonal), ami lehetőséget ad a rendezőnek, hogy többféle értelmezést mutasson be az élet értelméről.  

"A sziget szellemei" kiindulópontja és kivitelezése egy másik rendező kezében talán bugyutának tűnne, de az Oscar-díjas Martin McDonagh ("In Bruges" - 2008; "Seven Psychopaths" - 2012; "Three Billboards Outside Ebbing, Missouri" - 2017) remekművet farag a hétköznapi túlzásokkal telített alkotásból, s mindezt úgy éri el, hogy közben megragadja az emberi lélek mélységét, a létezés misztikumát. ★★★★★

Andrea Riseborough | "To Leslie" (2022)

A kisvárosi Leslie (Riseborough) egy szerencsés véletlen folytán megnyeri a lottót, ami az egész életét romba dönti. Nyereményét gyorsan elveri, inni kezd és megromlik a kapcsolata a családjával. Évekkel később belátja, hogy a kéjsóvár életvitelt el kell hagynia ahhoz, hogy ismét fia (Owen Teague) bizalmába férkőzhessen. Leslie-t egy jószándékú hotelmenedzser (Marc Maron) karolja fel, így a a nő a férfi segítségével próbál talpra állni.
Andrea Riseborough neve kevésbé ismert a hazai publikum számára, de a kaméleon megjelenésű színésznő munkássága színvonalas alkotásokból áll, mint a "Happy-Go-Lucky" (2008), "Never Let Me Go" (2010), "Birdman" (2014) vagy személyes kedvencem (már, ami Riseborough alakítását illeti), a "Mandy" (2018). A "To Leslie" című drámában Riseborough autentikus karakterábrázolással mutatja be a szenvedélybeteg Leslie önpusztítását. Az Oscar-jelölt színésznő kalkulált, előre megálmodott színészi eszközökkel mozog a színen, de játéka végig hiteles marad. Leslie őrlődését nem csak a teátrális, nagy volumenű jelenetekben adja át, hanem akkor is, amikor csak maga elé mered és számot vet a döntéseiről. 

Az idei Oscar-szavazás idején precedens nélküli, koordinált összefogás zajlott a brit Riseborough jelölésért, mely szembement a nagy stúdiók kampányával és felemelte a független kisfilmek értékét, amelyek pénz hiányában nem tudnak jelöltet állítani a legrangosabb filmes díjon. Olyan A-listás nevek érveltek Andrea Riseborough nominációja mellett, mint Jane Fonda, Jamie Lee Curtis, Kate Winslet, Amy Adams, Edward Norton, Mia Farrow, Cate Blanchett vagy Charlize Theron. A kampány végül révbe ért, Andrea Riseborough pedig megkapta élete első Oscar-jelölését. 

A "To Leslie" ismerős zsánerrel dolgozik, amely rövid snittekkel próbálja érzékeltetni Leslie fejlődését. Bármennyire is klisék hada mutatkozik meg a filmben, a szenvedélybetegségéből felgyógyulni vágyó női alak küzdelme mégis szívet melengető. ★★★★★ 

Jessica Chastain | "The Good Nurse" (2022)

Egy idős páciens gyanús halálát követően, a Parkfield-kórház belső vizsgálatot indít és bevonja a rendőrséget, akik fura mintát vélnek felfedezni az egyik férfi ápoló kórházi ténykedésével kapcsolatban. Miután a kórház végül saját érdekeit védve elzárkózik a komolyabb együttműködéstől, a nyomozók egy másik nővérhez fordulnak segítségért, hogy kiderítsék, tényleg az éjszakai műszakban dolgozó Charles Cullen (Eddie Redmayne) felelős-e a nő, hovatovább több beteg haláláért.

Amy Loughren (Chastain) lelkiismeretes munkaerő, aki önnön egészségét kockáztatva végzi munkáját és mindent megtesz betegeiért. A nő szívbeteg, de mivel nincs egészségügyi biztosítása, nem tud elmenni betegszabadságra. Charlie, az új éjszakai betegápoló segítő kezet nyújt neki a nehéz időszakban: tanáccsal látja el, segít a háztartásban, és vigyáz Amy gyermekeire, mikor nem tartózkodik otthon. Amikor a rendőrök először elhintik Amy-ben, hogy Charlie-nak köze lehet a páciensek halálához, a jóhiszemű nő nem akar hinni a fülének, hisz nem ilyennek ismeri a férfit. Persze, a szűkszavú Charlie magának való, de Amy egyáltalán nem lát rosszat bele, és méltatja a képességeit. Ahogy kompromittáló bizonyítékok kerülnek elő a férfival szemben, Amy átértékeli a helyzetet és a nyomozókkal együttműködve mindent próbára tesz, hogy kiderítse az igazságot.

Az Oscar-díjas Jessica Chastain számos filmes zsánerben bizonyította már, hogy korunk egyik legsokoldalúbb művésze. A színésznő átható realisztikussággal ábrázolja a fáradt, beteg, kilátástalan élethelyzetben küszködő nővért, akit cserbenhagy a józan ítélőképessége. Chastain karaktere képviseli a morális jót a történetben, azt a személyt, aki a kihívásteli szituációban is próbál jól cselekedni.
A film nem csak a sorozatgyilkos ámokfutását mutatja be, de a szisztematikus korruptságot is, amely hozadékaként egy Charles Cullen-féle ápoló kórházról-kórházra járhatott pácienseket gyilkolni, sőt, tette ezt jó ajánlásokkal a kórházak részéről. Az egészségügyi intézmények felelősségvállalásának elmulasztása csalódást keltő, ugyanakkor aligha meglepő: melyik intézmény ismerné el, hogy tudatosan veszélyezteti a betegeit?
A "The Good Nurse" talán jobban működne minisorozatként, hisz pontosabb részletekkel, egy-egy kritikus szegmensre nagyítóval ráközelítve ingatná meg a bizalmunkat a betegellátó intézmények működésében. Mindamellett nem tagadom, hogy a kétórás film is eléri a hatását: a néző elborzad Charles indokolatlan viselkedésén, ahogy azon is, hogy sokáig senki sem avatkozik közbe és állítja meg a férfit. ★★★★☆

Millie Bobby Brown | "Enola Holmes 2" (2022)

Első bűnügyének prosperáló felderítése után, Enola Holmes saját nyomozói irodát nyit, remélve, hogy bátyja nyomdokaiba léphet és hozzá hasonlóan magándetektívként keresheti a kenyerét. Sajnálatos módon a maradi szellemiségű közegben nem veszik komolyan a fiatal lány törekvését, aki feladni készül az álmát, ám az utolsó utáni pillanatban egy kétségbeesett kislány segítségkérése meghozza számára az új kihívást. 

A kétszeres Emmy-jelölt Millie Bobby Brown eddigi sikere cáfolhatatlanul a "Stranger Things" (2016-) című sorozatnak és az "Enola Holmes" filmeknek tudható be. E két szerep nem is lehetne másabb, ami Brown sokszínű tehetségét példázza. Az "Enola Holmes 2" teljes mértékben a színésznő vállán nyugszik - Enola alapvető erőssége, hogy nem illik bele az 1800-as évek miliőjébe, sőt, kiemelkedik onnan, ami annak köszönhető, hogy Brown egyszerre hiteles a szerepben, de nem viszi túlzásba a modern impulzusokat, nem válik kor-idegenné az alakítása.
Enola az a kívülálló, akinek a történetét érdemes elmesélni, még akkor is, ha a hímsoviniszta közegből kitörő lány története túlszínezett fikció. Henry Cavill és a kétszeres Oscar-jelölt Helena Bonham Carter komolyabb szerepvállalásával az alkotásban Enola figurája még sajátosabb jelleggel bír, hisz közeli hozzátartozói formálják a lányt gondolkodó, független, de emberi karakterré, aki nem csak az eszét, de a szívét is használja a nyomozásban.
Azzal sincs gond, hogy a megoldandó rejtély helyenként esetlen, vagy papírvékony az ok-okozati összefüggés, hisz mindez belefér a tinédzser Enola kalandos világába. A film igyekszik inkluzív lenni a különbözőféle etnikumú háttérszereplők megjelenítésével, és még nagyobb teret enged a női hangnak, ami nyilván nem volt megszokott ebben a korban. Enola reakciója bizonyos szokásokra nemcsak humor-forrásként működik a színen, hanem elősegíti azt a kritikai gondolkodást, amely évekkel később végül elindítja a fejlődést és a női egyenlőség-mozgalmakat (pl: szüfrazsettek).
A kétszeres Emmy-díjas Harry Bradbeer rendezőnek tényleg több filmet kellene készítenie (a direktor főleg sorozatepizódokat rendez, mint a "Killing Eve" - 2018-2022 vagy a "Fleabag" - 2016-2019), én személy szerint rajongok az intelligens társadalomkritikával fűszerezett humorért. Kíváncsian várom, hogy a rendező és Brown mivel fog előrukkolni a jövőben, együtt vagy külön-külön. ★★★★☆

Isabelle Fuhrman | "Orphan: First Kill" (2022)

Két évvel az első "Orphan" (2009) film cselekménye előtt járunk. A közveszélyes Leena Klammer (Fuhrman) egy észt pszichiátriai intézetben tölti a napjait, s azt tervezi, hogy káoszt teremtve maga közül  megszökik az intézetből. Tervét végre is hajtja, s új személyazonosságot felvéve szerencsésen beférkőzik az Albright-család bizalmába.

Az agyalapi mirigy fejlődési rendellenességgel született Leena bár elmúlt harminc éves, egy gyermek képét láttatja. Egy esendő gyermekét, aki szerető családra vágyik. Egy véletlen folytán ráakad Albrighték eltűnt kislányának fotójára az adatbázisban, s mivel küllemre hasonlóságot vél felfedezni Esther Albright és maga között, elhiteti a környezetével, hogy ő Esther, aki megszökött fogva tartójától, hogy ismét családjával lehessen. 

Isabelle Fuhrman először tizenévesen játszotta el Esther szerepét, így azt gondolom, hogy felesleges magasröptű vitákba keveredni a színésznő külső megjelenését illetően a filmben, hisz természetes, hogy huszonöt évesen már nem tudja azt az angyali ábrázatot hozni, mint korábban. Ettől függetlenül minden totálisan működik a színen: Fuhrman CGI effekt nélkül, csupán egy test-dublőrrel képes újra életre kelteni a karaktert, ráadásul az első filmhez hasonlóan (az Oscar-jelölt Vera Farmiga után az Emmy-jelölt Julia Stiles személyében) itt is méltó ellenfelet kap, hogy még fényesebben csilloghasson az alkotásban. 

Az "Orphan: First Kill" nem szűkölködik örült csavarokban és Fuhrman eltökélt alakítása révén könnyedén megteremti az első film hangulatvilágát. A horror/thriller kezdő szegmense Leena boldogulását mutatja be az új élethelyzetben, a második etapban pedig macska-egér harc rajtol, ami véres fináléba jut csúcspontjára a végén. A film nem mutat újat a zsánerben, mégis becsülendő, hogy eredeti módon ad keretet a teljes sztorinak. ★★★★☆