2023. június 22., csütörtök

Szabados Mihály | "Sose halunk meg" (1993)

A szabadúszó vállfaárus Tordai Gyulát (Koltai Róbert) mindenki ismeri a magyar vidéken. Bárhová megy, bármit csinál, régi ismerősökkel találkozik, akikhez titkok, románcok, bajtársi viszonyok fűzik. Felügyelete alatt tizenhét éves unokaöccse, Imre (Szabados) belekóstolhat a vándorélet gyönyöreibe; megismerkedhet a zsokék világával és leszakíthatja a tiltott gyümölcsöt is.
A színésznek készülő Tordai Imre szelíd nebuló: nem sokat tud a világról, nem ismeri a praktikákat, amivel meg lehet vezetni környezetét, s saját malmára hajtani a vizet. Nagybátyja védőszárnyai alatt egy teljesen új világ környékezi meg, ami tele van számos jellemépítő és ugyanakkor jellemromboló sugallattal, amelyek berántják a srácot körforgásukba, ez által formálva a személyiségét is. A nagybácsi a jó értelemben vett szükséges rossz, aki bepiszkítja a fiút, s elindítja a férfivá válás útján. Mivel a Jászai Mari-díjas Koltai Róbert "Gyuszi bácsi" karakterére építi fel a történetet, túl burjánzó energiaszintjét, tenyérbemászó jelenlétét nehéz ellensúlyozni a filmben. A jelenleg nemzetközi filmes platformokon próbálkozó Szabados Mihály leginkább asszisztál neki, ami érthető, ha a mester-tanítvány aspektust helyezzük a középpontba, jóllehet színészi tekintetben az alárendeltség sosem lehet egyenlő megalkuvással. Szabados nem csak alárendeli magát Koltai szereplésének, de önállóan nem is létezik a színen. Nem derül ki, hogy kicsoda Tordai Imre, milyen ambíciói vannak az életben, Szabados azokban a jelenetekben is alulmarad veterán színésztársa mellett, amelyekben a fiatal figura némi ellenállást mutat nagybátyjával szemben. Még egyszer hangsúlyozom, a karakterdinamika indokol egyfajta szubordinációt Szabados Mihály részéről, és ezt a feladatot alkalmas módon ellátja, de én személy szerint több önállóságot, elevenséget, öntudatra ébredést vártam tőle - utóbbi főleg indokolt lett volna a film második felében.
A "Sose halunk meg" kétségkívül kultusz film, s bár mai szemmel bőven találni benne a jelenlegi társadalmi normáktól eltérő túlkapást, Presser Gábor örökzöld slágere, Nusi zsibbadó lába, a megvesztegethető vásári ellenőr, a krémes-evőverseny vagy az ex-barátnők hadával való tusakodás mind-mind olyan emlékezetes komponensei az alkotásnak, amelyekre mosolyogva gondolunk, amikor eszünkbe jut a vígjáték cselekménye. ★★★☆☆

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése