Frances Foster | "Crooklyn" (1994)

Az Oscar-díjas Spike Lee rendezésében Brooklyn egyik lakónegyedének zsánerképe tárul elénk a színen, különös tekintettel egy szegény sorsú családra, akik lehetőségeikhez mérten lavíroznak és navigálnak a gondos hétköznapokban. A családfenntartó, tanítónő édesanya (Alfre Woodard) és zenész édesapa (Delroy Lindo) öt gyermeket nevelnek közösen, köztük egy lányt, Troy-t (Zelda Harris), akinek az adott körülmények között gyorsan fel kell nőnie. A gyermek nővé válása mellett számos topikot rejt a film, mint a lakóközösség kulturális differenciáit vagy a gyászfeldolgozást.  

Frances Foster különösen színházi karrierjéről ("Kongi's Harvest" - 1968; "Nevis Mountain Dew" - 1978;  volt ismeretes, de sok tévésorozatban ("Sesame Street" - 1969-; "Good Times" - 1974–1979; "The Guiding Light" - 1952–2009) és néhány filmben ("Malcolm X" - 1992; "Clockers" - 1995) is megcsillogtatta tehetségét. Song nagynéninek a film második felében jut szerep, amelyben Foster főleg komikus vénáját mutatja meg. Song nagynéni és családja lényegesen jobb anyagi helyzetben élnek, mint Troyék, ami nem csak házuk berendezésén, tisztaságán, vagy a kert élénkzöld pompáján látszik meg, de a nő viselkedésén is. Gyakran fellengzős, nyers és szükségtelen megnyilvánulásokkal áll elő, amelyekkel akaratlanul is megbántja a házukban vendégeskedő kislányt. Ez különösen akkor tűnik fel, amikor kritikát fogalmaz meg a kislány hajáról és testalkatáról. Song nagynéni szereplése néha zavaró lehet a cselekmény szempontjából, ugyanakkor Foster frissítő és humoros színészi jelenléte igazán feldobja a filmet. Foster ugyanis ellensúlyozza a drámai vonalat és emlékezetes momentumokkal gyarapítja az alkotás egészét. Felejthetetlen szavai: "Kegyelmezz, Istenem", beolvadnak a néző tudatába és megmosolyogja a nagynéni kimeríthetetlen vitalitását, ami minden képkockán érezhető.  

A film első felében túlfolyik az energia, mindenki szitkozódik és veszekszik, ami egy idő után túláradó érzést kelt. Ahogy a történet egy kicsit lecsendesedik, és megfigyelhetjük a pragmatikus anya és művész apa közötti dinamikát, valamint gyermekeik fejlődését (különös hangsúlyt fektetve Troy-ra, aki végül átveszi anyja szerepét a háztartásban), a film sokkal élvezetesebbé válik és összességében egy kielégítő coming-of-age sztorivá fejlődik. ★★★★☆

America Ferrera | "Dumb Money" (2023)

A "Dumb Money" a közelmúltban megtörtént események alapján megalkotott életrajzi film. Keith Gill (Paul Dano) Youtuber szorosan követi Wall Street világát és tudomást ad követőinek arról, melyik vállalatba érdemes belefektetniük, ha nyereséghez szeretnének jutni. Az amerikai GameStop videojáték-, fogyasztói elektronikai és játéktermék-kiskereskedő különösen felkelti a férfi érdeklődését, s minden pénzét beleöli a vállalat részvényibe. Gill-t sokan követik, így a GameStop részvényei 2021. januárjára milliókat termelnek a részvénytulajdonosnak. A Wall Street beijed és mindent elkövet annak érdekében, hogy megakadályozza a kisbefektetőt diadalmenetét, de a kispolgárok összefogása olyan erős, hogy csak pillanatokra tudják megbénítani a buzgalmukat. 

Az Emmy-díjas America Ferrera az "Ugly Betty" (2006-2010) című sorozatban szerzett mainstream hírnevet, amiben az introvertált, ám tehetséges Betty-t formálta meg, aki átlagos megjelenésével csetlett-botlott az ítélkező divatvilágban. Később boltmenedzsert játszott a szenzációs "Superstore" (2015–2021) című munkahelyi vígjátékban, emellett vendégszerepelt a "The Good Wife" (2009-2016) és "Curb Your Enthusiasm" (2000-2024) sorozatokban is. Filmes karrierje nem jelentős, egynéhány szinkronszerepen kívül talán a "The Sisterhood of the Traveling Pants" (2005, 2008) filmekből lehet ismerős a nagyérdeműnek. Ezért is bíztató látni, hogy 2023-ban nem csak egy, de két stúdió filmben is központi szerep jutott neki. A háromszoros Oscar-jelölt Greta Gerwig rendezésében Ferrera játszott a "Barbie" című vígjátékban; feminista monológját a nőkkel kapcsolatos elvárásokról olyan művésztársak méltatták, mint a háromszoros Oscar-díjas James Cameron. Ezenkívül meghívták az Emmy-jelölt Craig Gillespie által jegyzett "Dumb Money" nevezetű alkotásba is, amelyben ismét új oldaláról mutatkozhatott be a nézőknek.

Utóbb említett filmben egy ápolónőt játszik, aki sokakkal egy füst alatt szerencsét próbál a GameStop részvényeivel. A cselekményben Jennifer Campbell figurája az egyik legkitartóbb; tudja, nem csupán magáért, de gyermekei jóllétéért is harcol. Bizalma tehát szakadatlan az önjelölt befektetési szakértőben, Keith Gill-ben, s akkor sem remeg meg igazán, amikor a Wall Street-i farkasok ellehetetlenítik a játszmát. Ferrera alakításán érezni az eltökéltséget és sikerorientáltságot, a saját élethelyzetét fellendíteni vágyó édesanya küzdelmét a változásért. Maga a szerep nem óriási, így a néző csak résszint pillanthat bele Jennifer életébe, Ferrera azonban kevés játékidővel is el tudja hitetni a szemlélővel, hogy milyen nehézségek jutnak egy egyedülálló édesanyának. A színésznő játékában ugyancsak felelevenedik a kórházi dolgozók kimerültsége, megbecsülésük hiánya a COVID-pandémia idején, ami felhívja a figyelmünket az egészségügyben, illetve más szolgálatásokban, önkéntes munkában tevékenykedők tiszteletére. 

A "Pénzeső" igazi ensemble film, amiben a rendező a társadalmi rétegek közötti különbségeket helyezi nagyító alá, azt, hogy ki-milyen esélyekkel indul a pénz világában, s kire-milyen hatással van egy adott befektetés sikere avagy bukása. A néző együtt érez a feltörni epedező középréteggel, csatlakozik hozzájuk spirituszban és meglehet, hogy tanul egy, s mást az ötletességük okán. ★★★★☆

Robert Downey Jr. | "Oppenheimer" (2023)

Az "Oppenheimer" biográfiai-jellegű dráma, amely J. Robert Oppenheimer (Cillian Murphy) fizikus életét és munkásságát hivatott bemutatni, különös tekintettel az első atomfegyver létrehozására, ami velejéig felforgatta és megváltoztatta világunk nagyhatalmi berendezkedését.  

A kétszeres Oscar-jelölt Robert Downey Jr. népszerűsége tagadhatatlan a filmrajongók körében. A veterán színész karrierjének csúcspontját alighanem Tony Stark szerepe hozta el, amelyet megannyi szuperhősös filmben életre keltett az elmúlt két évtizedben. Megkockáztatom, ha Downey Jr. nem vált volna a Marvel-moziverzum emblematikus alakjává, jelenleg talán B-kategóriás filmekben szerepelne, és azon kellene tanakodnia, hogy miképpen formálja meg a számára kiosztott vicces nagybácsi szerepét egy bugyuta amerikai vígjátékban. Pont ezért, hogyha félreteszem a szuperhősös botorságot (ami szerény véleményem szerint legtöbb esetben messze áll az igazi filmgyártástól) és lebontom a színész karrierjét, siralmas kép tárul elém. Igen, Downey Jr. valóban eljátszotta Chaplin-t, volt Sherlock Holmes is, meg ökörködött a "Tropic Thunder" (2008) című vígjkátékban, de összességében, ha a Marvel-filmeket kivonom a képletből, egy Downey Jr.-hoz hasonló privilégiumokkal rendelkező színésztől sokkal többet vár el az ember.

Lewis Strauss szerepében Robert Downey Jr. olyan, mint egy robot. Tisztességesen felmondja a szöveget, de elmarad a színészi bravúr, az átütő erő. A kritikusokat és a díjátadó bizottságokat meg lehet téveszteni egy jól sikerült maszkmunkával, sőt, még ők is lehetnek elfogultak Downey Jr. személyével kapcsolatban (egyértelműen ez rajzolódik ki az eddig bejelentett kritikusi díjak listáiból), de számomra felháborító, hogy egy ilyen lélektelen alakítást bárki felmagasztaljon, hovatovább díj közelbe toljon, mint az "év legjobbját". Főleg, mert az Oscar-díjas Matt Damon, az egykori szívtípró Josh Hartnett vagy a "Gyilkos számok" (2005-2010) című tévésorozatból ismert David Krumholtz ugyanebben az alkotásban jobban teljesítenek, több átélést mutatnak szerepeikben. Papíron az "Oppenheimer" jó választás volt Downey Jr. részéről. Részben tehát nem ő tehet arról, hogy Nolan sekélyesnek írta meg a karaktert, hisz más sem tudott volna kategóriákat javítani a szerepen. Persze belém hasít az érzés, hogy Downey Jr. elkényelmesedett az utóbbi években, ami tetten érhető az alakításában is. Hozzászokott ahhoz, hogy a vizuális effektek felhúzzák középszerű alakítását, valamivé teszik a semmit. 

Az "Oppenheimer" bármennyire is próbál komoly értéket közvetítő presztízsfilmnek tűnni, sajnos rengeteg sebből vérzik. Nem csak bődületesen hosszú és unalmas (főleg az első két óra), de a karakterek többsége sincs kidolgozva, igazán életre serkentve; a néző semmiféle szimpátiát, érdeklődést nem táplál irányukban. Akad a filmben egy-két jobb, intenzívebb szegmens (az utolsó fél óra), de a forgatókönyv száraz és sokszor élvezhetetlen. Az ötszörös Oscar-jelölt Christopher Nolan rendezése a történelmi háttér kizárólagos bemutatását tűzi ki célul: a direktor azt fitogtatja, hogy el tud szakadni a science fiction-tól (ami egyébként jobban áll neki) és meg tudja magát mutatni egy díjesélyes dráma rendezői székében is. Az ambíció dicséretes, de a nagy lihegésben Nolan elfelejt szórakoztatni vagy hús-vér emberi alakokat megjeleníteni a színen. ★★☆☆☆