Szabados Mihály | "Sose halunk meg" (1993)

A szabadúszó vállfaárus Tordai Gyulát (Koltai Róbert) mindenki ismeri a magyar vidéken. Bárhová megy, bármit csinál, régi ismerősökkel találkozik, akikhez titkok, románcok, bajtársi viszonyok fűzik. Felügyelete alatt tizenhét éves unokaöccse, Imre (Szabados) belekóstolhat a vándorélet gyönyöreibe; megismerkedhet a zsokék világával és leszakíthatja a tiltott gyümölcsöt is.

A színésznek készülő Tordai Imre szelíd nebuló: nem sokat tud a világról, nem ismeri a praktikákat, amivel meg lehet vezetni környezetét, s saját malmára hajtani a vizet. Nagybátyja védőszárnyai alatt egy teljesen új világ környékezi meg, ami tele van számos jellemépítő és ugyanakkor jellemromboló sugallattal, amelyek berántják a srácot körforgásukba, ez által formálva a személyiségét is. A nagybácsi a jó értelemben vett szükséges rossz, aki bepiszkítja a fiút, s elindítja a férfivá válás útján. Mivel a Jászai Mari-díjas Koltai Róbert "Gyuszi bácsi" karakterére építi fel a történetet, túl burjánzó energiaszintjét, tenyérbemászó jelenlétét nehéz ellensúlyozni a filmben. A jelenleg nemzetközi filmes platformokon próbálkozó Szabados Mihály leginkább asszisztál neki, ami érthető, ha a mester-tanítvány aspektust helyezzük a középpontba, jóllehet színészi tekintetben az alárendeltség sosem lehet egyenlő megalkuvással. Szabados nem csak alárendeli magát Koltai szereplésének, de önállóan nem is létezik a színen. Nem derül ki, hogy kicsoda Tordai Imre, milyen ambíciói vannak az életben, Szabados azokban a jelenetekben is alulmarad veterán színésztársa mellett, amelyekben a fiatal figura némi ellenállást mutat nagybátyjával szemben. Még egyszer hangsúlyozom, a karakterdinamika indokol egyfajta szubordinációt Szabados Mihály részéről, és ezt a feladatot alkalmas módon ellátja, de én személy szerint több önállóságot, elevenséget, öntudatra ébredést vártam tőle - utóbbi főleg indokolt lett volna a film második felében.

A "Sose halunk meg" kétségkívül kultusz film, s bár mai szemmel bőven találni benne a jelenlegi társadalmi normáktól eltérő túlkapást, Presser Gábor örökzöld slágere, Nusi zsibbadó lába, a megvesztegethető vásári ellenőr, a krémes-evőverseny vagy az ex-barátnők hadával való tusakodás mind-mind olyan emlékezetes komponensei az alkotásnak, amelyekre mosolyogva gondolunk, amikor eszünkbe jut a vígjáték cselekménye. ★★★☆☆

Jászberényi Gábor | "A martfűi rém" (2016)

A magyar pszicho-thriller az 1950-es és 1960-as évek magyarországi bűnüldözésének egyik jelentős ügyét dolgozza fel, az ún. martfűi gyilkosságokat, amelyeket egy kéjvágytól felajzott teherautó-vezető követett el ártatlan nők ellen. Szirmai Zoltán (Bárnai Péter), az ügyhöz újonnan kirendelt detektív, eltökélten küzd azért, hogy fényt derítsen a hátborzongató részletekre, ám gyorsan szembesül a nyomozás során elkövetett hibákkal. Szirmai elszántan igyekszik megfordítani a helyzetet, és újraértékelésre kéri a bizonyítékokat. Csak így van esélye, hogy megtalálják és letartóztassák a tényleges sorozatgyilkost, és véget vessenek a rettegésnek.
Réti Ákos (Jászberényi) egyszerű munkás ember, akinek egyetlen bűne, hogy könnyen manipulálható. Amikor a rendőrség nyomás alatt meggyőzi, hogy vallja magát bűnösnek a martfűi cipőgyár hölgy dolgozója ellen elkövetett gyilkosságban, az összezavarodott Ákos eleget tesz a kérésnek. A rácsok között sincs nyugalma: különbözőféle atrocitások érik börtöntársaitól, ráadásul nem hagyja nyugodni a tudat, hogy hibát követett el a beismerő vallomással. 

Jászberényinek jutnak azok a színészi jelenetek, amelyekben lehet kiabálni, őrjöngeni, tajtékzani. Mégsem tűnik túlkapásnak a szabadúszó művész reakciója a színen. Csak egy tőrbe csalt férfi kétségbeesett segélykérésének. Réti a kommunista diktatúra igazságszolgáltatásának és korrupt, személyi jogokat sértő bűnfelderítésének áldozata, akit cserben hagyott az igazságszolgáltatás. Hisz egy beismerő vallomás nem lehet egyenlő a bűnös ítélettel, ki kell vizsgálni minden részletet, konkrét bizonyítékokat keresni és eloszlatni mindennemű kételyt a nyomozás során. A kommunizmust persze nem érdekelték az emberi jogok, az individuum ártatlansága. Tízéves raboskodás után, Réti (tényleges nevén Kirják János) rokkantnyugdíjas lett, a börtönélet örökre rányomta a bélyegét. Később agyvérzésben hunyt el.  
Jászberényi mellett továbbá Hajduk Károly mutat valamit a filmben, ám a forgatókönyv túlságosan sztori-centrikus, nem érdekli a szereplőgárdája, így Réti Ákos karakterét sem domborítja ki. Ehelyett meghagyja mezei, esendő, félreértett áldozatnak, amit a művész bár hitelesen előad, mégsem születik meg a varázslat. 

Bár az alkotásban észrevehetők apróbb hibák (monotonság, felszínes karakterek, néhol még rossz színészi játék is), "A martfűi rém" mindenképpen olyan filmtermése a megújuló magyar filmiparnak, amire büszkék lehetünk. Sopsits Árpád rendező kellő realisztikussággal és explicit tartalommal meséli el a martfűi gyilkosságokat, s az a direktség, tudatos sokkolni vágyás, amit Sopsits képvisel a megvalósításban, sosem nő a fejére, nem teszi a filmes élményt számítóvá és manipulatívvá. ★★★☆☆