Az 1950-es évek elején George Eastman (Clift), aki egy nehéz sorsú és vallásos közegben nevelkedett, New Yorkba utazik, hogy találkozzon nagybátyjával és családjával. Az Eastman-család egy kicsit sznob-gondolkodású, de felkarolják a fiút és karrierlehetőséget kínálnak neki, amely biztosítja a jövőbeli megélhetését. George illedelmes és becsületes fiúnak mutatkozik, aki elkötelezett a tanulás és a fejlődés iránt, és kész keményen dolgozni a sikerért. Azonban hamar elcsábítja a nagyvilág: két nővel is összegabalyodik, és végül ez a szerelmi háromszög vezet a tragédiához, ami tönkreteszi és megpecsételi a fiatal férfi életét.
A négyszeres Oscar-jelölt Montgomery Clift a film első felében kifejezetten passzív alakítást nyújt. Ezt a szó pozitív olvasatában értem; George ugyanis érkezése után jó ideig, mint megfigyelő vesz részt a narratívában. Alkalmazkodó természete révén nem követel semmit, éli a világát és hálás a támogató közegnek. A gyári munkás Alice Tripp (Winters) azonnal felkelti a figyelmét, gyorsan egy hullámhosszra kerülnek, ám kapcsolatukat elővigyázatosságból nem verik nagy dobra. Alice félénksége és George nyugodtsága passzol egymáshoz, a nő George-ra bízza magát, dédelgeti, s megadja neki, amire a férfinak szüksége van. Angela Vickers (Elizabeth Taylor) Alice ellentétje, sokkal direktebb az érzéseit illetően, sőt, nem kertel, hogy tetszik neki a férfi, s szeretné, ha az élete része lenne. George bár opportunista, őszinte érzéseket táplál Angela irányába, nem csak azért tart a fényűző partikra a lánnyal, hogy ebből bármi nyereséget kovácsoljon magának. Amikor Alice terhes lesz, George-ra olyan nyomás terebélyesedik, mint még soha - kétségtelen, hogy Angelát szereti, vele akarja leélni az életét, de Alice a terhességével egyre nagyobb befolyással bír az életére: azt követeli a férfitól, vegye feleségül. George diabolikus tervet eszel ki, hogy megszabaduljon a nőtől és a követeléseitől.
Clift és a kétszeres Oscar-díjas Shelley Winters párosa működik a színen, de a színész még izgalmasabb duót alkot a kétszeres Oscar-díjas Elizabeth Taylorral. A forgatókönyv ezt a különbséget próbálja erősíteni, olyannyira, hogy kísérletet tesz George érvelését amolyan a "cél szentesíti az eszközt" elvvel támogatni. Montgomery Clift briliánsan hozza a vakszerelmes George-ot, aki elveszti a fejét a hirtelen jött impulzusok hatására.
Shelley Winters, aki valami furcsa okból főszereplői Oscar-jelölést kapott az alakításáért (egyértelműen mellékszereplő a történetben, helyette inkább Elizabeth Taylor gyönyörű alakítását kellett volna jelölni), jó munkát végez Alice szerepében, aki terhességét használja fel George érzelmi zsarolásához. Talán nem ez volt az eredeti szándék, de a néző együtt érez a tanulatlan fiatal nővel, aki a terhessége tényével és követeléseivel tudja megtartani az áhított férfit.
Winters-nek vannak jó pillanatai az alkotásban, például mikor a csalódottság vagy elszántság érzését mutatja be, de több jelenete teljesen feledhető vagy a fényképezés akadályozza (az első olyan jelenetben, amikor Alice számon kéri George-ot, a színésznő végig háttal ül a kamerának). Így a varázslat nem mindig jut csúcspontjára az alakításában (például a csónakbaleset előtti jeleneteben kiemelkedő). Jóllehet ez a színésznő legkevésbé átütő alakítása az Oscar-díjra jelölt szerepei között (az 1959-es "The Diary of Anne Frank" című filmben erőteljes jelenléttel bír, s ki tudná elfelejteni Belle Rosen teátrális, de annál szórakoztatóbb karakterét az 1972-es "The Poseidon Adventure" című katasztrófafilmben?).
A "Place in the Sun" morális dilemmát állít a néző elé. Lehet-e együtt érezni egy olyan figurával, aki hagy megfulladni egy ártatlan, terhes nőt, csak mert másba szerelmes? Nyilván ferdítek, hisz ez nem ilyen könnyű kérdés. George tudatossága a balesetet illetően kérdéses, a film képkockáin sem látjuk, hogy milyen reakcióval bír, amikor megtörténik a tragédia. Vajon érez-e bűntudatot a történtek miatt vagy csupán azt sajnálja, hogy a szituáció egyszerre szünteti meg a kapcsolatát mindkét nővel? A kétszeres Oscar-díjas rendező, George Stevens minden létező emberi reakciót kisajtol színészeiből, hogy erre válaszolni tudjunk, s mindenki eldöntheti saját maga, hogy George Eastman megátalkodott gonosztevő-e avagy a szerencsétlen körülmények áldozata.
Montgomery Clift: ★★★★★
Shelley Winters: ★★★☆☆
