Az August Wilson munkája alapján készült "Ma Rainey's Black Bottom" (2020) egy hangstúdióban játszódik, s egy délután rövid eseményeit meséli el. Míg a blues nagyasszonya, Ma Rainey (Viola Davis) a menedzserével és az őt ért impulzusokkal harcol, amelyeket sokszor nem tud helyén kezelni, a nő zenekarának egyik oszlopos tagja, a trombitás Levee Green (Chadwick Boseman), saját démonaival küzd, amelyek végig ott lappanganak benne a film alatt, de csak az utolsó jelenetben törnek a felszínre.
Bosemant remek szereplőgárda segíti (például Colman Domingo és Glynn Turman), hogy még inkább elmélyülhessen a karakter kifejezésében. Chadwick megtölti a teret az egyszer játékos, máskor tragikus, komplex és mély érzelmekkel bíró jelenlétével, s egyszerre teszi szórakoztatóvá és szomorúvá a filmet. A "Marshall" (2017) című filmben már láttunk tőle valamit, az átlagosnál nem jobb "Black Panther" (2018) viszont inkább a kiváló mellékszereplőnőkről (Letitia Wright, Danai Gurira, Lupita Nyong'o) szólt, míg a "Da 5 Bloods" (2020) című háborús drámában ő képviselte a film érzelmi hátterét, de nagyon keveset szerepelt, így Boseman először igazán Levee Greenként mutatta meg azt, hogy mit is tud. Milyen örömtelen a tudat, hogy a színész nyáron bekövetkezett halála miatt pont ez volt az utolsó szerepe is. ★★★★★
Az Oscar-díjas Viola Davis a címszereplőt alakítja, aki a 20. század elején ért el sikereket blues énekesnőként. Davisnek minden adott, hogy jól szerepeljen, de sajnos a díjnyertes színésznő alulmarad kollégáival szemben, akik minden pillanatban túlszárnyalják a filmben.
Ma Raineynek főleg egy kapcára épülő díva pillanatai vannak, minden apróságon fennakad és egy idő után már a viselkedése is inkább taszító, mint szórakoztató. A színésznő egyáltalán nem kapja el Ma Rainey spirituszát, az alakítása gyorsan kifullad, klisékben mutatkozik meg, ráadásul még a tátogás sem megy neki. Viola leglohasztóbb hibája azonban az, hogy kifejezetten unszimpatikussá teszi a karaktert, s nem hiszem, hogy ez lett volna a rendező elképzelése. Pont emiatt abban a jelenetben sem érzi át a néző a karakter lelki dilemmáját, amikor Ma Rainey a kiszolgáltatott afroamerikai művészekről beszél.
Davis alakítása kifejezetten középszerű, sőt, néhol még gyenge is: a színésznő performansza kimerül az agresszív grimaszolásban és a külsőségekben: a közönséges arcfestékben, elrondított fogsorban és a kövérítő ruhában. Utóbbi kapcsán engem személy szerint felháborít, hogy a jó alakú Davis-t választották a szerepre, hisz ez által egy ducibb kolléganőjétől vette el a lehetőséget a szerepléstől. Ha az úgynevezett 'black face' (amikor valaki más rasszként tűnik fel a színen, mint ami) vagy a 'gay face' (a meleg férfiak sztereotipikus bemutatása) teljesen jogosan kerül manapság kritizálásra, úgy gondolom, hogy ez is egy olyan probléma, amit idejében kell elfojtani, hogy ne érje hátrányos megkülönböztetés a testesebb művészeket. ★★☆☆☆
Ma Raineynek főleg egy kapcára épülő díva pillanatai vannak, minden apróságon fennakad és egy idő után már a viselkedése is inkább taszító, mint szórakoztató. A színésznő egyáltalán nem kapja el Ma Rainey spirituszát, az alakítása gyorsan kifullad, klisékben mutatkozik meg, ráadásul még a tátogás sem megy neki. Viola leglohasztóbb hibája azonban az, hogy kifejezetten unszimpatikussá teszi a karaktert, s nem hiszem, hogy ez lett volna a rendező elképzelése. Pont emiatt abban a jelenetben sem érzi át a néző a karakter lelki dilemmáját, amikor Ma Rainey a kiszolgáltatott afroamerikai művészekről beszél.
Davis alakítása kifejezetten középszerű, sőt, néhol még gyenge is: a színésznő performansza kimerül az agresszív grimaszolásban és a külsőségekben: a közönséges arcfestékben, elrondított fogsorban és a kövérítő ruhában. Utóbbi kapcsán engem személy szerint felháborít, hogy a jó alakú Davis-t választották a szerepre, hisz ez által egy ducibb kolléganőjétől vette el a lehetőséget a szerepléstől. Ha az úgynevezett 'black face' (amikor valaki más rasszként tűnik fel a színen, mint ami) vagy a 'gay face' (a meleg férfiak sztereotipikus bemutatása) teljesen jogosan kerül manapság kritizálásra, úgy gondolom, hogy ez is egy olyan probléma, amit idejében kell elfojtani, hogy ne érje hátrányos megkülönböztetés a testesebb művészeket. ★★☆☆☆
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése