Dr. Helen Hudson (Weaver) tizenhárom hónapja él önkéntes rabságban saját lakásában. A nő fenyegetve érzi magát a külvilágtól: annak minden zörejétől, lélegzetétől. Helen állapota egy korábbi incidensre vezethető vissza, amikor egy fegyenc megpróbálta megölni őt. E traumatikus emlék már magában gúzsba köti a pánikbeteg nő életét, de amikor fura gyilkosságok kezdik el borzolni a kedélyeket a környéken, a kriminálpszichológus még inkább paranoiássá válik. Komplikált ügyről van szó, így a nyomozók felkérik az egykor ünnepelt Dr. Hudsont, hogy kapcsolódjon bele a nyomozásba, aki bár vonakodva, de enged a kérésnek, nem sejtve, hogy hamarosan újra kell élnie a rémálmát.
Dr. Helen Hudson nagy tudású, karizmatikus, független nő, aki olyan megrázkódtatást szenved el, amely megadásra kényszeríti, s arra, hogy elzárkózzon a világtól. A film nyomatékosítja, hogy az agorafóbia nem játék, nem választás kérdése, nem is akut reakció, hanem egy állapot, amely ellehetetleníti az individuum életét. Weaver kifogástalanul ábrázolja a mindentől rettegő Helent a színen, aki bármennyire is próbál kívülálló maradni, hozzáértését mégsem tagadja meg a nyomozóktól. A küzdőszellem érződik nála, a változás felé való nyitottság, amit persze apró lépésekkel lehet kieszközölni. Ez mellett persze szakértelme, határozottsága is releváns: ő jön rá arra, hogy a gyilkosságok egyfajta mintát mutatnak korábbi sorozatgyilkosok tetteivel.
A thrillernek az egyetlen hibája az, hogy Weaver figurája nem sokat beszél az előzményekről, arról, hogy mit váltott ki belőle az ominózus támadás, ráadásul a film annyira történet-centrikus, hogy a karakterizáció elmélyítésére majdhogynem nem is marad idő. A karakterek így sem felszínesek, de pár főbb jellemvonáson kívül nem lehet róluk sok mindent megjegyezni. Ettől függetlenül a szereplőgárda erőfeszítései (Weaver mellett az Oscar-díjas Holly Hunter és a pszichopata sorozatgyilkos bőrébe bújó William McNamara is emlékezetes alakítást nyújtanak) nem hiábavalók - az alkotás így is megteremti azt a feszültséggel teli, nyomasztó légkört, amely a székéhez kötözi a nézőt.
A háromszoros Oscar-jelölt Sigourney Weaver sohasem riadt vissza, hogy változatos filmes zsánerekben mutatkozzon meg ("Alien" - 1979; "Ghostbusters" - 1984; "Avatar" - 2009), a "Copycat" című amerikai pszichológiai thriller pedig ugyancsak tökéletesen kifizetődő választás volt a veterán színésznő részéről. ★★★★☆
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése