Angelina Jolie | "Changeling" (2008)

Az 1920-as évek Los Angelesében járunk. Christine Collins (Jolie) egyedül neveli kilencéves fiát, Walter-t (Gattlin Griffith). Anya és fia rendezett körülmények között élnek, a nő szupervízorként dolgozik egy telefonközpontban és mindent elkövet annak érdekében, hogy egyedülálló édesanyaként helyt álljon a napi feladatokban és a gyermeknevelésben. Amikor Walter egy nap eltűnik, míg a nő munkában van, Christine azonnal felkeresi a helyi rendőrséget, remélve, hogy segítséget nyújtanak a gyermek megtalálásában. A los angelesi rendőrkapitányság azonban nem segítőkészséggel, hanem vádaskodással reagál a megkeresésre, s korrupt módszerekkel próbálja aláásni Christine tekintélyét. Meghurcolják és őrültnek titulálják, ennek dacára Christine nem adja fel, semmitől nem retten vissza. Összes erejét arra összpontosítja, hogy fiát épségben meglelje. A film igaz történeten alapul.

Az Oscar-díjas Angelina Jolie a modern kor egyik legismertebb hollywoodi színésznője; minden címlapon ott virít a fényképe: legyen szó színészi munkásságáról, családjáról vagy jótékonysági tevékenységéről. Ezért is érdekes választás Christine Collins szerepének eljátszására, hisz legtöbben nem ilyen és ehhez hasonló korszakos dráma főszerepére képzelnék el a színésznőt.
Persze egy rátermett filmszínésznő mindenre képes, mindamellett egy híres és népszerű művész esetében kétszer olyan nehéz eladni az adott szerepet, mivelhogy mindenkiben élénken él egy nyilvános imázs róla. Jolie nem ijed meg kilépni a felszínes akciófilmek világából vagy hátrahagyni azt a szexszepilt, amit valamennyi alkotásban elvárnak tőle; célja, hogy úgy mutassa be a fiát megszállottan kereső édesanyát, ahogy az méltó az események tragikus kifejletéhez mérten. Jolie az eredeti, létező személy lélektérképe alapján mozog a színen, mérhetetlen reménységgel a szívében. Jól láthatóan azonosulni tud a karakterrel, végtére ő is édesanya, annál pedig kevesebb szomorú szituáció van az életben, amikor egy szülő saját gyermeke épségért aggódik. Több jelenetben személyes érzelmei is elviszik a színésznőt, ugyanakkor pont ez a pallérozatlan, már-már állati őserő kell ahhoz, hogy hiteles legyen a színen, hisz melyik édesanya tudja visszafogni magát, mikor gyermekével kapcsolatban próbálják meghazudtolni őt. 
Az “Elcserélt életek” módfelett lehangoló alkotás. A főszereplő véget nem érő bizakodása ellenére a valóságban megtörtént eset iszonytató végkimenetele végig ott kísért a film képkockáin; nincs hollywoodi glamúr, nyomasztó háttérzene kíséri Collins pokoljárását, a fel-feltűnő reményszikrát követő szívttépő csalódásait.
A négyszeres Oscar-díjas Clint Eastwood nem csak ezt az alkotást jegyzi a 2008-as évben; ugyancsak ő rendezte és szerepelt a “Gran Torino” című drámában, amely hasonlóan az említett év legjobbjai közé tartozik. Eastwood tehát rácáfol azokra az előítéletekre, miszerint egy bizonyos kor felett ellustul a kreatív elme és nem képes újat mutatni; elsőrangú rendezői hozzáértés szükséges ahhoz, hogy valaki két ennyire különböző filmet kimagaslóan alkosson meg. ★★★★★

Cynthia Nixon | "Sex and the City" (2008)

Miranda Hobbes (Nixon) dolgozó nő, édesanya, a négyes new yorki baráti társaság leginkább földön járó tagja, aki meglehet nem élvez olyan privilégiumokat, mint a többiek. Azt a női archetípust jeleníti meg, aki az élet labirintusában az újabb és újabb felbukkanó problémákat kerülgetve nem veszi észre, hogy férjétől elhidegült és házassága megromlott. Amikor Miranda férje, Steve (David Eigenberg) bevallja, hogy megcsalta a nőt, Miranda összeomlik és magába borul: nem tudja, hogyan tovább; vajon létezik megbocsájtás, vagy újra kell építenie az életét a semmiből?  

A kétszeres Emmy-díjas, kétszeres Tony-díjas és Grammy-díjas Cynthia Nixon karolja fel a drámai vonalat a vígjátékban, amely nem csak férjével való konfliktusában, de Carrie-hez (Sarah Jessica Parker) füződő viszonyában is megjelenik. Nixonnal rokonszenvez a szemlélő, talán, mert tényleg ő testesíti meg a leghétköznapibb szereplőt a történetben; van valami szomorú és éleszerű abban, amikor valakit annyira lefoglalnak a hétköznapok viszontagságai, hogy emberi kapcsolatai sérülnek. Nixon egyébként az a szerteágazó tehetséggel megáldott talentum, aki minden színházi ("Rabbit Hole" - 2006; "Wit" - 2012; "The Little Foxes" - 2017, filmes ("James White" - 2015; "A Quiet Passion" - 2016) és sorozatos ("Warm Springs" - 2005; "Law & Order: Special Victims Unit" - 1999-; "Ratched" - 2020-; "The Gilded Age" - 2022-) zsánerben kifogástalan teljesítményt nyújt, így nem csoda, hogy filmes kolléganői - sokszor felejthető - játékát is túlragyogja a filmben.
Az első "Sex and the City" mozifilm nem Carrie és Big túllihegett perpatvara vagy a strasszokkal kirakott, pompázatos ruhaköltemények (minimum egy Oscar-jelölés kijárt volna a kosztümökért felelős Oscar-jelölt -és kétszeres Emmy-díjas Patricia Field-nek) , de nem is New York városa miatt érdekfeszítő, hanem azért, mert a sorozat befejezése után is képes megpendíteni azokat az érzelmeket és meghitt baráti pillanatokat, amiért először beleszerettünk a négy New York-i "szingli" történetébe. ★★★★☆