A Harvard jogtudományi karán frissen diplomázott Mitch McDeere-t (Cruise) számos jogi tanácsadással foglalkozó cég megkeresi, mindegyik tetszetős ajánlatokkal kecsegtetve, hogy csatlakozzon hozzájuk. Ámulatba ejtő bérezési ajánlatok, lakás- és autóvásárlási lehetőségek, valamint egyéb privilégiumok várják. Végül Mitch a Bendini, Lambert & Locke nevű ügyvédi irodát választja. A férfi egy specifikus közegbe kerül: kicsit úgy kell elképzelni ezt, mint a jogi világ 'stepfordi férjeit', akik elit és személyre szabott szolgáltatásokkal, a bajtársiasság peremén működnek, ahonnan könnyű nagyot zuhanni. Amikor az FBI felkeresi Mitch-et, hogy kémkedjen nekik az ügyvédi iroda dubiózus tevékenységéről, a fiatal srác ráeszmél, hogy a jogi világ krémjének füle mögött vaj van, elhatalmasodott rajtuk a kapzsiság és korrupt módszerekkel jutnak plusz bevételhez.
Napjainkban a legtöbb filmrajongó akciósztárként tekint a veterán színészre, de volt olyan periódus (az 1980-as évektől egészen a 2000-es évek elejéig), mikor Tom Cruise drámai szerepekben ("Rain Man" - 1988; "Born on the Fourth of July" - 1989; "Jerry Maguire" - 1996; "Magnolia" - 1999 vagy "The Last Samurai" - 2003) is megvillantotta színészi tehetségét. A "The Firm" is ehhez hasonló, komolyabb hangvételű karrier munka, bár az említett alkotásokhoz képest talán szemernyit lemarad nívóban.
A történetben Cruise karakterét, Mitch McDeere-t olyan kvalitásokkal próbálja felruházni a forgatókönyv, amellyel azt szemlélteti, hogy ez a férfi egy született győztes, afféle géniusz, akit nem lehet megkerülni, akivel számolni kell az élet minden terén. Holott a szkript az imént leírtakat akarja erősíteni a nézőben, a négyszeres Oscar-jelölt Cruise játékában valamiért alig tetten érhető McDeere keménykötésű mivolta; egyébiránt Cruise mérhetetlenül jó kisugárzású, mégsem okoz kiemelkedő momentumokat a filmben: belesüpped a szokványosba, ezzel megsemmisítve a karakter predesztinációját a kiválóságára.
"A cég" az 1990-es évek kevésbé számottevő bűnügyi thrillerjei közé sorolható, nem túl eredeti, de legalább nem alszik el rajta az ember. A színészek teszik a dolgukat, de nem próbálják életre kelteni a karaktereiket, hiányzik belőlük a spiritusz, a szufla. Ezért is meglepetés, hogy a déli akcentusával belibegő, érdemi színészi játékot nem mutató és a film narratívájába korántsem illő Holly Hunter-t Oscarra is jelölték mellékszerepben - helyette az aggódó, lojális feleség szerepében tündöklő Jeanne Tripplehorn-t lehetett volna nominálni, aki egyben az alkotás legjobb alakítását is nyújtja. ★★★☆☆
